Sajnos be kell ismernem, hogy az életmódváltás elég komoly erőfeszítéseket igényel minden téren az embertől. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megcsappan a szabadidőm. Eddig sem volt sok, de most talán már mínuszban is vagyok, sokszor asse tudom, hogy mi van. Éppen ezért nem volt időm arra sem, hogy a múltheti élményeimet, tapasztalataimat eddig leírjam. Most igyekszem ezt bepótolni.
Van egy nagyon jó videó, amiből motivációt szoktam szerezni. Legalább egyszer megnézem egy héten, lassan kívülről fújom a szövegét. (Az alábbi linken megtekinthető, angolul.) 4 egyszerű lépésben mutatja be a fogyókúrát. A poént nem lövöm le, hátha megnézitek, de a lényeg, hogy elhangzik benne az a mondat a végén, hogy Change takes time, azaz a változáshoz idő kell.
A nagyszemű zabpehely nagyobb épületek alapjául is szolgálhatna.
Nagyon drasztikusan változtattam életmódot, ami eleinte furcsa volt. Egyik napról a másikra elhagyni szinte minden olyan dolgot, amit eddig ettem. Semmi gyorskaja, semmi cukros étel/ital, semmi tejtermék, semmi tészta, semmi egészségtelen dolog. Furcsa volt, mert gyakorlatilag ösztönösen tárcsáztam néha már a Pizza Fortét, vagy kívülről tudtam a KFC-s árakat. Persze ez is az elmúlt hónapok és évek során alakult ki így rossz szokásként. Persze a változáshoz idő kell, mindenképpen el kellett hagynom ezeket a dolgaimat. Sokszor eszembe jut, hogy milyen jó lenne enni egy fagyit, vagy szinte bármit, amit amúgy nem ehetek, de mégis meg tudom állni és kitartok a diéta mellett. A reggeli zabpehely már szinte rutin szerűen készül, már szemre tudom, hogy mennyi 50g ebből a nagyszemű verzióból (persze azért lemérem a konyhai mérleggel, néha egy-két grammot téved a szemmérték). Öntök egy marék vizet rá, bedobom a mikróba és már kész is van a reggeli. Finomnak nem mondanám, de hozzászoktam ennyi idő alatt. Talán majd a fehérjével együtt sokkal élvezhetőbb lesz az íze, de azt majd egy másik posztban kifejtem, ha megérkezik végre.
Ez még mindig ugyanúgy néz ki.
Az ebéddel sincs másképp. Kezdetben nagyon esetlen voltam a konyhában, mindenhez 8-9 edényt használtam, hatalmas kosszal járt, ha nekiálltam főzni és a mosogatni való is halmokban állt mindig. Mára mindez sokkal gördülékenyebben megy. Fél óra alatt felvágom a húst, közben a zöldségek párolognak, készítem elő a fűszert és a serpenyő már melegszik a sütéshez. Sajnos elég lehetetlen időkben tudok csak főzni, szóval igyekszem minél hamarabb letudni és minél kevesebb takarítanivalóval megoldani a dolgot. Ez a folyamat is egyre rutinszerűbbé válik, már csukott szemmel is el tudom készíteni a napi betevő falatot. Ahogy az időben haladok előre, úgy lesz ez még ennél is sokkal könnyebb.
A diétának köszönhetően egyre jobban szűkül össze a gyomrom, már az első adag csirke+zöldség kombót megérzem a pocakomban és a harmadik részlettel már küzdök is néha. A jóllakottság érzete nagyon hamar eljön, ami nekem nagyon furcsa. Nem is olyan régen megettem egy egész pizzát egy ültő helyemben és még utána tudtam volna enni valamit. Most ezzel szemben néha eszembe sem jut, hogy egyek, mert nem vagyok éhes.
Sokkal könnyebben tekerem a biciklit is mióta rendszeresen járok edzeni. Nagyon sokat számít az is, hogy valamennyi már ment le a súlyomból. A harmadik emeleti lakásból szinte szaladok lefelé a biciklivel és szerencsére felfelé sem megterhelő már annyira cipelni a kis Gepidámat (amit egyébként még mindig nem javíttattam meg 100%-ra, mert nem volt időm visszamenni a szervízbe). Ennyi idő után, most már bátran kijelenthetem, hogy van látható eredménye a diétának és az edzésnek, mégis még mindig ezek a dolgok visznek előre. Hogy könnyebben mozgok, hogy a tartásom jobb/stabilabb. Hogy le tudok hajolni dolgokért. Hogy az edzésen egyre több mindent tudok megcsinálni. A saját határaimat feszegetem minden egyes nap, amikor elmegyek a Crossfit Arrabonába.
Marci, aki a legtöbbször lehetetlen dolgot kér tőlem, de aztán nagy nehezen megcsinálom.
Néha úgy érzem, hogy a bemelegítés is könnyebben megy. A mozdulatok kezdenek berögzülni, egyre gyorsabban túl vagyok az edzés ezen szakaszán. Mindig tanulok valami új gyakorlatot is, annak függvényében, hogy mennyire haladok, mennyire vagyok képes bizonyos dolgokat megcsinálni. Volt olyan gyakorlat, amit az első héten csináltam és múlt héten nyert értelmet, mert egy jóval összetettebb feladat apró része volt, amit alapos előzetes gyakorlás nélkül nem tudtam volna elvégezni. Annak ellenére, hogy mindig nagyon fárasztó egy-egy ilyen alkalom, mégis rengeteg energiával tölt fel. Mosollyal az arcomon érkezem, és így is távozom általában. Jó a hangulat, az ottani emberek nagyon kedvesek.
Viseltes a cipőm, le kell cserélni.
Bátran kijelenthetem, hogy megszerettem ezt a sportot/edzésformát (?). Szerintem nagyon sokat fejlődtem az elmúlt 10(!) edzés során és nem csak testileg, hanem lelkileg is. Sokkal jobban tudok koncentrálni arra, amit csinálok. Jobban oda tudok figyelni a levegővételre és ezt a hétköznapokban is tudom kamatoztatni. Hamarabb elalszom, nem forgolódom egyáltalán. Kipihenten ébredek minden reggel. Sok apró dolog, ami hatalmas változást hoz az eddigi életembe. Úgy érzem, hogy egészségesebb vagyok, a közérzetem is jobb, és összességében boldogabb is vagyok.
Ahogy mondtam a bejegyzés elején, a változáshoz idő kell. Szépen lassan haladok a céljaim megvalósítása felé, de ez nem is baj. Nem egy hónap alatt szedtem fel magamra ezt a hatalmas túlsúlyt, úgyhogy nem egy hónap alatt fogom leadni sem. Kitartó vagyok és elszánt. Azt gondolom, ha az ember nagyon akar valamit és hajlandó is érte küzdeni, akkor bármit elérhet (khm. közhely, de igaz). +- 100 kg? Simán meglesz!
