A változáshoz idő kell.

#jobbleszek

Egy igazi futóverseny

negyvenegyedik_poszt_bevezeto.jpg

Ismét viszonylag nagy fába vágtam a fejszémet, részt vettem életem első futóversenyén, ahol tényleg csak és kizárólag a futásé volt a szerep. Sajnos / vagy nem sajnos /  a munkám miatt járnom kellett az országot az elmúlt két hónapban. Nagyon nehézkesen tudtam csak megoldani az edzést és a diétát is csak ímmel-ámmal tartottam be. Ez egy borzasztóan nehéz időszak volt, ami lelkileg is eléggé megviselt, hiszen azon felül, hogy a blogra sem jutott idő, saját magammal sem tudtam úgy foglalkozni, ahogy eddig. Még mindig hatalmas súlyfelesleggel rendelkezem, nem tudtam edzeni két hétig egyáltalán, ennek ellenére beneveztem a Hungaroringen tartott RING RUN RACE nevű rendezvényre, azon belül is a 4 km-es távra. Végülis mi baj lehet, nem igaz?!

A változáshoz idő kell

negyvenegyedik_poszt_02.jpg

A várgesztesi Spartan Super 20 km-e után tele voltam kék és zöld foltokkal, amikből később aztán lila lett. Ennyi véraláfutás még életemben nem volt rajtam. Kb úgy néztem ki, mint akit baseball ütővel agyonvert 14 kamasz kissrác. Nem értettem, hogy hogy történhetett mindez, hiszen egyszer sem estem el és nem is ütöttem be magam sehova. Nyilván megnyomhattam magam az akadályok leküzdése közben. A testemen belül a zsírszövetek kezdenek feloldódni, aminek köszönhetően olyan érzékeny a bőröm és az az alatti terület, hogy egy minimális nyomás hatására is bezöldülök, mint Hulk.

negyvenegyedik_poszt_03.jpg

A két kép között egy egész év telt el.

A változáshoz tényleg idő kell, nekem meg abból volt a legkevesebb, ezért csak nagyon kevés olyan alkalom volt, amikor le tudtam menni edzeni a terembe. Amikor a napi rutinod részévé válik a mozgás vagy bármi, akkor utána már elég nehéz eltérően alakítani a dolgokat. Ha viszont rá vagy kényszerülve, akkor nincs mit tenni. Számomra a munka elsődlegessé vált, hiszen valamiből meg kell vennem azt a sok zöldséget. :D Így háttérbe szorult a mozgás, ami nagyon fura érzés volt. Persze ez nem jelentette azt, hogy a diétát is teljesen felfüggesztettem, igyekeztem a lehetőségekhez mérten mindig olyat választani az elmúlt hetekben, ami a lehető legkevesebb szénhidrátot tartalmazta. Sok csirke és zöldség, mellette a megfelelő folyadékbevitel.

Ring Run Race 4k

Szóval a Spartan Super óta nem igazán volt lehetőségem hatékonyan készülni a következő megmérettetésre. Mégis úgy gondoltam, hogy ez a futóverseny jó kihívás lehet, szeretném kipróbálni magam. Persze amikor beneveztem rá, akkor még nem tudtam, hogy ki sem fogok látszódni a munkából. Azért annyira nem voltam felkészületlen, hiszen több, mint egy éve próbálom jobbá tenni az életem és folyamatosan feszegetem a határaim.

negyvenegyedik_poszt_04.jpg

A Hungaroring aszfaltján futni azért elég menő.

Mivel ez a 4 km-nyi táv annyira nem megterhelő, mint egy akadályfutás, a mostani megmérettetésre egy maréknyi cinkostársam is volt. Ezúton szeretném megköszönni a barátaimnak, hogy elkisértek, iszonyatosan sokat jelentett a támogatásuk. Persze a többiek sokkal ügyesebbek, mint én, sőt szoktak futni is, ezért úgy egyeztünk meg, hogy mindenki a saját tempójában, a saját ritmusában fut. A versenykiírásban az szerepelt, hogy 45 perc a szintidő, szóval én kitűztem célul magamnak, hogy ezt a 4 km távot mindenképpen meg kell tennem ezalatt. Nem is nagyon versenyeztem senki mással, inkább saját magamat próbáltam legyőzni. 

negyvenegyedik_poszt_05.jpg

Itt még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk.

Persze ez nem csak egy sima futóverseny volt. A különlegességét az adta, hogy a Hungaroring aszfaltján tehettük meg ezt az egy kört, ami azért valljuk be, elég menő. Na igen, de azért amennyire menő, annyira volt megterhelő is. Aszfalton futni nem egy jó dolog, ha az embernek nincs jó cipője. Illetve a nap kellőképpen felmelegítette a talpunk alatt a talajt, hogy tényleg kapkodni kellett a lábunkat. 

negyvenegyedik_poszt_06.jpg

Pluszminuszszáz alakulat.

Egy kb tíz perces bemelegítés után a rajthoz álltunk és vártuk a startpisztoly eldördülését. Rengeteg ember volt körülöttünk. az adrenalin szintünk is növekedett, elvégre mégiscsak egy versenyről volt szó. Egy lassú kocogós rajt után az első kanyarnál a felvezető autó duda szóval jelezte, hogy akkor lehet indulni. A hatalmas tömeg az első párszáz méteren egyszerre mozgott, majd az ügyesebbek azért elhúztak a lejtős részen. Az első mérföld (azért így tudom, mert az órám mérföldben mérte a távot) viszonylag könnyen eltelt nekem is. Tudtam kocogni, elég sokáig tartottam a lépést a tömeggel én is.

negyvenegyedik_poszt_08.jpg

Aztán az első emelkedőnél le is lassultam, majd végül sétára kellett váltanom. Hiába, még mindig a 160 kg körüli súlyomat tartom, szóval nem vártam csodát. Tudtam, hogy el fogok fáradni viszonylag hamar, de magam is megleptem, hogy milyen jól bírom. Próbáltam a sétát is erőltetett menetben végezni, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mindenképp meg kell legyen a szintidő. Az eddigi versenyeimen a túlélésre játszottam, a beérés volt a lényeg, itt viszont volt egy megkötés, hogy csak az kap érmet/emléktárgyat a végén, aki szintidő alatt teljesít.

negyvenegyedik_poszt_11.jpg

A jókedv a verseny előtt is megvolt és utána sem hagyott alább!

Ez nagyon motivált arra, hogy mindent megtegyek azért az éremért, nem vallhattam kudarcot. Ezért próbáltam felváltva kocogni és sétálni, mégis hamar a mezőny végére kerültem, mire elértük a frissítőpontot. Nagyjából a pálya felénél lehetett egy vizes állomáspont, ahol mindenki kicsit felfrissíthette magát. Kellett is a hideg víz, hiszen iszonyatosan tűzött a nap. Páran rosszul is lettek talán, ahogy láttam, bár lehet csak egy rossz lépésnek köszönhetően kellett kétszer is mennie a mentőnek. Pontos infóim erről nincsenek, mert azon voltam, hogy nekem ne legyen semmi bajom :D

A frissítőpontnál sem álltam meg, mert nem akartam értékes perceket veszíteni. Előttem egy hölgy ment a lányával, valahogy mindig 50-100 méterrel előttem voltak. Akármennyire próbáltam kocogni, ők is rákapcsoltak, amikor sétáltam, akkor ők is csak sétáltak. Ekkor kitűztem magamnak, hogy próbálom őket utolérni bármi áron. Nem szerettem volna a verseny végén kullogni, ezért próbáltam minél rövidebb ideig sétálni. Persze a testem fizikailag képtelen volt arra, hogy úgy szaladgáljak, mint a többiek, még ha fejben el is döntöttem, hogy lefutom Usain Boltot. 

negyvenegyedik_poszt_10.jpg

Szami Katus Attilával versenyzett az utolsó 50 méteren. Vegyesek az érzelmek ezen a képen. :D

Sehogy sem sikerült megközelíteni az előttem haladókat, már kezdtek szállingózni azok az emberek, akik nem csak egy kört futnak, hanem hármat, vagy 5-öt. Rengetegen bíztattak, hogy ne álljak meg, nem sok van hátra, volt aki felismert egy korábbi versenyről is. Ez természetesen hatalmas erőt adott. Valamiért a bíztatás mindig dob egy kicsit a teljesítményemen, amellett, hogy a lelkemnek is nagyon jól esik. Így hát egyre kevesebb lett a távolság az előttem szaladókkal. Persze ekkora már a többiek rég nevetve elfelejtették az egész versenyt. Szami lett közülünk a legjobb, a maga 18 percével, de a többiek is kevesebb, mint 27 perc alatt megtették a távot.

negyvenegyedik_poszt_09.jpg

Aztán ráfordultunk a célegyenesre, a hölgy a lányával még mindig előttem voltak, amikor a lány rákapcsolt és ott hagyta az anyukáját. Ekkor én is próbáltam kocogni még jobban, hiszen az időm is vészesen fogyott. Mindenképp be akartam érni a szintidő előtt és az is jó lett volna, ha nem én vagyok az utolsó. Amennyire lehetetlennek tűnt az elején ez a dolog, egyre csak közeledtem az előttem csak sétáló anyukához. Ekkor már látni lehetett a célvonalat, a tribűnön rengeteg ember kezdett tapsolni és szurkolni, hogy már tényleg nincs sok hátra. És akkor megtörtént a csoda, utol értem a nénit. Nagyon örültem neki, majd ő is elkezdett kocogni. Ekkor egy őszinte "NEMÁ" hagyta el a számat és nevettünk egy hatalmasat. Nagyjából 50 méter lehetett hátra, amit fej fej mellett tettünk meg és megbeszéltük, hogy egyszerre fogjuk átlépni a célvonalat. Szerintem így pont jó volt, hiszen egyikünk sem lett utolsó. :) Talán, ha egy kicsit jobban belendülök, akkor megelőzhettem volna simán, de én nem ezért mentem, hanem csak jól szerettem volna érezni magam! Az időm végül 41 perc és 30 másodperc lett és 4,40 km-t tettem meg az órám szerint.

negyvenegyedik_poszt_07.jpg

Magamhoz képest ez az eddigi legjobb teljesítményem, mondjuk úgy könnyű, hogy igazán még sosem futottam. A mostani feleslegemmel nem is nagyon szeretném ennél jobban erőltetni, viszont biztos vagyok benne, hogy ettől kezdve sokkal több kocogást fogok vinni az edzéseimbe, hiszen hatalmas élmény volt ezen a versenyen részt venni. Sikerült ismét jobbnak lennem önmagamnál, ami mindennél fontosabb.

A következő megmérettetés

A héten véget ér az a projekt, amin az elmúlt hetekben dolgoztam, úgyhogy vissza tudok térni a régi kerékvágásba. Sőt! Úgy döntöttem, hogy nem elégszem meg azzal, amit eddig csináltam. Beszéltem Marcival és növeltük az edzések számát. Ettől a héttől kezdve minden hétköznap reggelem a CrossFit Arrabonában kezdődik! A heti öt edzés mellé egy kis biciklizést is beiktatok hétvégére, hiszen itt a jó idő, lehet menni a szabadba. Továbbá megkaptam az új diétámat is, amit szerintem egy következő posztban meg is osztok veletek, mert a korábbihoz képest jóval változatosabb. Ahhoz, hogy sikerüljön minden napra rendesen megfőznöm és reggel elmennem edzeni, kicsit a napirendemen is módosítanom kell. Mostantól 5:00 órára húzom a vekkert, így nyerek egy órát reggel, és este megpróbálok időben lefeküdni. Nagyjából másfél hónapom van felkészülni a következő versenyemre, ami a BakonyRUN lesz. Ez egy 8+ km távú akadályfutó verseny, 15+ akadállyal, ESTE. Remek kihívás lesz, izgatottan várom! Persze a következő megmérettetésem az lesz, hogy újra főzzek rendesen és fel tudjak kelni reggel ötkor. A többi már menni fog magától! #jobbleszek

 

Hirdetés

süti beállítások módosítása