Emlékeztek erre a képre? Tavaly ezen a napon fogalmazódott meg bennem a blog és az életmódváltás ötlete. Akkor még nem is sejtettem, hogy mekkora ereje lesz ennek a dolognak. Sosem gondoltam volna, hogy ennyien nyomon fogják követni az átalakulásomat és, hogy ilyen sok embert fogok motiválni azzal, ha kitartóan küzdök a céljaimért.
Mindig mondogatom, hogy a változáshoz idő kell. Eleinte valószínűleg azért mondogattam, hogy magam is nyugtatgassam és ne várjak azonnali sikereket. Persze az elmúlt egy év alatt megtanultam, hogy ez a hatalmas közhely tényleg igaz. Ahhoz, hogy megváltozzon az ember - akár kívül, akár belül - idő kell.
Az első edzés előtt nem volt őszinte a mosolyom.
Talán az egyik legfontosabb dolog az, hogy fejben rendeződjenek a dolgok. Körvonalazódjon a cél, utána pedig megtaláljuk azokat a módszereket, amik segítségével el tudjuk érni mindazt, amit kitűztünk magunk elé. Ez egy hosszú tanulási folyamat, ahol megismered saját magad, a tested és a lelked egyaránt. Nincsen olyan megoldás, amivel varázslat szerűen javulást lehetne elérni. Kemény munka, kitartás és céltudatosság kell ahhoz, hogy valaki a legjobbat hozza ki magából. Ha ezek közül tényleg minden megvan és a csillagok állása is kedvező, na akkor lehet változást elérni. Akkor is csak lassan.
Én sajnos ezt rossz sorrendben közelítettem meg. Elhatároztam, hogy lefogyok. Mindenre odafigyeltem, a diétára, az edzésre, az új életmóddal járó lemondásokra. Az időmet megtanultam beosztani, folyamatosan növeltem a fizikai terhelést, a drasztikus diétát mérsékeltem, ahogy jöttek az eredmények. Minden napom újabb kihívás volt, próbáltam jobb lenni saját magamnál. Ez nagyon jól működött, nincs okom panaszra, viszont valami elkerülte a figyelmem. Nem foglalkoztam azzal, hogy fejben elrendezzem ezt a sok impulzust, ami nap, mint nap ér.
Talán a pizza az egyetlen dolog, ami egyáltalán nem hiányzik. Ettem belőle eleget! :D
Többen mondták, mikor elkezdtem az életmódváltást, hogy szenteljek időt arra, hogy az elmémet is edzzem. Ezt tök nagy hülyeségnek gondoltam és csak megvontam a vállam. "Mit tudnak ezek az emberek, ez egyáltalán nem számít. Diéta legyen meg testmozgás, aztán kész!"- gondoltam magamban. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Úgy voltam vele, hogy ez egy öngerjesztő folyamat. Az egyik változás hozza magával a másikat majd. Ha majd látom kívülről azt, hogy mennek le a kilók, akkor majd javulni fog a kedvem, sokkal vidámabb leszek és magabiztosabb. Ugye alapvetően azért álltam neki az életmódváltásnak is, mert egy mélypontra értem az életemben és abból szerettem volna kijönni. Abban bíztam, hogy ez majd segít abban, hogy egy teljesebb, boldogabb életet éljek. Többé kevésbé így is lett.
A blog indulása óta felfelé ível ez a görbe és továbbra is töretlenül dübörög. Több száz új embert ismertem meg, rengeteg üzenetet, lájkot és kommentet kapok folyamatosan a közösségi oldalakon és már élőben is van, hogy oda mernek jönni hozzám olyanok, akik követik az átalakulásom és szorítanak azért, hogy elérjem a céljaimat. A kilók mennek le folyamatosan, a ruháim egyre jobban állnak, tudok már rendes üzletben venni magamnak szinte bármit. Az edzettségi szintem soha nem látott méretet öltött. Olyan dolgokra vagyok képes, amire a legvadabb álmomban sem számítottam volna. Néha saját magam is képes vagyok meglepni.
Az akadályversenyeken való részvétel egy olyan fejezetet nyitott az életemben, ami kalandokkal és izgalmakkal teli. Sosem voltam motiváltabb, mint most. Folyamatosan találok magamnak újabb és újabb kihívásokat, újabb célokat, amik visznek előre. Ha nincs kedvem edzeni menni - néha ilyen is van egy fárasztó nap után -, akkor általában arra gondolok, hogy "na most kell csak igazán elmennem". Felkerekedek és a saját rekordjaimat döntögetem. Olyankor mindig eszembe jut, hogy ehelyett feküdhettem volna otthon és csinálhattam volna a jó nagy semmit. De akkor csak egy helyben toporognék, vagy ami rosszabb, lehet visszacsúsznék.
Szóval összességében javult minden körülöttem. A hétköznapi dolgok sem megterhelők már, be tudom kötni a cipőmet, könnyedén ki tudok kelni az ágyból. Beleférek akármelyik székbe normálisan. Ezek mind olyan dolgok, amik ezelőtt nehezemre estek. DE! És ez most egy nagyon nagy de. Sajnos a fejemben mégsem tudom elrendezni úgy a dolgokat, ahogy azt kellene.
Emlékeztek arra a bizonyos népmesére, amikor az okos lány vitt ajándékot, meg nem is? Na, én pont így érzem magam. Nehéz megmagyaráznom, de mostanában, amikor tükörbe nézek, akkor csunyábbnak látom magam, mint egy évvel ezelőtt. Látom is a változást, meg nem is. Boldogabb is vagyok, meg nem is. Iszonyatosan sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez bizonyára azért van, mert most már nagyon odafigyelek saját magamra. Minden apró hibám látom, és minden apró hiba sokkal nagyobbnak tűnik, mert eddig egyáltalán nem vettem észre őket. Oly sok éven át próbáltam kizárni ezeket a dolgokat, igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy hogy nézek ki, gyakorlatilag tagadásban éltem.
Még sok van hátra.
Most meg, amikor már megszabadultam 60 kg-tól, teljesen másképp nézek saját magamra. Kezd látszódni rendesen az arcom, az erek megjelentek a kezemen, a csontjaim körvonalazódnak. Az 5XL és 6XL-es ruhákról XXL-re csökkent a méretem, még a cipők is lötyögnek már rajtam, amin tök meglepődtem. Összességében csak pozitív változásról beszélhetünk. Rengeteget küzdöttem, hogy idáig eljussak, viszont fejben nem értem még el erre a szintre. Az önbizalmam nincs még a helyén. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne ezen javítani. De biztos vagyok benne, hogy most ez a következő nagyobb kihívás, amivel meg kell küzdenem.
Egyszer talán el fogom felejteni azokat a dolgokat, amik az előző 25 évben meghatározták az életem és hatással voltak a mindennapjaimra. Mindenesetre szerintem aki ennyi évig kövérként élt, az nem fog egy év alatt másképp saját magához állni. Legalábbis én nem tudok most még. Sokszor észreveszem magamon, hogy a régi berögződött szokásaim ugyanúgy jelen vannak még mindig, pl. folyamatosan igazgatom a pólómat, holott már nem lóg ki belőle a hasam, ha látok egy szűkebb helyet, akkor inkább kikerülöm, pedig simán elférnék és még csomó ilyen apróság van, ami berögzült az évek során.
Azt kell mondjam, hogy a blog teljes mértékben betöltötte azt a funkciót, amire eredetileg kitaláltam. Most a napokban pár posztomat ismét elolvastam és nagyon jó volt visszaemlékezni a kezdetekre. Megmosolyogtam azt, ahogyan ebbe az egészbe belevágtam és, hogy mennyire nem voltam felkészülve arra, ami várt rám. Utólag persze már nagy a szám és könnyen beszélek, de valahogy mégis el kellett kezdenem. Ha visszamehetnék az időben, akkor csak annyit változtatnék, hogy előbb elkezdtem volna ezt az életmódot. Az izomláz is annyira a hétköznapjaim részévé vált már, hogy fura lenne, ha nem lenne.
Biztos vagyok abban, hogy nem szeretném abbahagyni, amit egy évvel ezelőtt elkezdtem. Szerencsére ez egyszer sem fordult meg még a fejemben. Persze mindenkinek vannak nehezebb napjai, nekem is volt jópár. De ez nem tántoríthat el attól, hogy elérjem a céljaimat. Sőt! A legnehezebb talán olyankor felülkerekedni saját magunkon, amikor semmi sem úgy megy, ahogy kéne. Ez az igazán nagy dolog.
Köszönöm a tortát az Élelem étteremnek! Full egészséges, minden mentes süti ;)
Az előző posztban írtam arról, hogy most lelassult - már-már meg is állt a fogyásom. Sajnos tényleg ez a helyzet, bármit csinálhatok, a súlyom mostanában nem változik, csak a centiméterek és a tükörben látott eredmény. Úgyhogy módosítanunk kell a diétán. Lehet az edzésterven is változtatni kell majd valamilyen szinten, vagy az intenzitáson növelünk, vagy az alkalmakon, ezt majd a Marci kitalálja. Jöhetnek az újabb kihívások, készülök a versenyekre. Az egyik nagy álmom az a Spartan Trifecta lenne, amiből egy már megvan. Kettő versenyt kell még teljesítenem hozzá, az egyik (Spartan Super) nemsokára esedékes lesz, alig több, mint egy hét múlva. Igyekszem most minden energiámat arra összpontosítani.
Ezúton szeretném megköszönni az edzőim (Zoli, Marci) segítségét, a CrossFit Arrabona nyújtotta lehetőségeket, a kollégáimnak a RAW Agency-nél, hogy nap, mint nap elviselik a hülyeségeimet, a barátaimnak és mindenkinek, aki támogat akár csak egy jó szóval a céljaim elérésében. Nagyon nagy fába vágtam a fejszém, és nem is gondolnátok, hogy milyen sokat jelent az a szeretet, amit az elmúlt egy évben kaptam tőletek! Bízom benne, hogy a következő év legalább ennyire izgalmas lesz, ha nem sokkal izgalmasabb! Nagy terveim vannak továbbra is, úgyhogy maradjatok velem. Amúgy is még van legalább 60 kg, amit le kell dobnom! :D
Teljesen új ember lett belőlem, az életem egyéb területein is sikeresnek mondhatom magam, és bízom benne, hogy hamarosan fejben is meg tudom újítani magam. Nem elfelejteni, a változáshoz idő kell. #jobbleszek
