2017. május 30-án az életem hatalmas fordulatot vett, amikor beléptem a győri CrossFit Arrabona kissé rozsdás ajtaján. Nagyjából azt sem tudtam, hogy merre vagyok arccal. Sosem voltam még ilyen teremben, különösebben azt sem tudtam mi fán terem a CrossFit. Ahogy beléptem, egy tök más világ tárult elém olyan eszközökkel, amikről még hírből sem hallottam. Mivel nyár volt, az orrom megcsapta a gumitégla és az izzadság elegyéből származó szag. Szólt a zene és egy kisebb csapat éppen végzett és nyújtáshoz készülődött. Akkor még nem tudtam, de a lehető legjobb helyen voltam aznap. Azóta már eltelt 455 nap, megszámlálhatatlan mennyiségű edzésen voltam és most már biztosan tudom, hogy soha többé nem teszem be abba a terembe a lábam.
A helyzet persze egyáltalán nem ennyire drámai, de mégis elfogott a nosztalgia, hiszen életem egyik legizgalmasabb időszaka ehhez a teremhez köt. Ez a terem volt mindennek az alfája és omegája. Ez volt az a terem, ahol a napjaimat indítottam. Ez volt az a terem, ahol rengeteg új barátot szereztem és ez volt az a terem, ahova ha nem is mindig örömmel mentem be, de tuti mindig elégedetten és boldogan jöttem ki.
Mivel eleinte félénk voltam, csak egy hét után csináltam fotókat, Marcival, az edzőmmel pedig 2 hét elteltével készült az első közös kép. :D
A teremben levő legtöbb eszközt nem is használhattam nagyon sokáig. Egyrészt fogalmam sem volt mik azok, másrészt képtelen lettem volna a testi adottságaim miatt. Csak hogy egy példát mondjak, az evezőpadról két húzás után leestem gyakorlatilag, mert olyan görcsbe rándult mind a két lábam egyszerre, hogy utána már nem is tudtam semmit sem csinálni. De az elején az assault bike is tiltó listán volt, mert tekerés közben a hasamnak ütődött a kormány, nem is tudtam rá felülni rendesen.
Valami mintha hiányozna.
Aztán ahogy telt az idő, fokozatosan megtanultam, hogy minek hol a helye, hogy mi mire való és mára már minden eszközt tudok használni. Viszonyításképp pár héttel ezelőtt eveztem 5000 métert az ergométeren és meg sem kottyant. Persze elfáradtam, de mégis jobb volt, mint amikor először nagyjából 10 métert tudtam megtenni rajta. :D
Első és utolsó szelfik a teremben. Marci is kezd belejönni a fotózkodásba :D
Na még mielőtt mindenki azt hinné, hogy abbahagyom az új életmódomat és visszatérek a lazsáló, tunya, egész nap csak fetrengő életmódomhoz, szeretném eloszlatni a kételyeket. Az edzőterem, ahova járok csupán egy új, modern és sokkal menőbb terembe költözik.
Ismét egy új szakaszhoz érkezett az életem, augusztusban nem csak az edzőterem költözött, hanem én is egy új albérletbe "kényszerültem", mert eladták az előzőt a fejünk fölül. Váratlanul érintett, mert felborult a mindennapi rutinom ezáltal. Az új lakás kétszer olyan messze volt az edzőteremtől, mint a régi és most, hogy az edzőterem is áttette a székhelyét egész pontosan 6 km távolság lett köztünk. Ez nem tűnik olyan nagynak, de minden nap megtenni ezt a távot kétszer a nagy győri forgalomban elég csücskös.
Az a jó a reggel 7 órás edzésben, hogy ilyen szép napfelkeltét láthat az ember előtte.
Amikor nagyon belejöttem és minden lámpa nekem kedvezett, akkor 7-8 perc alatt jutottam el a másik lakásból a másik edzőterembe. Most ez az út a háromszorosa lett időben és távolságban is. Időben el kell indulnom, ha nem akarok kapkodni, vagy elkésni. Sajnos rosszalkodik a biciklim, szalajt a hátsó legkisebb lánctányér, ezért nem tudok olyan hatékonyan menni, mint eddig. Ezt mindenképp meg kell nézetnem és akkor utána mérek egy újabb időt, szerintem legalább 5 percet tudnék javítani, ha a legnagyobb sebességen csapatom.
Megpróbálom úgy felfogni, mintha minden edzés előtt lenne egy 20 perces biciklis bemelegítésem, majd utána még egy 20 perces tekerés levezetés gyanánt. Azt hiszem ez a legkisebb problémám, amúgy jó időben még élvezem is a bicózást, szóval nem lesz ezzel probléma. Nincsenek kifogások, nem állíthat meg az, hogy messzebb lett a terem. A komfort zónám már jó régen elhagytam, úgyhogy nem is rinyálok többet.
Egyszer mindent el kell kezdeni valahol, ahogy az angol mondja és azt is tudjuk már, hogy minden kezdet nehéz. Az új teremben való első edzéssel sem volt ez most másképp. Olyan brutális bell edzésben volt részem, amit az elmúlt egy-két hónapban tuti nem tapasztaltam. Másnap fájt minden porcikám és hazudnék, ha azt mondanám, hogy harmadnapra már nem éreztem belőle semmit.
Az állandó izomlázon segíteni szokott az, hogy most már minden nap járok edzeni. Másnapra tök rosszul szoktam lenni, de egy durva wod, vagy egy belles edzés után mindig jól érzem magam egy rövid időre. Aztán megint előjön az izomláz és kezdődik minden előről. Ez egy örökös szélmalomharc, már rájöttem :D
Hétfőn szerdán és pénteken általában bellezni szoktunk. Ilyenkor a Marci is beszáll hozzánk és együtt csináljuk az összes gyakorlatot. Az elmúlt hónapok során sikerült eljutnom arra a szintre, hogy most már a 24 kg-os kettlebellel tudok mindent biztonságosan csinálni. Néha, amikor dupla súllyal kell valamit végrehajtani, akkor is inkább két 24 kilósat választok magamnak. Maximum nem megy vele, és akkor lejjebb megyek egy kisebb súlyra, de mégis mindig megpróbálom, hogy a határaimat feszegessem. Apránként megyek felfelé és szerintem, ha így haladok tovább bizonyos dolgokat már 28 kg-os bellel is el tudok végezni egy hónap múlva. Mindenesetre nem sietek sehova, igyekszem a lehető legjobb technikával kivitelezni a feladatokat és ez a legfontosabb!
Talán ezt már írtam több posztban is, de eleinte nem tudtam volna elképzelni azt, hogy az edzőmmel együtt edzek, vagy hogy beszállhassak egy ilyen nagy intenzitású edzésbe. Hatalmas öröm ez nekem, el sem tudjátok képzelni. Folyamatosan egyre jobb leszek saját magamnál és lassan tényleg elérek egy olyan szintre, ahol már a normális emberekkel is fel tudom venni a sersenyt. Rengeteg motivációt szerzek ezekből az edzésekből, utána mindig feldobva érzem magam. Nem csak azért, mert vége van, és lehet pihenni, hanem azért is, mert ismét megtettem mindent azért, hogy fejlődjek.
Köszönöm a képeket Szami, nagyon jók lettek! Ez mondjuk érdekes, de hozott anyaggal dolgoztál :P
Új edzőterem, új albérlet, megint minden felfordult körülöttem. Viszont az elmúlt kicsivel több, mint egy év megtanított arra, hogy nem az a lényeg, hogy mi változik körülötted, vagy mi történik veled. A legfontosabb az az, hogy minél jobban/gyorsabban reagálj ezekre a változásokra és úgy tedd mindazt, hogy a lehető legjobban jöjjél ki belőle. Próbálom az előnyömre fordítani ezt a 6 km biciklizést, próbálom a legjobban kihasználni az új terem nyújtotta előnyöket.
Most érzem azt igazán, hogy fejben is kezdek ott lenni már, ahol szeretnék. Látom magamon a változást és érzem is minden reggel, amikor egészségesen, erőtől kicsattanva ébredek. Ezt az érzést nem cserélném el a kényelemre és a lustálkodásra semmi pénzért sem. Ez az új életem, de tudom, hogy ennél még lehetek sokkal jobb is!
#jobbleszek
