Ahogyan az előző posztomban írtam, idén szeretném kicsit feltúrbózni a versenyek számát. Annak ellenére, hogy tavaly már 8 versennyel túlléptem az előző évek átlagát, sőt még az összegét is, úgy gondoltam, hogy még több megmérettetésen szeretnék részt venni. Ezekkel a kihívásokkal tudom mérni azt, hogy ténylegesen mennyi értelme van minden egyes nap reggel 5 órakor felkelnem, edzenem heti 5-8 alkalommal és diétáznom, ahogy a csövön kifér. Idén az első ilyen rendezvény egy téli Spartan Sprint volt a lenyűgözően szép Szlovák Paradicsomban. Kihívásból pedig volt bőven!
Magyarország éghajlati és domborzati adottságait tekintve nem egyszerű egy igazán jó téli akadályfutó versenyt megszervezni, mint egy hegyekkel és völgyekkel tűzdelt tájon. Amikor az edzőmmel, Marcival tervezgettük, hogy idén melyik versenyeken veszek részt, mondtam neki, hogy mindenképpen szeretnék egy télire is elmenni. Így esett a választás a Slovenský Raj Spartan Winter Sprint-re. Annyira hirtelen jött az ötlet, hogy már betelt a regisztráció, a szálláshelyek teljesen telítve voltak, szóval gyorsan kellett cselekedni.
Sosem voltam jó földrajzból, de azt hiszem ez a Magas-Tátra. :D Rákerestem neten, de így is csak 50% biztonsággal merem állítani.
Megnéztem a környező falvakat szabad szállás után kutatva, és szerencsére egy nagyon kedvező árú apartmant találtam is Lőcsén, ami a térkép szerint 31 km távolságra van Slovensky Rajtól (erről majd kicsit később). Ezután írtam több csoportba és a verseny magyar Facebook eseményéhez is, hogy szeretnék egy Open nevezést. Személy szerint nagyon jó ötletnek találtam azt, hogy lett magyar esemény is, hiszen a 3000 résztvevőből közel 1000 magyar versenyző állt rajthoz szombaton. Szerencsére nagyjából fél óra alatt lett jegyem is és szállásom is. Tök boldog voltam, ilyen egyszerűen még egyik Spartan versenyem se indult. Hátra is dőltem, hiszen azt hittem, hogy az én munkám itt véget is ért.
Persze pár apróság felett elsiklottam. Egyáltalán nem gondoltam bele, hogy egy téli versenyen hideg lesz. :D Azt hittem, hogy majd rövidgatyában meg pólóban lefutom, aztán kész is. Persze ennél nagyobb baromságot el se tudnék képzelni, sőt, nem is értem hogy jutott ilyen eszembe. Szerencsére a felismerés, hogy mekkora hülye vagyok, még a verseny előtt történt, szóval időben voltam, hogy átgondoljam a dolgaimat. Indulás előtt kellett vennem egy futónadrágot, egy sielős polár aláöltözetet és egy pár kesztyűt. Azt gondoltam, hogy ezzel akkor ki is maxoltam a téli felkészülést. Persze rutinosabb téli futók foghatják a fejüket, hiszen a legfontosabb dologról megfeledkeztem még így is.
Eredetileg a pulcsit le akartam venni, de aztán a -12°C miatt megváltozott a terv.
Kellett volna még ehhez a szetthez egy maszk vagy egy sál, amit a szám/orrom elé tehetek. Az órám szerint -9 °C volt a hőmérséklet, de ennél még jóval hidegebb is volt, -10, -12 körüli értékre is lehűlt a futamok közben. Ehhez még hozzájött egy viszonylag nagy erejű szél is, ami a hőérzeten klasszisokat rontott. Egy szóval: ROHADTHIDEGVOLT. Persze rajtam volt egy vékony védőréteg még a ruha alatt, szóval annyira nem fáztam, de a tüdőmnek nem tett jót a sok hideg levegő, amit belélegeztem. Estére eléggé megfájdult és kicsit a torkomon is éreztem. Nem elfelejteni legközelebb, valami kell a szám elé is.
Az első 10 perc kocogás után már nem fáztam egyáltalán, sőt, a hideg volt a legkisebb problémám. A bemelegítés után könnyedén átvetettem magam a legelső palánkon még a rajt előtt. Egész végig arra gondoltam csak, hogy egy Beast után ez a sprint meg sem kottyanhat. Azóta eltelt majdnem fél év, sokkal jobb az erőnlétem, sokkal jobb az állóképességem. Mondjuk a súlyom az nem igazán változott azóta, de mégis minden egyéb téren jobb vagyok, mint akkor. Szóval nagy reményekkel indultam neki az idei első versenyemnek. 9:45-kor indultam, amiben szerintem a legtöbb magyar indult, mert olyan skandálások voltak, hogy hirtelen nem is éreztem magam egyedül. Elindultunk és jöttek is az akadályok sorra. Laza kocogás felfelé, emelkedő szerencsére nem sok volt, meglehetősen jól bírtam.
Az első akadállyal meggyűlt a bajom már egyszer korábban, többszöri nekifutásra sem sikerült megcsinálnom a várgesztesi superen (kép alább). Most fel tudtam ugrani rá, viszont egy emelkedőn volt felállítva, ezért sajnos a gravitáció hatására nem bírtam átlendülni rajta. Másodszori nekifutásra kaptam egy kis segítséget egy kedves magyar versenytárstól, akinek ezúton is köszönöm!
A kép csak illusztráció :D
Ezután az egyik legegyszerűbb feladat következett, az OUT nevezetű. Három kisebb akadályból áll: egyszer át kell menni egy palánk fölött, aztán egy palánk alatt, majd legvégül egy olyan palánkon keresztül, aminek van teteje is. Alapvetően ez még egyszer sem okozott problémát, most viszont az utolsó kis palánknál sikerült olyan szerencsétlenül érkeznem a jobb lábamra, hogy megrándult egy kicsit a térdem. Innentől kezdve minden lépésem fájdalommal járt. Kellemetlen feszítő érzés volt a jobb térdem külső oldalán, ami most ezen sorok írása közben is sajog kicsit, de már sokkal jobb, mint akkor. Ettől függetlenül mentem tovább és eszembe sem jutott az, hogy feladjam a versenyt, hiszen a feladás nem opció.
Egy szerencsés véletlen folytán összetalálkoztam Beával, akivel már korábbi Spartan versenyeken is volt szerencsém pár szót váltani. Annyira megörült a találkozásnak, hogy mellém is szegődött és együtt mentünk a pálya hátralevő részében. Nagyon sokat beszélgettünk és segített elterelni a gondolataimat a fájó térdemről. Sőt még a burpee-ket is segített számolni, szóval én is nagyon örültem, hogy velem tartott.
Imádom ezeket a mászós feladatokat, volt Vertical és A cargo is.
Ketten mentünk hát tovább és jöttek sorra a feladatok. Még a vertical-cargo előtt volt egy egyensúly feladat, sajnos lepottyantam az akadályról, ezért jöhetett is a 30 burpee. Kellemes volt, igazából fel voltam rá készülve, hogy egy párat majd nyomnom kell, szóval nem volt ebből semmi probléma. A pálya nagyon szép volt. Gyönyörű ösvényen haladtunk végig, erdővel, hegyekkel a láthatáron és a nemzeti parkot egy kis patakocska szelte át, amibe persze bele is kellett mennünk. Én nem bántam, egyáltalán nem éreztem hidegnek a vizet, lehet az adrenalin miatt. Egy 5 perccel később már egyáltalán fel sem tűnt, hogy vizes lenne a cipőm, vagy a nadrágom szára.
Különösen nem emelnék ki minden akadályt, aki szeretné az itt megnézheti a pályarajzot, szerencsére egyiknél sem történt semmi baleset, a függőleges cargon kívül egy új feladat sem volt az előzőekhez képest. A legtöbbet nagyon könnyedén tudtam teljesíteni, amik viszont büntetőt értek, azok ezek voltak: egyensúly, majomlétra, "Z" fal, kötélmászás, és multi rig. Ezek többnyire saját testsúlyos feladatok voltak, kivéve az egyensúly. Ott csak simán béna voltam, nem is értem amúgy hogyan. De persze a legjobbak is hibázhatnak, szóval egyáltalán nem problémáztam ezen.
Sajnos a fájó térdemmel nem haladtam valami gyorsan, plusz nagyon csúszós volt a pálya több szakaszon is. Nem akartam elvágódni, szóval nagyon meggondoltam, hogy hova lépek. Persze a lehetőségekhez mérten igyekeztem minél gyorsabban haladni. Összességében a versenyt majdnem percre pontosan 3 óra alatt teljesítettem. Ami alatt rengeteget nézelődtem, az akadályok teljesítése elvett csomó időt, beszélgettem ismerősökkel, megálltam inni a frissítőpontnál, (ami nem bizonyult jó ötletnek, mert nem volt jó ize :D) és tényleg próbáltam a lehető legjobban érezni magam a verseny alatt. Az órám szerint 1,5 óra alatt teljesítettem a távot, szóval nagyjából másfél óra ment el a feladatokra, a 150 büntetőre és az egyéb hülyéskedéskre, fotókhoz pózolásokra stb.
Többször lett volna lehetőségem elesni, nagyon csúszós jeges talaj volt a lábunk alatt sokszor. Szerencsére, vagy nem szerencsére, egyszer sikerült elvágódnom, amikor már a nyakamban volt az érem. Figyelmetlen voltam és meg is történt a baj. Puhára estem, szóval elkezdtem röhögni saját magamon, majd felpattantam gyorsan és körülnéztem, hogy ki látta. Mivel ez a célban volt, ahol a legtöbb segítő és néző állt, valószínűleg több százan látták, de nem zavart, mert sikeresen teljesítettem életem első téli versenyét összesen egy eséssel. :)
Elégedett vagyok az eredményemmel, egészen más kihívás volt ebben az extrém hidegben és jeges környezetben teljesíteni ezt a Sprintet, amit a fájós térdem sem könnyített meg. A büntetők is jobban mentek, mint eddig bármikor, és az akadályokkal sem volt annyi probléma, mint az előző versenyeken. Az időbeni eredményeket megnézve pedig kategóriámban 10 perccel voltam lemaradva az előttem levő embertől, szóval ha egy kicsit jobban összekapom magam és nem nézelődök annyit, akkor lehet, hogy simán jó időt 'futottam' volna. Az újdonság erejével hatott ez a mostani téli, egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam. Meglehetősen jó kezdése volt ez az idei szezonnak. Jöhet a következő állomás március végén, Nagykanizsán! #jobbleszek
