reebok - +-100

+-100


Hogyan lettem Spartan Race Ambassador?

Hogyan lettem Spartan Race Ambassador?

negyvennyolcadik_poszt_bevezeto.jpg

Tavaly nagyjából ilyenkor ismerkedtem meg az akadályfutóverseny fogalmával. Ez volt az az időszak, amikor elhatároztam, hogy szeretném feszegetni a határaimat és teljesíteni akarok legalább egy ilyen versenyt. Persze akkor már annyira lelkes voltam, hogy rögtön jelentkeztem a nagykanizsai Sprintre és a Pannonhajszára is. Ha belegondolok, elég felelőtlen gondolkodás volt részemről úgy belevágni egy olyan versenybe, ami megfelelő testi és lelki felkészülést is igényel, hogy semmilyen előképzettségem nem volt.

Ettől függetlenül a fejembe vettem, és makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy namármost én ezeket megcsinálom, ha belehalok is. Lehet, hogy nem az enyém lett a legjobb idő, vagy a legkevesebb büntető, de mégis megcsináltam. Az első versenyem egy jó nagy kinlódás volt. Már a rajthoz sem tudtam, hogy hogyan jutok be. Bepánikoltam és nem is sejtettem, hogy még mi várhat rám azok után. Aztán persze jöttek az akadályok sorra, és rá kellett döbbennem, hogy nagyon kevés az edzettségi szintem még egy ilyen kaliberű versenyhez. A 8km-es távot nagyjából 4 óra alatt tettem meg. Az már majdnem maratoni idő, szóval rohadt lassan tudtam végigérni a pályán.

Az első mindig fáj

Persze ez egyáltalán nem tántorított el, sőt, még jobban meghozta a kedvem a többi versenyhez. Életem legnagyobb élménye volt, akkor éreztem igazán azt először, hogy megérte ez a sok edzés, a diéta és az, hogy egyáltalán életmódot változtattam. Akkor jöttem rá, hogy annyi minden van még az egész napos henyélésen és semmittevésen túl, és annyi dolog van még, amire nem vagyok képes, de mindenképpen szeretném elsajátítani vagy megcsinálni. Akkor kattant át igazán a fejemben ez az egész dolog. Tudtam, hogy testben még sokat kell készülnöm, de fejben akkor lettem igazi spártai.

harminchetedik_poszt_04.jpg

Ezután jöttek sorra a versenyek és egyre jobban bebizonyosodott, hogy az ember bármit elérhet, amit akar. Na persze még mindig nem én vagyok a kerületi "akadályfutóbajnok", sőt, az még évek kemény munkájába fog telni. De tudom és hiszem, hogy ha kitartóan küzdök tovább, akkor ez egyszer beteljesül tényleg. 

Aztán ahogy teltek a hónapok az első versenyem után, egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy szeretném ha más is megtapasztalná azt, amit én. Ha más is felfedezné azt a rengeteg lehetőséget, ami benne lakozik. Fel kell kelni a kanapéról és meg kell tenni az első lépést. Nem kell egyből futóversenyre jelentkezni, apró lépésekben is lehet haladni. A lényeg, hogy el kell indulni az úton és nem szabad feladni. 

Vannak határaink


Talán ez volt az egyik legnagyobb motivációm a miskolci Spartan Beast-en, amit nem tudtam befejezni 1 km híján. Egyszerre mindig csak egy lépést kell megtenni. Aztán a következőt. Aztán mégegyet és mégegyet. Aztán észre se vettem, de megtettem több, mint 30 000 lépést :D Dehát végül mégsem értem be a célba. Kifutottam az időből (kifutottam haha) és ezért nem sikerült. Hatalmas pofon volt ez nekem, ami akkor és ott nagyon kellett. Utólag hálás vagyok érte, mert alázatra tanított és arra, hogy egy kicsit vegyek vissza a tempóból.

beast.jpg

Eleinte dühös voltam, hogy így alakult, de aztán utólag belegondolva így alakult a legjobban. Csak annak sikerül minden elsőre és csont nélkül, aki nem próbálkozik eléggé és nem feszegeti igazán a határait. Kellenek a kudarcok ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni a küzdelmet. A versenyek csak arra jók, hogy lemérjük azt, hogy a versenyek közti időben milyen hatékonyan tudtunk edzeni, felkészülni a megmérettetésre. Akkor és ott azalatt a pár óra alatt derül ki, hogy megtettünk e mindent azért, hogy jobbak legyünk. Ha nem, akkor küzdeni kell tovább, ha pedig igen, akkor keresni kell az újabb kihívást, amiért érdemes küzdeni.

Jöhet az új szezon

Talán ez az a mentalitás, ami alkalmasnak tesz engem arra, hogy méltón képviseljem a Spartan versenyeket és a Spartan életmódot. Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb versenyző, de biztos vagyok benne, hogy a tőlem telhető legtöbbet megteszem azért, hogy ez a következő időszakban megváltozzon. Az a hatalmas hátrány, amivel tavaly indultam, egyre kisebbnek tűnik. Az edzőm, Marci szerint, most sokkal jobb formában vagyok, mint a legutóbbi versenyemnél. Ennek ellenére az idei évet fokozatosan építjük fel, szépen lassan menetelek a trifekta felé. 

pluszminusz_calendar.jpg

A fenti naptárban bejelöltem azokat az eseményeket, amiken szeretnék mindenképpen én is részt venni. Ezeket az edzőmmel néztük ki, odafigyeltünk arra, hogy megfelelő idő maradjon a regenerációra, és az edzéstervet is úgy alakítjuk, hogy ezekre a versenyekre a lehető legjobban fel tudjak készülni. 

  • Slovak Paradise Winter Sprint
  • Nagykanizsa Super és Sprint
  • Slovakia Super
  • Eplény Beast
  • Kubinska Sprint
  • Kazincbarcika Beast

Amint láthatjátok idén egy téli sprintet (ami nemsokára itt is van) és két trifektát lőttem be célként. Ez egy nagyon szép terv, persze bármi közbejöhet, úgyhogy nem leszek szomorú, hogy ha valamelyik versenyt nem tudom teljesíteni, vagy ne adj Isten lesérülök, vagy valami meggátol abban, hogy eljussak akármelyikre. Azon leszek, hogy élvezzem ezeket a versenyeket, kikapcsolódjak és jól érezzem magam.

negyvennyolcadik_poszt_02.jpg

Szeretném leszögezni, hogy a versenynaptárat még azelőtt állítottuk össze a Marcival, mielőtt megtudtam, hogy megválasztottak engem is Spartan Brand Ambassadornak. Elképesztő megtiszteltetés, hogy ilyen remek sportolók között lehetek én is. Amikor jelentkeztem, akkor csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél több embert tudjak motiválni arra, hogy jöjjön és próbálja ki magát egy ilyen versenyen. Szeretném ha mások nem követnék el azt a hibát, amit én, és előbb kezükbeveszik az életük fölött az irányítást.

Hihetetlen fogadtatásban volt részem, nagyon örültem, hogy a magyar Spartan közösség ilyen szinten befogadott és támogat abban, hogy elérjem a célomat. Lényegében azt hiszem, a közösség az, ami ezt a versenyt igazán kimagaslóvá teszi és ezt tényleg csak a célvonalnál tudja meg az ember. AROO!

Hogyan lettem Spartan Race Ambassador? Tovább
Semmi sem állíthat meg

Semmi sem állíthat meg

negyvenedik_bevezeto_alt.jpg

Kezdhetném megint azzal a blogbejegyzést, hogy egy évvel ezelőtt még minden másképp volt, a földre nem tudtam rendesen leülni, elfáradtam 300 méter sétálása közben blablabla, de ez már túl sablonos lenne. Szerintem most ne menjünk ennyire vissza, elegendő visszaemlékeznünk az első Spartan versenyemre, a nagykanizsai Sprintre, ami nem egészen két hónappal ezelőtt volt. Mivel a várgesztesi Spartan Super előtt még egy laza Pannonhajszát is beiktattam, nem ez volt az első rodeóm. Sejtettem, hogy nehéz lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. 

Készülj a harcra...

Az áprilisi verseny eléggé megterhelő volt számomra, tök felkészületlenül mentem rá, semmi nem volt nálam, még egy korty víz sem. Ez utólag felelőtlen gondolkodásnak bizonyult, hiszen akkora forróság volt, hogy legtöbbször vattát tudtam volna köpni, ami nem éppen előrefele lendítette a teljesítményem. A frissítőpontokon meg annyit ittam, mint egy ló, ami ugyancsak rossz volt, mert megtelt a gyomrom vízzel és nehézkes volt utána a mozgás. Mindenesetre ez remek kiindulópontot biztosított a további versenyekhez. Rengeteg tapasztalatot szereztem, aminek köszönhetően a mostani versenyre nem csak mentálisan tudtam jobban felkészülni.

negyvenedik_poszt_02.jpg

Hajam is milyen.. :D 

Elsőként az öltözetemen változtattam. Legutóbb a mackó meg a 3XL-es póló nagyon durván átázott a vizes feladatoknál, ami plusz súlyt jelentett, majd az összes sár is rámtapadt a pályáról, ami ugyancsak megnehezítette a dolgom. A feladat tehát egyszerű volt, a felesleges ruháktól meg kellett válnom. Vettem egy király rövidgatyát a Hervisben, bementem és simán volt minden a méretemben, bár már ezen nem kéne meglepődnöm, mégis mindig rácsodálkozom. Mivel tudtam válogatni is, ezért egy légáteresztő Adidas rövidgatyára esett a választásom, ami gyorsan megszárad, rugalmas és piszok könnyű. A pólót is kisebbre cseréltem, csináltattam XXL-eset a megmérettetésre, ez is kényelmesebbnek bizonyult, mint az egyel nagyobb elődje. A cipőm ugyanaz a Reebok Speed TR volt, mint az előző versenyen. Remekül tette a dolgát, a nagy sárban jó tapadást biztosított és tartotta a bokámat is rendesen.

negyvenedik_poszt_03.jpg

A téliszalámit azért nem vittem magammal. :P Utólag megbántam!

A ruha mellett az egyéb kiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektettem ezúttal. Hihetetlen, hogy mennyit számít az, ha az embernél van a görcsre magnézium, vagy ha van mit innia, ha megszomjazna. Éppen ezért vettem egy vizestasakot is. Kinéztem egyet a Decathlonban kifejezetten futáshoz, de sajnos nem volt már raktáron, ami meg lett volna, az S-es méretű volt, szóval még egy picit szűkös lett volna! :D Így nagyon leleményesen átmentem a biciklis osztályra, ahol ugyanúgy megtalálhatóak ezek a vizestasakok. Megvettem a legolcsóbbat, ami nekem bőven megfelel egyelőre. 3 liter az űrtartalma, és 1 literes vizestasak fér bele. Egész profi kis cucc, már tök olyan vagyok, mint az igazi sportolók. Pakoltam a táskába a víz mellé műzliszeletet, magnéziumot, izotóniás port, amit a vízbe keverhetek, meg pár energy shot-ot. Nem gondoltam volna, hogy mennyire hasznos dolgok ezek. Amikor az első pár km után begörcsölt mindkét vádlim, ittam egy kis magnéziumot és kb 6 perc alatt varázsütés szerűen elmúlt minden fájdalom. Folyamatosan tudtam pótolni a folyadékot is, ami a majd 9 óra menetelés közben egész jól jött a fülledt melegben.

negyvenedik_poszt_04.jpg

... és vele a kudarcra!

Azt hittem mindenre felkészültem a lehető legjobban, de egy ilyen verseny esetén nem lehet mindenre felkészülni. Ami tőlem telt, azt megtettem, a többit pedig izgatottan vártam. Izgalmakban és meglepetésekben pedig nem volt hiány, kezdetnek Gergő barátom elaludt, így majdnem lekéstük a rajtot. Nagyon rossz lett volna, ha ennyi küzdelem és felkészülés után egy ilyen apró baki miatt ki kellett volna hagyni a versenyt. Szerencsére aztán időben odaértünk, kismillió ember volt már a Várgesztesi Villaparkban. 

negyvenedik_poszt_05.jpg

Átvettük a rajtcsomagot és készülődtünk a versenyre, amikor is arra lettem figyelmes, hogy az én sorszámommal ellátott kis borítékban volt egy extra papír. Kivettem és néztem nagyokat, amikor megláttam, hogy az önkéntesek egy dedikált, Spartan logóval ellátott kis üzenetet hagytak nekem. El sem tudom magyarázni, hogy ez milyen jó érzéssel töltött el. Ekkor tudtam, hogy bármi is lesz, mindenképp végigmegyek a pályán. A kudarc nem opció!

#SÁRgesztes

Rövidke bemelegítés után az eső is megérkezett, szóval minden körülmény adott volt, izgalmas versenynek néztünk elébe. Az adrenalin hatalmas volt, sokkal jobban vártam a rajtot, mint az előzőnél. Nagyon éreztem magamban az erőt, hegyeket is meg tudtam volna mozgatni az elején. Aztán nem gondoltam volna, hogy meg is kell majd, a pálya nagy részén akkora sárban kellett mennünk, hogy néhol térdig elsüllyedtem. Többen elcsúsztak és nem is tudták befejezni a versenyt egy törés/rándulás miatt. Ezeket a zord körülményeket akkor még nem is sejtettük.

negyvenedik_poszt_06.jpg

A füst felszállt, elindult a 11:45-ös rajt. Mindenki szaladni kezdett, még én is. Az első párszáz métert csodával határos módon én is kocogva tettem meg. Csak szemerkélt az eső, szóval nem volt semmi gond, könnyen lehetett eleinte haladni. A palánk fölött-alatt-között típusú feladatokat könnyedén teljesítettem. Aztán ezután egy tóban kellett nagyjából 40 métert úszva megtenni. Sajnos nem tartom magam valami jó úszónak, igazából nem is nagyon próbáltam mostanában. Éppen ezért a segítők tettek rám egy mentőmellényt, biztos, ami biztos. Szerencsére nem süllyedtem el, végig tudtam menni ezen az akadályon is, és amin meglepődtem az az volt, hogy nem görcsölt be a combhajlítóm közben. A víz hőmérséklete éppen jó volt, szivesen elidőztem volna még benne, de még nagyon sok volt hátra a versenyből, úgyhogy igyekeztünk tovább.

negyvenedik_poszt_07.jpg

Amikor jól lehetett haladni, akkor próbáltam a kocogást és a sétát felváltva. Az első óra nagyon gyorsan eltelt így. Nem is vettem észre, nem is néztem az órámram, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mentem előre és nem foglalkoztam semmivel, izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz a következő feladat. Nos, olyan sokat nem kellett várnom rá, egy kupacon nagyon sok akadály volt elrendezve. Az első a Bender volt, amit egyelőre nem tudok megcsinálni, de jövőre tuti megpróbálom! 30 burpee ötösével hangosan számolva. Csak úgy repültek ezek a burpeek, még mindig nagyon éreztem. Jöhetett a következő feladat, kötélmászás! :D Itt egy picit elkeseredtem, megfogtam a kötelet, kicsit felrugaszkodtam, de a 160kg-os súlyommal ez még mindig csak egy kitűzött cél marad. Jövőre! Itt már egy kicsit kedvtelenebbül számoltam el harmincig, de még tudtam, hogy sok van hátra. Nem veszíthetek a lelkesedésből. 

negyvenedik_poszt_08.jpg

Néha megálltam, hogy a természetben gyönyörködhessek! :D 

A kötélmászás után szögesdrót érkezett, majd az a-cargo. Ezeket magabiztosan meg tudom csinálni már. Most nem akadtam el egyáltalán a drótban, és a cargonál sem féltem attól, hogy szanaszét szakad alattam a kötél. Pedig most nagyon sok másik versenyző is volt rajta, párszor recsegett ropogott azért. De semmi pánik, sokkal többet kell kibírjon ez a cucc. A mászóka után egy vizesgödör volt a közepén egy palánkkal, úgynevezett dunk wall. A palánk alatt teljesen a vízbe mártózva kell átmenni ezen az akadályon. Eleinte könnyűnek tűnik, de becsapós lehet, óvatosan kell a víz alá merülni. A vizestáskámat levettem a hátamról és megvártam, amíg Gergő átér, majd odaadtam neki és én is átmentem rajta.

negyvenedik_poszt_09.jpg

Azért másnak is fárasztó volt, nem csak nekem. 

Ezután megint egy mászókára kellett felmenni, a másik oldalon meg le, ezt is meg tudtam csinálni. Gergő segített az elején felkapaszkodni, utána már gyerekjáték volt. Féltem, hogy lecsúszik a kezem vagy a lábam a csövekről, mert az eső itt már eléggé rákezdett, de szerencsére nem történt semmi. A következő feladat a majomlétra volt, ami ráadásul nem csak vizszintesen ment, hanem a közepéig emelkedett, utána pedig lefelé kellett kicsit menni. Jól megnéztem magamnak ezt az akadályt és elhatároztam, hogy ezzel is csak jövőre próbálkozom. Nekiálltam burpeezni, itt is ötösével csináltam, viszont már volt egy kis pihenő is az ismétlések között. Kezdtem érezni, hogy ennek fele sem tréfa.

negyvenedik_poszt_11.jpg

Hóóóóóóóó-rukk.

Ezután a memória teszt következett. A rajtszám utolsó két számjegyéhez tartozó kódot kellett megjegyezni, az enyém a 63-as szám volt, amihez a W22GDN kód tartozott (lehet az utolsó három betűt felcseréltem :D). Hatalmas mázlim volt, mert a versenyen jól eltaláltam, azóta meg már ki emlékszik! Ezzel megúsztam 30 burpeet. 

negyvenedik_poszt_10.jpg

10 km után is tudtam még mosolyogni.

Megint cargo mászás, 6 láb magas fal, ezekkel sem volt probléma. A falnál Gergő segítsége nagyon jól jött, mert ez már az a magasság, amit sajnos nem tudok sem megugrani, sem úgy feltolni magam, hogy jó legyen. Mindenesetre már jobban vettem ezt az akadályt is, mint két hónappal ezelőtt, szóval látom, hogy egyre könnyebben veszem ezeket az akadályokat.  Meg is lepődtünk, hogy mennyivel többet bírok most, mint a Sprint alkalmával Nagykanizsán. Következő feladatként egy gerendán kellett átfordulni valahogy. Ennek az akadálynak négyszer is nekifutottam. Éreztem magamban az erőt rá, de sajnos a testem közbeszólt. A hasam miatt nem tudtam úgy átfordulni rajta, ahogy azt én fejben elterveztem. Voltak ott páran, akik segítettek és megtoltak, hogy át tudjak menni. Zavart a dolog, hogy nem ment egyedül, legközelebb már ez is könnyedén sikerülni fog. Tényleg csak egy kicsi kellett volna.

negyvenedik_poszt_12.jpg

Itt egyszerre vágtam be a hasam és a lábszáram is.

Mentünk tovább és elérkeztünk egy kikövezett részhez, ahol homokzsákokat kellett cipelni. Fel kellett vinni egy emelkedőn, megkerültük vele a várgesztesi várat, majd lejöttünk. Azt nem tudom, hogy mekkora volt a homokzsák, de nem volt megterhelő egyáltalán, mert évekig 60+ felesleget cipeltem magamon mindenhova. Ezután csomó feladat egy helyen volt, fel is torlódtak az emberek. Sajnos az egyensúlyozásnál félig jutottam el a gerendán, és az Olimpusz falnál is csak félig sikerült eljutnom, aztán lecsúsztam. Ezek mind olyan feladatok, amiket meg kellene tudnom csinálni, de valahogy mégsem sikerültek. Talán a fáradtság volt az oka, talán a sáros, csúszós terep, nem tudom. Van még hova fejlődni, az egyszer biztos.

negyvenedik_poszt_13.jpg

Két burpee között már nem őszinte a mosolyom, miután leestem az egyensúlyozásnál.

A következő akadály a 8 láb magas fal volt, ahol ismét segítséget kellett kérnem Gergőtől. Bakot tartott, de pár versenyző odajött még, hogy segítsen, nehogy visszaessek. Persze nem estem volna vissza, de jó volt azért, hogy ott voltak, biztonságban éreztem így magam. Persze a másik oldalon senki sem volt, úgyhogy akár hatalmasat zakózhattam volna, de ügyesen le tudtam ereszkedni :D 

negyvenedik_poszt_14.jpg

Hát egy darabig így is eljutottam, de rossz volt ez a tecnhnika.

Egy általam még sosem látott feladathoz érkeztünk ezután. Ez egy fal volt, ami Z alakban volt elrendezve és végig kellett menni az oldalán. Pár kapaszkodó lehetőség volt, de nekem túl messze voltak egymástól, meg sem próbáltam. A burpeet itt már nem tudtam olyan hangosan számolni, de csináltam tisztességesen. Egyre többet kellett pihennem, hogy levegőt kapjak, de szerencsére Gergő türelmesen megvárt. Mentünk tovább, ahol a memória feladatot kellett visszamondani, ez ugye sikerült, szóval fellélegeztem, aztán ferde fal, Gergő segítségével ez is sikerült. Majd dárdahajítás következett, itt (ha nem is elsőre, de) betaláltam a szalmabálába, és bent is maradt a dárda. Itt nagyon sok önkéntes volt, mindenkivel lepacsiztam, hiszen kiderült, hogy többen közülük aláírták a rajtcsomagomban található papírt, úgyhogy nagy volt az öröm :) Ismét hatalmas motivációs löketet kaptam, megöleltem a csajokat és mentem is tovább.

negyvenedik_poszt_15.jpg

Jó sokat mentünk, mire az utolsó pár akadályhoz elértünk. Egy kupacon volt megint sok. Egy falon kellett átmenni, ez nem volt vészes, sokszor megcsináltam már,  aztán egy homokzsákot kellett felhúzni jó magasra, majd úgy visszaengedni, hogy nem huppanhat a földre. Ezt is meg tudtam csinálni könnyedén, hiszen ki tudtam használni a testi adottságaimat. El sem hiszem, hogy van olyan feladat, ahol ez a testalkat előnyös lehet :D 

negyvenedik_poszt_16.jpg

Csak a pózolás.

Utolsó előtti feladatként a multirig (gyűrű, kötél, rúd felakasztva és ezeken kell átlendülni egyik pontból a másikba) helyett megint burpeeznem kellett. Sajnos a saját testsúlyos feladatok nem mennek még, szóval a "könnyebb" utat választottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt már nagyon a végét jártam. Persze ez után már csak egy feladat következett, szóval hülyén nézett volna ki, ha itt feladom. Eszem ágában sem volt, nem azért mentem. Már kezdett sötétedni, nagyon kevesen voltak rajtunk kívül. Az önkéntesek voltak ott, nagyon bíztattak, hogy beérjek. Gergő meg tudta csinálni az összes feladatot, szóval neki ez sem volt probléma. Én egy kicsit alkudoztam, hogy ne kelljen 30 burpeet csinálni, hiszen itt már a jóIsten tudja mennyit megcsináltam. Végül nagy küzdelmek árán 15 db-ot tudtam megcsinálni, amikor mentem a következő, a legeslegutolsó feladatra.

negyvenedik_poszt_18.jpg

Ez pedig nem volt más, mint a slip wall. Ez egy ferde fal kötelekkel, amin a nevéből is adódóan könnyen vissza lehet csúszni, ha nem ügyes az ember. Az előző versenyen 4-5-en segítettek, hogy átmenjek ezen az akadályon, sosem fogom elfelejteni. Most hétvégén is aktívan élt bennem ez az emlék, így nem engedhettem, hogy ez ismét bekövetkezzen. Nekiveselkedtem hát a kötélnek majd szépen lassan megindultam felfelé. A technikám jó volt, szinte végig fel tudtam menni, de amikor a legutolsó lépés volt hátra, akkor megcsúszott a lábam, és belekapaszkodtam a tetejébe az akadálynak. Gergő ekkor a segítségemre sietett és az egyik lábam segített a fal tetejére tennem. Innen már fel tudtam húzni magam és át is értem az utolsó akadályon.

negyvenedik_poszt_17.jpg

Fogalmam sincs, hogy hogy lett 32 km. A lépés a sár miatt volt ennyi, sokszor kellett korrigálni, nehogy elcsússzak.

Ekkor hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Áthaladtunk a célon és 8 óra 51 perc után befejeztük a várgesztesi Spartan Supert. Kb. 20 km táv, nagyon durva terepen, sok emelkedővel, iszonyat sok sárral és 27 feladattal. Rengeteg burpee. Még annál is sokkal több apró sérülés, kék-zöld folt. De nincs egyáltalán okom panaszkodni. Elhatároztam, hogy megcsinálom és végig is mentem rajta. Minden egyes percét élveztem, még ha néha a fáradtság elhatalmasodott is rajtam. Saját magammal versenyeztem, saját magamat akartam legyőzni és ez sikerült is. Az, hogy ez a verseny nem nekem van kitalálva, nem kérdés. De pont ezért volt olyan jó érzés mégis teljesíteni.

negyvenedik_poszt_19.jpg

Ezúton szeretném megköszönni Szami barátomnak, aki nagyjából a pálya felén jött velem és készített remek fotókat a küzdelmemről. A kezdetektől támogat mindenben, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki. Gergőnek sem tudom elégszer megköszönni, hogy végig mellettem volt és átsegített a nehezebb akadályokon, néhol szó szerint, néhol pedig bíztatással. Egy kis szerencsével az októberi versenyt is közösen fogjuk teljesíteni, de már sokkal jobb eredménnyel. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az edzőimnek (Marci, Zoli) és azoknak is a támogatást, akik régi ismerősként és ismeretlenül is mellettem voltak és bíztattak, hogy ne adjam fel. Sokkal többet jelent ez nekem, mint bárki gondolná. Örülök, hogy a Spartan közösség befogadott, ígérem nem fogok szégyent hozni ezekre az érmekre!

Életem legjobb élménye volt, sokkal többet kaptam ettől a versenytől, mint gondoltam volna. Makacs vagyok, kitartó és piszkosul motivált. Most pedig következik a felkészülési időszak. Szeretnék a miskolci Beast-en minél kevesebbet burpeezni. Tudom, hogy ez csak és kizárólag rajtam múlik és pont ezért tudom azt is, hogy SIKERÜLNI FOG. #jobbleszek

 

Semmi sem állíthat meg Tovább
Eltelt egy év

Eltelt egy év

harminckilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Emlékeztek erre a képre? Tavaly ezen a napon fogalmazódott meg bennem a blog és az életmódváltás ötlete. Akkor még nem is sejtettem, hogy mekkora ereje lesz ennek a dolognak. Sosem gondoltam volna, hogy ennyien nyomon fogják követni az átalakulásomat és, hogy ilyen sok embert fogok motiválni azzal, ha kitartóan küzdök a céljaimért.

A változáshoz idő kell

Mindig mondogatom, hogy a változáshoz idő kell. Eleinte valószínűleg azért mondogattam, hogy magam is nyugtatgassam és ne várjak azonnali sikereket. Persze az elmúlt egy év alatt megtanultam, hogy ez a hatalmas közhely tényleg igaz. Ahhoz, hogy megváltozzon az ember - akár kívül, akár belül - idő kell. 

harminckilencedik_poszt_02.jpg

Az első edzés előtt nem volt őszinte a mosolyom.

Talán az egyik legfontosabb dolog az, hogy fejben rendeződjenek a dolgok. Körvonalazódjon a cél, utána pedig megtaláljuk azokat a módszereket, amik segítségével el tudjuk érni mindazt, amit kitűztünk magunk elé. Ez egy hosszú tanulási folyamat, ahol megismered saját magad, a tested és a lelked egyaránt. Nincsen olyan megoldás, amivel varázslat szerűen javulást lehetne elérni. Kemény munka, kitartás és céltudatosság kell ahhoz, hogy valaki a legjobbat hozza ki magából. Ha ezek közül tényleg minden megvan és a csillagok állása is kedvező, na akkor lehet változást elérni. Akkor is csak lassan.

harminckilencedik_poszt_03.jpg

Én sajnos ezt rossz sorrendben közelítettem meg. Elhatároztam, hogy lefogyok. Mindenre odafigyeltem, a diétára, az edzésre, az új életmóddal járó lemondásokra. Az időmet megtanultam beosztani, folyamatosan növeltem a fizikai terhelést, a drasztikus diétát mérsékeltem, ahogy jöttek az eredmények. Minden napom újabb kihívás volt, próbáltam jobb lenni saját magamnál. Ez nagyon jól működött, nincs okom panaszra, viszont valami elkerülte a figyelmem. Nem foglalkoztam azzal, hogy fejben elrendezzem ezt a sok impulzust, ami nap, mint nap ér.

harminckilencedik_poszt_04.jpg

Talán a pizza az egyetlen dolog, ami egyáltalán nem hiányzik. Ettem belőle eleget! :D 

Többen mondták, mikor elkezdtem az életmódváltást, hogy szenteljek időt arra, hogy az elmémet is edzzem. Ezt tök nagy hülyeségnek gondoltam és csak megvontam a vállam. "Mit tudnak ezek az emberek, ez egyáltalán nem számít. Diéta legyen meg testmozgás, aztán kész!"- gondoltam magamban. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. 

harminckilencedik_poszt_05.jpg

Úgy voltam vele, hogy ez egy öngerjesztő folyamat. Az egyik változás hozza magával a másikat majd. Ha majd látom kívülről azt, hogy mennek le a kilók, akkor majd javulni fog a kedvem, sokkal vidámabb leszek és magabiztosabb. Ugye alapvetően azért álltam neki az életmódváltásnak is, mert egy mélypontra értem az életemben és abból szerettem volna kijönni. Abban bíztam, hogy ez majd segít abban, hogy egy teljesebb, boldogabb életet éljek. Többé kevésbé így is lett.

harminckilencedik_poszt_06.jpg

A blog indulása óta felfelé ível ez a görbe és továbbra is töretlenül dübörög. Több száz új embert ismertem meg, rengeteg üzenetet, lájkot és kommentet kapok folyamatosan a közösségi oldalakon és már élőben is van, hogy oda mernek jönni hozzám olyanok, akik követik az átalakulásom és szorítanak azért, hogy elérjem a céljaimat. A kilók mennek le folyamatosan, a ruháim egyre jobban állnak, tudok már rendes üzletben venni magamnak szinte bármit. Az edzettségi szintem soha nem látott méretet öltött. Olyan dolgokra vagyok képes, amire a legvadabb álmomban sem számítottam volna. Néha saját magam is képes vagyok meglepni.

harminckilencedik_poszt_07.jpg

Az akadályversenyeken való részvétel egy olyan fejezetet nyitott az életemben, ami kalandokkal és izgalmakkal teli. Sosem voltam motiváltabb, mint most. Folyamatosan találok magamnak újabb és újabb kihívásokat, újabb célokat, amik visznek előre. Ha nincs kedvem edzeni menni - néha ilyen is van egy fárasztó nap után -, akkor általában arra gondolok, hogy "na most kell csak igazán elmennem". Felkerekedek és a saját rekordjaimat döntögetem. Olyankor mindig eszembe jut, hogy ehelyett feküdhettem volna otthon és csinálhattam volna a jó nagy semmit. De akkor csak egy helyben toporognék, vagy ami rosszabb, lehet visszacsúsznék. 

Szóval összességében javult minden körülöttem. A hétköznapi dolgok sem megterhelők már, be tudom kötni a cipőmet, könnyedén ki tudok kelni az ágyból. Beleférek akármelyik székbe normálisan. Ezek mind olyan dolgok, amik ezelőtt nehezemre estek. DE! És ez most egy nagyon nagy de. Sajnos a fejemben mégsem tudom elrendezni úgy a dolgokat, ahogy azt kellene.

Mint a népmesében

Emlékeztek arra a bizonyos népmesére, amikor az okos lány vitt ajándékot, meg nem is? Na, én pont így érzem magam. Nehéz megmagyaráznom, de mostanában, amikor tükörbe nézek, akkor csunyábbnak látom magam, mint egy évvel ezelőtt. Látom is a változást, meg nem is. Boldogabb is vagyok, meg nem is. Iszonyatosan sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez bizonyára azért van, mert most már nagyon odafigyelek saját magamra. Minden apró hibám látom, és minden apró hiba sokkal nagyobbnak tűnik, mert eddig egyáltalán nem vettem észre őket. Oly sok éven át próbáltam kizárni ezeket a dolgokat, igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy hogy nézek ki, gyakorlatilag tagadásban éltem.

harminckilencedik_poszt_09.jpg

Még sok van hátra. 

Most meg, amikor már megszabadultam 60 kg-tól, teljesen másképp nézek saját magamra. Kezd látszódni rendesen az arcom, az erek megjelentek a kezemen, a csontjaim körvonalazódnak. Az 5XL és 6XL-es ruhákról XXL-re csökkent a méretem, még a cipők is lötyögnek már rajtam, amin tök meglepődtem. Összességében csak pozitív változásról beszélhetünk. Rengeteget küzdöttem, hogy idáig eljussak, viszont fejben nem értem még el erre a szintre. Az önbizalmam nincs még a helyén. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne ezen javítani. De biztos vagyok benne, hogy most ez a következő nagyobb kihívás, amivel meg kell küzdenem.

harminckilencedik_poszt_08.jpg

Egyszer talán el fogom felejteni azokat a dolgokat, amik az előző 25 évben meghatározták az életem és hatással voltak a mindennapjaimra. Mindenesetre szerintem aki ennyi évig kövérként élt, az nem fog egy év alatt másképp saját magához állni. Legalábbis én nem tudok most még. Sokszor észreveszem magamon, hogy a régi berögződött szokásaim ugyanúgy jelen vannak még mindig, pl. folyamatosan igazgatom a pólómat, holott már nem lóg ki belőle a hasam, ha látok egy szűkebb helyet, akkor inkább kikerülöm, pedig simán elférnék és még csomó ilyen apróság van, ami berögzült az évek során.

Hogyan tovább

Azt kell mondjam, hogy a blog teljes mértékben betöltötte azt a funkciót, amire eredetileg kitaláltam. Most a napokban pár posztomat ismét elolvastam és nagyon jó volt visszaemlékezni a kezdetekre. Megmosolyogtam azt, ahogyan ebbe az egészbe belevágtam és, hogy mennyire nem voltam felkészülve arra, ami várt rám. Utólag persze már nagy a szám és könnyen beszélek, de valahogy mégis el kellett kezdenem. Ha visszamehetnék az időben, akkor csak annyit változtatnék, hogy előbb elkezdtem volna ezt az életmódot. Az izomláz is annyira a hétköznapjaim részévé vált már, hogy fura lenne, ha nem lenne.

Biztos vagyok abban, hogy nem szeretném abbahagyni, amit egy évvel ezelőtt elkezdtem. Szerencsére ez egyszer sem fordult meg még a fejemben. Persze mindenkinek vannak nehezebb napjai, nekem is volt jópár. De ez nem tántoríthat el attól, hogy elérjem a céljaimat. Sőt! A legnehezebb talán olyankor felülkerekedni saját magunkon, amikor semmi sem úgy megy, ahogy kéne. Ez az igazán nagy dolog. 

pluszminusz_torta.jpg

Köszönöm a tortát az Élelem étteremnek! Full egészséges, minden mentes süti ;)

Az előző posztban írtam arról, hogy most lelassult - már-már meg is állt a fogyásom. Sajnos tényleg ez a helyzet, bármit csinálhatok, a súlyom mostanában nem változik, csak a centiméterek és a tükörben látott eredmény. Úgyhogy módosítanunk kell a diétán. Lehet az edzésterven is változtatni kell majd valamilyen szinten, vagy az intenzitáson növelünk, vagy az alkalmakon, ezt majd a Marci kitalálja. Jöhetnek az újabb kihívások, készülök a versenyekre. Az egyik nagy álmom az a Spartan Trifecta lenne, amiből egy már megvan. Kettő versenyt kell még teljesítenem hozzá, az egyik (Spartan Super) nemsokára esedékes lesz, alig több, mint egy hét múlva. Igyekszem most minden energiámat arra összpontosítani.

Ezúton szeretném megköszönni az edzőim (Zoli, Marci) segítségét, a CrossFit Arrabona nyújtotta lehetőségeket, a kollégáimnak a RAW Agency-nél, hogy nap, mint nap elviselik a hülyeségeimet, a barátaimnak és mindenkinek, aki támogat akár csak egy jó szóval a céljaim elérésében. Nagyon nagy fába vágtam a fejszém, és nem is gondolnátok, hogy milyen sokat jelent az a szeretet, amit az elmúlt egy évben kaptam tőletek! Bízom benne, hogy a következő év legalább ennyire izgalmas lesz, ha nem sokkal izgalmasabb! Nagy terveim vannak továbbra is, úgyhogy maradjatok velem. Amúgy is még van legalább 60 kg, amit le kell dobnom! :D 

Teljesen új ember lett belőlem, az életem egyéb területein is sikeresnek mondhatom magam, és bízom benne, hogy hamarosan fejben is meg tudom újítani magam. Nem elfelejteni, a változáshoz idő kell. #jobbleszek

 

Eltelt egy év Tovább
Már van fülem!

Már van fülem!

harmincegyedik_poszt_bevezeto.jpg

Mielőtt nekiálltam volna az életmódváltásnak, arra lettem figyelmes, hogy a képekről egyre inkább kezdtek eltűnni a füleim, míg nem eljutottam odáig, hogy ha szemből készült rólam kép, egyáltalán nem látszódtak. Többen fel is hívták rá a figyelmem, hogy ez milyen vicces, de engem nagyon zavart. A bőröm sem volt az igazi az egészségtelen táplálkozásnak köszönhetően. A rossz ételektől rengeteg pattanás volt a homlokomon, szerencsére már ennek is búcsút intettem.

+-60

A héten voltam InBody mérésen, ami kimutatta, hogy erősen elhízott vagyok. :D Milyen meglepő. Természetesen mindenki erősen elhízottnak számít, aki 115 kg felett van, szóval nem lepődtem meg, amióta járok ezekre a mérésekre, mindig ezt mutatta. ~60 kg-tól szabadultam meg az elmúlt 6 hónapban. Kezd beállni a fogyás heti 1 kg-ra, ami az új étrendem kialakításánál volt cél. Hivatalosan az sem jó, ha viszonylag gyorsan dobálja le a kilókat az ember magáról, nem egészséges, de nekem sokból könnyű volt sokat gyorsan leadni. 

Nagyjából három évvel ezelőtt voltam először egy ilyen vizsgálaton, már akkor 198 kg-ot mutatott, ami elképesztő szám. Nagyon rossz a felismerés, amikor az arcodba tolják a kész tényeket, KÖVÉR VAGY. Tudtam, hogy nagy vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Persze akkor hidegzuhanyként ért, azonnal vettem egy biciklit, elhatároztam, hogy tenni fogok ellene. Lefogyok és majd szép leszek, stb stb. Ez mind szép és jó volt, de csak fél gőzzel vágtam bele. Eljártam edzeni, biciklizgettem, de diétázni nem kezdtem el. Nem volt rendszer az életemben, mindig dolgoztam, az egyetem miatt felemás napjaim voltak és a sok stressz, a megfelelési kényszer is csak mértéktelen evéshez vezetett.

harmincegyedik_poszt_02.jpg

Szépen lassan tűnik el a tokám is. Marcival a kemény edzések mellett a hülyéskedésre is van idő. :D 

Mivel a fogyás főképp a táplálkozáson múlik, mondanom sem kell, hogy nem értem el kimagasló eredményeket, az edzések kezdtek elmaradozni, inkább buszoztam biciklizés helyett, ha kimozdultam, de legtöbbször nem is nagyon mentem sehova. Nagyon hamar abba is hagytam. Egyáltalán nem volt meg a motivációm, inkább nyűgnek éltem meg az egészet. Beletörődtem, hogy nem fog változni a helyzet és elfogadtam, hogy mindig is kövér leszek. Na ezt nem szabadott volna. Ha tehetném, odamennék az akkori énemhez, és jól felpofoznám magam. Nagyon sokat kell most küzdenem azért, hogy helyrehozzam azt, amit ő elrontott.

Vásárlás

Augusztus 31-én, amikor már kezdett hűvösebb lenni és nem lehettem mindig rövidnadrágban, kellett vegyek egy hosszúnadrágot. Nagyon nem akartam sok új ruhát venni, főleg úgy, hogy még nagyon az elején voltam az átalakulásomnak. Amit felpróbáltam, az 54-es méretű volt. Fogalmam sincs, hogy ez a szám mit jelent, talán a szélességét (?), de betűkben nem tudnám kifejezni, hogy XL vagy XXL, mindenesetre hatalmas. Pont jó volt derékban, be tudtam gombolni, szóval meg is vettem. Mivel nem lehet célzottan fogyni sehonnan, általában össze-vissza mindenhonnan mentek le rólam a kilók, de a lábaim érintetlenül maradtak, viszont az utóbbi időben onnan is megindult. Rengeteg olyan gyakorlatot végzek, ami a combhajlító és combfeszítő izmokat igénybe veszi, szóval ideje volt :D 

harmincegyedik_poszt_03.jpg

54 -» 38

Mivel ez az egyetlen egy nadrágom van, ami normális, gondoltam veszek egy újat. A Levi's üzletben készségesek voltak az eladók, mondták, hogy próbáljak fel egy 38-as méretűt, biztosan jó lesz. Már alapból az nagyon furcsa volt nekem, hogy nem azt mondták, hogy "ekkora méretben nem tartunk ruhát egyáltalán". Sajnos csak negatív tapasztalatom volt az elmúlt évek során, szóval hihetetlenül boldog voltam, hogy nem kellett szinte azonnal kifordulnom egy márkás ruhákat árusító üzletből. Ha jól emlékszem, akkor ez egy 511-es szabású farmer volt, aminek a lába lefelé keskenyedik. Kissé szkeptikus voltam, hiszen a dagadtboltban 54-es nadrágot vettem, ami épphogy jó volt, nem gondoltam volna, hogy egy ennyivel kisebbet gond nélkül fel tudok venni. Amikor a próbafülképe léptem, nagyon izgatott lettem. Tökéletesen jó volt. Be tudtam gombolni, a hosszúsága nem volt az igazi, de az alját fel lehet tűrni, vagy egy varrónő simán hozzám igazítja. Az ára is nagyon kedvező volt, kb 12000 Ft-nak megfelelő Euróért árulták, míg a dagadtboltban 18000 Ft-ért számították azt a fekete farmert. Ennek ellenére mégsem vettem meg. Látszik, hogy azért jó vastag még mindig a lábam, mindig is bő nadrágokat hordtam, hogy ezt a nyilvánvaló tényt leplezzem vele. Ez az én hülyeségem és sajnos eléggé lerabolták a készleteket, ha lett volna egyel nagyobb, akkor habozás nélkül megvettem volna! :)

harmincegyedik_poszt_04.jpg

Persze nem távoztam üres kézzel, egy pulcsit azért újítottam!

Do you even lift, bro?

Annak ellenére, hogy nagyon változatosak a crossfit edzéseim, időről-időre vannak visszatérő gyakorlatok. Ezek nagyon jók, hiszen így tudom igazán mérni, hogy mennyit fejlődök az edzések során. Az egyik kedvenc gyakorlatom a deadlift, viszonylag egyszerű kivitelezni és gyorsan lehet fejlődni is benne. Először júniusban csináltam ilyet, akkor még csak PVC csővel meg 30kg-al. Aztán azóta szépen lassan mentem feljebb. Szeptember 30-án 115 kilóval próbálkoztam, most pedig december 9-én 135 kg volt, amit felkaptam a földről. Ezidáig ez a legnagyobb súly, amit valaha felemeltem.

harmincegyedik_poszt_05.jpg

 

Szerencsére videón is megörökítettük mindkét komolyabb próbálkozásomat. A baloldali a 115 kg, a jobboldali a 135 kg. Még mindig útban vagyok magamnak, de jobban kihúztam magam, jobban hátrament a fenekem, helyesebben végeztem a gyakorlatot. Ami miatt pluszban örülök ennek a videófelvételnek, hogy megjelent az alkaromon egy ér, illetve látszik, hogy kezd formálódni, mintha ki lennék pattintva. :D

Change takes time

Emlékeztetőnek ide kell raknom ezt a videót, mert hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a változáshoz igenis idő kell. Nem lehet mindent egyszerre, nem lehet mindent azonnal. Türelmesnek kell lennem, kitartónak, figyelnem kell a pihenésre is, nem szabad túledzenem magam. Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat, de törekedni kell rá.

Jól haladok az utamon, szépen fokozatosan egyre jobb leszek, egyre erősebb, egyre mozgékonyabb, egyre kisebb. Ahhoz, hogy +-100 kg legyek, még 60kg-tól kell megszabadulnom, de messze még a vége! Ahogy telik az idő, újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. 2018 az én évem lesz minden tekintetben, nincs mi megállíthatna!

Már van fülem! Tovább
Ez egy új barátság kezdete!

Ez egy új barátság kezdete!

tizenotodik_poszt_bevezeto.jpg

Az edzésekre általában kényelmes ruhában szoktam menni. Valami bő póló melegítő nadrággal, vagy egy rövidnadrággal és egy kemény talpú edzőcipő. Két évvel ezelőtt vettem egy kézilabda cipőt, mert annak kellően vastag volt a talpa, a színe is nagyon tetszett és az ára pont akciós volt. Oldalról is tartotta jól a lábam, amire azért volt szükség, mert a nagy teher hatására a lábaim kezdtek egy X-et formálni. A combom összeért, a lábszáraim pedig kifelé tartottak, hogy biztosabban állhassak a lábamon. Annyira tetszett ez a cipő, hogy eleinte az edzések mellett utcai célra is használtam, majd később már csak arra. A nagy igénybevétel tehát nagyjából egy év alatt tönkretette a jó kis cipőmet. Vennem kellett hát egy újat.

Ez egy új barátság kezdete! Tovább