A változáshoz idő kell.

#jobbleszek

Ez egy új barátság kezdete!

tizenotodik_poszt_bevezeto.jpg

Az edzésekre általában kényelmes ruhában szoktam menni. Valami bő póló melegítő nadrággal, vagy egy rövidnadrággal és egy kemény talpú edzőcipő. Két évvel ezelőtt vettem egy kézilabda cipőt, mert annak kellően vastag volt a talpa, a színe is nagyon tetszett és az ára pont akciós volt. Oldalról is tartotta jól a lábam, amire azért volt szükség, mert a nagy teher hatására a lábaim kezdtek egy X-et formálni. A combom összeért, a lábszáraim pedig kifelé tartottak, hogy biztosabban állhassak a lábamon. Annyira tetszett ez a cipő, hogy eleinte az edzések mellett utcai célra is használtam, majd később már csak arra. A nagy igénybevétel tehát nagyjából egy év alatt tönkretette a jó kis cipőmet. Vennem kellett hát egy újat.

Általában szerencsém van

A crossfit edzések változatos összetétele (súlyemelés, cardio, saját testsúlyos gyakorlatok) miatt egy olyan cipőre volt szükségem, ami tartja jól a lábam oldalról, aminek vastag a talpa, ami könnyű és jól szellőzik. Valami olyasmit szerettem volna, ami megkönnyíti az edzést és teljes mértékben rábízhatom magam. Sokáig azt gondoltam, hogy nem a cipő a lényeg. Csak csinálni kell és akkor tökmindegy, hogy miben vagyok. 

tizenotodik_poszt_01.jpg

Egyik lábam itt, a másik ott!

Rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így. Talán az egyik legfontosabb felszerelés a cipő. A már elhasználódott kis kék cipőmben egyáltalán nem éreztem jól magam. Állandóan attól féltem, hogy elszakad és elborulok. A talpa már nem úgy szuperált, ahogy a kezdetekben. Kinyúlt, kilazult az anyaga, egyáltalán nem tartotta már oldalról a lábamat. Elég sokat használtam, mindennek van egy szavatossága, csodálom, hogy eddig bírta egyáltalán.

tizenotodik_poszt_02.jpg

Egyencipő.

A problémám viszonylag hamar megoldódott. Körbe kérdeztem az edzőteremben, hogy milyen cipőt kellene hordanom, ami megfelelne az elvárásaimnak. Ezután nagyon nem is volt más dolgom, még a beszerzésben is segítettek. A terem egyik tulajdonosa (heló Zoli!) webshopot üzemeltet tele kiegészítőkkel, így miután rákérdeztem, hogy van e a méretemben valami jó cipő, a következő edzésre már be is készített egyet nekem.

Hello Reebok!

Persze először kaptam képeket is, amik alapján egyből beleszerettem. Igyekeztem minél többet megtudni róla, néztem videókat, fórumokat olvastam és mindenhol többnyire dicsértek, viszont negatívumként hozták fel, hogy kicsit szűk és elég merev cipőről van szó. A következő edzés végén megnéztem közelebbről, felpróbáltam, mentem benne egy kicsit és tényleg nagyon szűk volt. Aztán mentem benne még egy kicsit, bekötöttem rendesen és mintha egy új világ tárult volna ki előttem. Amint megszokta a lábam a cipőt, sokkal könnyebb lett vele minden. Így hát meg is vettem.

tizenotodik_poszt_03.jpg

Két hete van meg a cipő, és eddig nagyon jól szuperál. Most még néha használom utcai cipőnek is, hogy minél előbb betörjem rendesen és ne legyen szűk egyáltalán. Csak pozitívumokat tudok róla mondani. Jobb a tartásom benne, a biciklit jobban tudom tekerni, nem izzad benne a lábam a légáteresztő anyag miatt. Javított a teljesítményemen is az edzőteremben. Sokkal magabiztosabb vagyok egy-egy gyakorlat elvégzésénél, eddig sem volt, de most már végképp nincs előttem lehetetlen!

Hirdetés

süti beállítások módosítása