A változáshoz idő kell.

#jobbleszek

Eltelt két év

A blog egy újabb mérföldkőhöz érkezett és ezáltal én is. Egész pontosan ma két éve álltam neki hánytatott életem történetének megörökítésébe. Nagyon durva így visszagondolni, hogy mennyi minden történt azóta. Elképesztő testi, lelki és mentális átalakuláson mentem keresztül, amiben nagy része volt a blognak is.

elso_poszt.jpg

Most először visszaolvastam a régebbi posztokat, amit egyébként teljes szívvel ajánlok mindenkinek. Persze a sok új élmény és kaland azért valamelyest feledteti a kezdeti nehézségeket, mégis aktívan él bennem az az izgatottság, amit két évvel ezelőtt éreztem. Tudtam, hogy ha nem kezdek bele valami újba, nem változtatok az életemen, akkor előbb, vagy utóbb jönni fognak a betegségek és a nehézségek hatványozódni fognak. Aztán elkezdtem és a folyamatosan érkező sikerek és pozitív visszajelzések egymást generálták és onnantól már nem volt megállás. 

ÚJRAKEZDÉS

A sors fintora talán, hogy két évvel a legelső posztom után ismét arról írok, hogy hogyan vágok bele a CrossFit-be, hogy hogyan kezdek el új étrendet követni. Akkor még nagyon bizonytalan voltam. Egyrészt nem bíztam abban, hogy képes vagyok egy ekkora célt kitűzni magam elé, a kudarctól való félelem eléggé le tudja bénítani az embert. Inkább neki se álltam olyan dolgoknak, amiket tudtam, hogy úgysem érhetek el. Ez nem feltétlenül probléma, de így nagyon nehéz kilépni a komfortzónából. Így lehetetlen nagy dolgokat véghezvinni. Másrészt pedig nagyon féltem attól, hogy a környezetem és a vadidegen emberek majd hogyan fogadják majd azt, hogy egy 220 kilós ember nekiáll diétázni és mozogni.

otvenegyedik_poszt_02.jpg

Utólag belegondolva a legnehezebb része tényleg az volt, hogy beismerjem először magam előtt, hogy igenis probléma van, igenis tenni kell ellene. Ezután pedig az, hogy ezt a nyilvánosság előtt is felvállaljam. Az interneten órák alatt szétkaphatnak embereket, sorsokat és életutakat tehetnek tönkre egy-egy kommenttel, vagy üzenettel. Ezt szerettem volna megelőzni azzal, hogy a lehető legőszintébben írtam mindig a megpróbáltatásaimról. Valószínűleg nagy adag szerencse is kellett hozzá, vagy jó időben kezdtem el változtatni az életmódomon, de elképesztő, hogy milyen pozitív fogadtatásban volt részem.

harmadik_poszt_03.jpg

220 kilósan nem volt szemem, nem láttam, hogy mi a gond :D 

A közvetlen környeztem és az internet vadidegen emberei is a kezdetektől fogva támogattak abban, amit elterveztem, így nekem már csak azzal kellett foglalkoznom, hogy tényleg nekiálljak rendesen és csináljam a kis dolgom. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt negatív visszajelzés, vagy olyan üzenet, amiben leszólták volna akár a blogot, akár a diétát vagy az edzést. Mindenesetre a blog indulása óta 289 512 megtekintés volt az oldalon, szóval ebből a rengeteg emberből (kb. 137 510) az az 5 negatív visszajelzés igazából még járulékosnak se mondható. Sőt, szinte nem is statisztikai adat.

Emlékszem, eleinte 5-10 percet szántam egy poszt megírására, de aztán elég hamar be kellett lássam, hogy ahhoz, hogy összeszedjem rendesen a gondolataimat, jóval több idő kell. A posztonkénti 10 percből fél óra lett, aztán a hosszabb beszámolóknál 2-3 óra is volt, hogy mindent le tudtam írni és össze tudtam szedni a sok zagyva szöveghez az odaillő képeket.

tizenhetedik_poszt_02.jpg

Kezdetben sokat feküdtem így, mert nem bírtam az edzéseket.

De persze ez még mindig elenyésző, ahhoz a sok időhöz képest, amit az elmúlt két évben főzéssel és edzéssel töltöttem. Naponta 3-4 óra is elmegy erre az új életmódra, amire kezdetben nagyon nehéz volt megtalálni ezt a rengeteg időt. Fel kellett állítani egy újfajta prioritást, ami szerint ma már élem az életem. Sok-sok apró dolog kellett ahhoz, hogy elérhessem azt az állapotot, ahol most tartok. Utólag visszagondolva nem is tudom, hogy változtatnék e bármin is. Mindent ki kellett tapasztalnom ahhoz, hogy a lehető legjobban beosszam az időmet - ami egyébként még mindig nem megy valami jól, de igyekszem nagyon ezen a téren is fejlődni - MÉG MINDIG.

#JOBBLESZEK

Szóval a blognak köszönhetően sok új élményt szereztem, de voltak olyan időszakok az életemben, amikor úgy éreztem, hogy ez a nagy felelősség, ami a vállamon van, összeroppant. Többszáz embertől kaptam privát üzenetet, amiben azt ecsetelték, hogy mennyire motiválom őket, miattam kezdtek el változtatni az életmódjukon. Miattam kezdtek el edzeni. Volt, aki segítséget kért a diétájához. Volt, aki az utolsó utáni pillanatban határozta el, hogy változtat, mert meglátta az egyik összehasonlítós képem. Sőt, olyan is volt, hogy valaki azért írt nekem, mert megtetszettem neki. Namármost ezek után tényleg úgy éreztem, hogy jóval nagyobb dolgot vállaltam a bloggal, mint amit két éve én kigondoltam. Hatalmas felelősség lett rajtam ezáltal, hogy ennyi szem figyeli minden lépésemet.

otvenegyedik_poszt_03.jpg

Bokaszalag szakadás és egy 5 centis vágással járó műtét nehezítették meg a márciust és az áprilst.

Éppen ezért volt olyan nehéz lelkileg feldolgoznom azt, hogy lesérültem. Lesérültem, mert azt tartottam szem előtt, hogy mindenkinek megmutathassam azt, hogy mennyire ügyes vagyok már. A nagy nyomás elvakított és nem törődtem semmivel. A sorozatos sikereknek köszönhetően elbíztam magam és megfeledkeztem az alázatról. Megfeledkeztem arról, hogy milyen szar volt, amikor elkezdtem. Most, hogy két hónapig kényszerpihenőn voltam egy balul sikerült lépés miatt, volt időm ezeken a dolgokon elgondolkozni. Nagyon nehéz úgy feldolgozni valamit, hogy még nem volt benne részed. Ezt a sérülést hatalmas kudarcnak éltem meg, pedig egyáltalán nem volt az. Többen láthatták is előre, hogy ez a nagy iram, amit diktálok saját magamnak és ez a türelmetlen hozzáállás előbb utóbb visszaüt majd. Meg kellett kicsit állnom ahhoz, hogy tovább mehessek azon az úton, amit kitűztem magamnak.

A közérzetem és a lelki állapotom soha nem látott mélységbe süllyedt a sérülést követő hetekben, hiszen felborult az addigi életmódom. Minden, amit több, mint másfél évig napi szinten csináltam, semmivé lett. Alapvető dolgokra nem voltam képes pár napig, ami annyira megijesztett, hogy tudom, hogy biztosan nem akarok soha többé ilyen helyzetbe kerülni. Arról nem is beszélve, hogy az edzés hiánya és a mozgásom bekorlátozottsága is nagyon megviselt. Régen örültem volna, ha hetekig csak feküdnöm kellett volna. De ma már egy sokkal aktívabb életet élek és az tesz boldoggá, ha mozoghatok.

EGYSZER MINDENT EL KELL KEZDENI

Két évvel a kezdetek után ismét neki kell állnom az életmódváltásnak. Újra meg kell szoknom a koránkelést. Újra meg kell szoknom azt, hogy mehetek edzeni. Újra meg kell szoknom a főzést, sőt a főzésben szintet is lépek, erről majd egy másik posztban írok nemsokára. Annyi a különbség, hogy most már tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. A kezdeti bizonytalanságot felváltotta az a tudás, amit az elmúlt két évben megszereztem. Gondolok itt a gyakorlatok helyes kivitelezésére, az idő helyes beosztására, a diéta helyes betartására. Nagy nehezen kitapostam az utat magam előtt, persze voltak, akik egyengették ezt az utat, de mégis nekem kellett minden nehézséggel szembeszállnom. A saját bőrömön tapasztalt dolgokat kell most újra átélnem, de most már feleannyira sem lesz nehéz, mint két évvel ezelőtt.

otvenegyedik_poszt_04.jpg

Két évvel ezelőtt még nem lehetett megmondani, hogy hol végződik az állam és hol kezdődik a nyakam. 

A két hónap kihagyás utáni első 3 edzésem elképesztően fájdalmas volt. Már egy-két alkalom kimaradása után is meg szoktam érezni egy durvább órát, gondolhatjátok, hogy akkor két hónap mozgás nélkül eltöltött idő után mit éreztem az első edzésen. Se tüdőm nem volt, se erőm nem volt annyi, mint a balesetem előtt. A mozgás tartományom beszűkült, fájt minden mozdulat, az izomláz pedig másnap elviselhetetlen volt. Néha még aludni sem tudtam emiatt, de mégis boldog voltam, hogy újra elkezdhettem mozogni. Egyfajta függőséget okoz a sport, ami talán az egyik legjobb függőség mind közül. :D Nagyon hamar rákap az ember és utána alig tudja abbahagyni. Viszont nekem most óvatosan, fokozatosan kell visszatérnem arra a szintre, ahol két hónappal ezelőtt voltam.

otvenegyedik_poszt_05.jpg

Szerencsére "csak" 5-6 kg jött fel a két hónap fekvés alatt.

Sajnos ez a folyamat elkerülhetetlen, nem szeretnék újra lesérülni, ezért meg kell alapoznom mindent újra, de az izommemória nagyon jól működik, már a második edzésen lényegesebben jobban teljesítettem az elsőhöz képest. A harmadikon pedig már nem is maradtam le a többiektől, ami nagy szó! Persze még érzem, hogy kötött vagyok és nem megy minden gyakorlat a lehető legnagyobb súlyokkal a legnagyobb ismétlésszámmal. A következő hetekben azon leszek, hogy újra visszatérjek a jól megszokott rutinomhoz és visszatérjen az edzettségi szintem.

Jelenleg második hét közepén járok és már most érzem az edzés és a mozgás áldásos hatását. A közérzetem kezd helyrejönni, a munkámban is jobban teljesítek és az emberi kapcsolataim is kezdenek visszaállni a korábbi szintre. Megkezdem a versenyekre való felkészülést is, hiszen idén még egy Spartan Trifectát legalább meg szeretnék csinálni és még nagyjából 40 kiló hátravan a 100-hoz. Lassan a kirakós minden darabja a helyére kerül és akkor már csak azt kell keresnem, hogy melyik az a terület az életemben, ahol még lehet javítani, mert biztos vagyok benne, hogy még ennél is #jobbleszek!

Hirdetés

+-100

Facebook oldaldoboz