Ismét eltelt egy hónap, egyre hűvösebbek a reggelek, későn lesz világos és korán sötét, közeleg a tél. Most mondhatnám azt, hogy nyáron, amikor elkezdtem, sokkal nagyobb lelkesedéssel vágtam neki minden napnak, de közel sem fedné a valóságot. Motiváltabb vagyok, mint valaha. Az elmúlt öt hónapban teljesen megfordult velem a világ. Megszabadultam 55 kg-tól, ami elképesztően soknak tűnik így visszagondolva. Gyakorlatilag olyan, mintha mindenhova cipeltem volna magammal egy felnőtt embert a hátamon. :D Csak gondoljatok bele.
Most már eltelt annyi idő, hogy tudok olyan összehasonlító képet csinálni, amin már elkezdtem edzeni :D.
Az első edzéseim egyikén, június elején, csináltam egy ilyen képet. Akkor még az adidas cipőmben nyomtam, ami láthatóan kezdte megadni magát, azóta ez a helyzet csak rosszabb lett, le is cseréltem, amint lehetett egy kifejezetten CrossFitre készített cipőre. Ez a kis piros jól tartja a lábam, a heti 3 edzés alatt sikerült is betörni már rendesen, kényelmes és jól szellőzik. De most nem is a cipő a lényeg. Az első képen nem sokmindent látni a bokámból, a póló pedig gyakorlatilag eltartással lóg, annyira nagy a hasam. A jobb oldali képen már jobb a helyzet, egyre kisebb a hasam, ami az edzésekhez is jól jön. Sokszor volt olyan, hogy akadályoztam saját magam, a hasam útban volt bizonyos gyakorlatok végzésénél, és a hétköznapi életben is rengeteg kellemetlenséget okozott. A legelső edzésen nem tudtam leülni a földre, mert állandóan eldőltem a hasam miatt és nem tudtam megtartani magam.
Az elmúlt 5 hónap minden egyes percét élveztem. Rengeteg új embert ismertem meg, sok új élményt szereztem az életmódváltásnak köszönhetően. Kirándultam, rengeteget bicikliztem, könnyebben veszem a levegőt, a lépcsőzés nem fáraszt ki az első pár lépcsőfok után, a harmadikra pikk-pakk felérek, sétálni is gyorsabban tudok. Le tudok hajolni rendesen, és még hosszú sorokon keresztül sorolhatnám, hogy mi minden jó dolog van ebben az egészben.
DE! Arra nem is találok szavakat, hogy milyen kellemetlen a régi ruháimban lennem. Félre értés ne essék, nem panaszkodni akarok, vagy sajnáltatni magam. A világ egyik legjobb dolgán megyek keresztül, mindenki erre vágyik, hogy kifogyjon a ruháiból. Sajnos én a mostani átmeneti helyzetemben kész katasztfórának élem ezt meg. Minden lóg rajtam, elakadok az ajtók kilincsében, ha felveszek egy pulóvert kilóg a póló alóla, a kabátom gyakorlatilag egy sátorként is funkcionálhatna, a nadrágjaim sorra csúsznak le rólam, az övemen most lyukasztottam harmadszor. Az esetek nagy részében úgy nézek ki, mint valami csöves. De addig nem cserélhetem le a ruhatáramat, amíg még jobban le nem fogytam. Nem szeretnék úgy járni, mint az ingekkel, amiket nyáron vettem, sajnos azokat sem tudom már használni.
Hihetetlen, hogy ez a póló és ez a nadrág egyszer feszült rajtam.
Még pár hónapnak el kell telnie, hogy kényelmesen lehessek vadonatúj ruhákban. Mindenesetre ez még mindig a jobbik eset. Lehetne fordítva is, hogy szűk rám minden és kibuggyannak a hurkák mindenhol, de ezt nem engedhetem meg magamnak többé. :)
Heti 3 edzés, heti 3 kép.
Eleinte szkeptikus voltam nagyon a crossfittel kapcsolatban. Nem gondoltam volna, hogy idővel ennyire megszeretem és az életem részévé válik. Annyira változatos és jó érzés mindig halál közeli állapotba kerülni egy-egy edzés végén. A saját határaimat feszegetem minden egyes nap, nem mással versenyzek, csakis magammal. Szeptember óta heti 3 alkalommal járok, kétszer a Marcival személyi edzésre és egy csoportos crossfit edzésre. Ha nem tudok menni valami miatt, akkor minden bajom van. Ezt még mindig fura nekem, hiszen soha nem sportoltam semmit ilyen sokáig ennyire rendszeresen. Most már azt nem tudnám elképzelni, hogy ne járjak el edzeni. Ahogy a poszt elején is említettem, a motivációm nagyobb, mint valaha. Sok erőt kapok a visszajelzésekből, az összehasonlító képekből, abból, hogy egyre jobban megy az edzés is. A kudarc nem opció!
