wod - +-100

+-100


+-100 | vlog #2 - Akkor és most

+-100 | vlog #2 - Akkor és most

Na jó, tényleg nehéz egy ilyen videós részt elkészíteni, nagyon sokat hülyéskedünk közben és egyáltalán nem hatékony így a munkavégzés. A technikai megvalósításba is bele kell jönni, mert a végén a hang nem lett az igazi, valószínűleg rossz helyre tettük le a kamerát. Na mindegy, ez egy ilyen vlog, nem kell tökéletesnek lennie, de azért majd törekszem rá! #jobbleszek

+-100 | vlog #2 - Akkor és most Tovább
Eltelt másfél év

Eltelt másfél év

negyvenhatodik_poszt_bevezeto.jpg

Az elmúlt másfél évben annyi mindenen keresztül mentem, hogy nehéz lenne mindent leírni. Már csak az elmúlt egy-két hónap történései is annyira változatosak voltak és annyi impulzus ért, hogy azt is szinte lehetetlen feldolgoznom és átadhatóvá formálnom, mindenesetre megpróbálom összefoglalni, hogy honnan indultam, eddig hová jutottam és hogy milyen terveim vannak még a jövőre való tekintettel.

A kezdetek

Napra pontosan másfél évvel ezelőtt indult útjára a +-100 blog, amiben azt szerettem volna megörökíteni, hogy milyen kínkeserves úton érhető el a hőn áhított tökéletes alak, vagy akár egy sokkal egészségesebb és fittebb életmód. Rengeteg lemondás, sok szervezkedés és még ennél is jóval több akarat kellett ahhoz, hogy belevágjak egyáltalán egy ekkora horderejű dologba. Persze aztán idővel rájöttem, hogy nem is olyan rossz ez az új életmód. A mindennapjaim szerves részévé vált az edzés, nem is tudnék meglenni már nélküle, illetve megvetéssel nézek vissza régi önmagamra és sokszor eszembe jut, hogy mégis hogy engedhettem el magam annyira, hogy 220 kg-osra terebélyesedjek. 

negyvenhatodik_poszt_02.jpg

Na jó, azért az a fagyikehely elég király volt. :D 

Utólag persze könnyen beszél az ember, mindenki sokkal okosabb, kár is a múltat hánytorgatni. Természetesen mindenki tudja legbelül, ha árt saját magának, de az élvezetek hajszolása és a komfort megteremtése közben sajnos áteshetünk a ló túloldalára, amikor viszont már nehéz megálljt parancsolni az önpusztító életformának. Nehéz, de nem lehetetlen. Nekem is talán a felismerés volt a legnehezebb. Felismerni azt, hogy rövid úton vége lehet az életemnek, ha nem kezdek magammal valamit. Hatalmas kockázatot vállaltam azzal, hogy fetrengtem egész nap és evés közben még csak a fejemet sem akartam megmozdítani szinte. Bármilyen minimális erőfeszítés már problémákat szült, amit inkább igyekeztem elkerülni. Mérhetetlenül lusta voltam és kényelmes, aminek hát meg is lett az eredménye.

A sikerek

Aztán végülis elkezdtem és kitartóan csináltam az életmódváltást. Azt csináltam, amit a szakemberek mondtak. Eleinte nagyon bugyuta feladatokat kellett csinálnom az edzéseken. Komplex feladatokat a saját gátaim miatt nem tudtam elvégezni. Gépeket nem tudtam használni, mert nem fértem hozzájuk rendesen. Az első hetekben a legalapvetőbb bemelegítés is annyira kifárasztott, hogy azt hittem meghalok. De nem adtam fel, tudtam, hogy majd egyszer jobb lesz a helyzet. Nem kell életem végéig csak hajolgatnom, meg dobozra leülnöm, majd felállnom. Aztán a diétának köszönhetően csak úgy pörögtek le rólam a kilók. Egyre több gyakorlatot tudtam elvégezni, egyre több eszközt tudtam kipróbálni az edzőteremben. Hatalmas sikerként könyveltem el, hogy pikk-pakk megszabadultam 20 kg-tól. Összességében ez elenyésző volt az akkori feleslegemhez képest, mégis annyira sokat számított, hogy tudtam: innentől már nincs megállás. Az önbizalmamat javította, a lelkesedésem egyre csak nőtt és a blogot is nagyon szivesen írtam. Nagyon izgalmas volt ez az időszak, de mégis rengeteg munka volt még előttem.

negyvenhatodik_poszt_03.jpg

A kezdeti sikerek jók voltak arra, hogy látványos fejlődést érjek el, hiszen nem is nulláról kezdtem, hanem valahonnan mínuszból indultam neki ennek az egésznek. Próbáltam egy nagy hátrányból előnyt kovácsolni és tudtam, hogy ehhez piszok sok idő kell. Nem voltak irreális elvárásaim magammal szemben, mégis próbáltam egyre jobban hajtani magam, hogy a kezdeti sikerek ne hagyjanak alább. Szerettem volna minél többet, minél jobban csinálni. Az pedig, hogy kezdett látványos lenni az átváltozásom, nagyban előrelendítette a produkciót. Növeltem az edzést, kipróbáltam mást is, kerestem az új kihívásokat és minden nap egy kicsivel jobb akartam lenni saját magamnál. 

A versenyek

Aztán egy ponton megragadtam a fogyással. Biztos van rá tudományos magyarázat. A diétához hozzászokott a szervezetem, elkezdtem izmot építeni, ami kisebb térfogattal járt, de a súlyom nem változott stb-stb. Az igazat megvallva nem értek hozzá és a sok munka/edzés/főzés meg minden mellett nem is nagyon volt időm ezzel foglalkozni. Persze ez tróger hozzáállás a részemről, mert jó lenne tisztában lennem azzal, hogy mi miért történik, hogy működnek a különféle izomcsoportok és még ezer másik dologgal is képben kéne lennem. De én csak egy egyszerű srác vagyok, aki próbálja minél jobban érezni magát. Próbálok a lehetőségeimhez mérten legjobban helyt állni az edzéseken és igyekszem betartani a diétát is.

negyvenhatodik_poszt_04.jpg

Az edzőm (Marci) biztosra akart menni és nem siettünk el semmit. A lehető legalaposabban tanított meg nekem minden mozdulatot, hogy véletlenül se legyen semmi bajom. Egy idő után viszont úgy éreztem, hogy megragadtam nem csak a fogyásban, de az edzésben is. Persze ez egyáltalán nem így volt, de akkor ezt másképp éltem meg. Keresnem kellett az új impulzust, kellett valami, amiért küzdeni akarok, egy olyan cél, ami régen lehetetlen volt, de kis odafigyeléssel és rákészüléssel még ha nagy nehézségek árán is, de el tudom érni.

negyvenhatodik_poszt_05.jpg

A 4XL-es póló szétdurran rajtam a bal oldali képen, a jobboldalin pedig az XXL-es lóg :P

Így kerültek képbe az akadályfutó versenyek. Se futni nem tudtam, se akadályokon átjutni. TÖKÉLETES! Végre valami, ami hajt előre. Tudtam, hogy ezt meg akarom csinálni és voltam/vagyok annyira makacs, hogy csak ez lebegjen a szemem előtt. Ez a céltudatosság segített abban, hogy a poszt írásáig bezáródóan már 7 versenyen is voltam. Persze Marci le akart róla beszélni. Féltett a kudarctól, nem akarta, hogy lesérüljek, mert az az egész munkát hátráltatta volna, vagy lehet teljesen vissza is vetette volna a kezdeti szintre. Nem tudott megállítani, elhatároztam, hogy megcsinálom életem első Spartan Sprintjét (5+ km). Aztán megcsináltam. Elhatároztam, hogy megcsinálom a Pannonhajszát (7+ km). Aztán megcsináltam. Elhatároztam, hogy megcsinálom a BakonyRun Night Editiont (8+ km). Aztán megcsináltam. Elhatároztam, hogy megcsinálom a Spartan Supert (13+ km). Aztán megcsináltam. Elhatároztam, hogy megcsinálom a Nemzetihajszát (14+ km). Aztán megcsináltam. Elhatároztam, hogy megcsinálom a Spartan Beastet (20+ km). De azt nem tudtam megcsinálni.

Az első kudarc

Hatalmas sikerként könyveltem el azt, hogy 160 kg-osan el tudtam egyáltalán indulni ilyen versenyeken és végig tudtam menni a pályákon. Legyőztem a gátlásaimat, nem foglalkoztam azokkal az emberekkel, akik le akartak beszélni. Sokszor megkaptam, hogy ezek a versenyek nem nekem valók. De biztos vagyok abban, hogy nekem sokkal nagyobb kihívás volt, mint azoknak, akik egész életükben vékonyak/sportosak voltak. Abban is biztos vagyok, hogy sokkal nagyobb élmény is volt nekem és sokkal jobban is örültem annak, amikor sikeresen beértem a célba. Ezt jelzi az is, hogy az első Spartan versenyem végén az éremmel a nyakamban leültem egy fa tövébe és elsírtam magam. Egészen addig bennem is voltak kétségek, hogy menni fog e, de ott tudatosult bennem véglegesen, hogy képes vagyok arra, amit elterveztem, meglesz a 100 kg minusz, vagy ha úgy hozza a sors, akkor még több is. De itt már nem is ez volt a cél, hanem az, hogy felülmúljam saját magam minden alkalommal és ez sikerült is. A sikereim továbbra is jöttek hétről-hétre, versenyről-versenyre.

negyvenhatodik_poszt_06.jpg

Felbátorodtam tehát és elindultam a 20+ km távú Spartan Beast-en. Öt akadályfutó versennyel és rengeteg kilóméterrel a hátam mögött már nem gondoltam magam kezdőnek. Egy cél lebegett a szemem előtt, hogy megcsináljam a Spartan Trifectát. Egyrészt magam miatt, másrészt pedig másoknak is szerettem volna bizonyítani azt, hogy képes vagyok rá és ha nekem megy, akkor bárki elérheti azt a célt, amit kitűzött maga elé. Aztán a versenyhez készülődve meghallottam, hogy a 20+ km nagyjából 28 km-t jelent. Egy kicsit leblokkoltam, hiszen ennyit még sosem mentem. A legtöbb a várgesztesi Spartan Super volt a maga 18 km-ével. Tisztában voltam a képességeimmel, de azért még mindig 160 kg körül volt a súlyom. Tudtam, hogy nem én fogom a legjobb időt futni, de nekiveselkedtem. Az 1500m szintkülönbség viszont annyira megterhelőnek bizonyult, hogy lassan tudtam csak haladni a pályán.

beast.jpg

El kellett ismernem, hogy ez a verseny tényleg megérdemli a Beast nevet, hiszen nagyon nehéz pályát sikerült összerakniuk a szervezőknek. Lassan, de biztosan haladtam a cél felé, amit 19:00-kor lezártak a szervezők. Ekkor én már úgy voltam vele, hogy nem kell az érem, nem kell a póló, csak hadd menjek végig a pályán. A szabályok viszont ezt nem tették lehetővé. A cél előtt nagyjából 1,5 km-rel a szervezők levágták a kezemről a karszalagot és hét másik versenyzővel együtt quadokkal levittek a pályáról. Ezt hatalmas kudarcnak éltem meg. Egyrészt megalázónak éreztem, hogy kizártak lényegében a versenyből, másrészt tudtam, hogy ha még van egy kis időm, akkor simán be tudtam volna érni. Persze ekkor már 10 órája a pályán voltam és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a szállástól is gyalog mentünk Gergővel a verseny helyszínére, akkor összesen már 30 km volt a lábamban.

negyvenhatodik_poszt_08.jpg

Elkeseredtem. Akkor először tényleg úgy éreztem, hogy a sok kinlódás mit sem ér. Felelőtlenül vágtam bele, és tényleg nem nekem való ez a verseny. Vasárnap hazajöttem Miskolcról, átgondoltam a dolgaimat és nagyon csalódott voltam. Persze nagyon sokan támogattak, a versenyen többszáz ember jött oda hozzám, ami hihetetlen érzés. Komolyan mondom, a világ egyik legjobb érzése motiválni másokat és megtalálni azt a közös kapcsolódási pontot, amin aztán új ismeretségek és akár barátságok is kialakulhatnak. A közösségi oldalakon természetesen megosztottam, hogy nem sikerült beérnem a célba és ami ezután történt, arra nem találok szavakat. 

Az út

Facebook-on több, mint ezer "lájkot" és rengeteg kommentet kaptam a legnagyobb Spartan közösségben pár óra alatt, ahol a legtöbben arra hívták fel a figyelmem, hogy nem számít, hogy nem értem be, így is nagyon szép teljesítmény, amit véghez vittem. Sokan el se mernének indulni egy ilyen versenyen és magamhoz képest is sokkal jobb eredmény ez a 26 km - még így is, hogy nem értem be végül a célba. Többen felajánlották, hogy elpostázzák nekem az érmüket, hiszen megérdemelném a kitartásom miatt. Persze ezeket a felajánlásokat nem fogadtam el, tudom, hogy képes vagyok arra, hogy megszerezzem a saját érmeimet. Hálás vagyok azért, hogy ez a közösség így befogadott, eleinte tartottam tőle, hogy majd kinevetnek, mert pufirizsa vagyok, ott pedig többnyire sportolók vannak. Olyanok, akiknek az élete a futás és az edzés. Tévedtem, pont ellenkező érzéseket váltottam ki az emberekből. Elismerték azt, hogy nekem van egy célom, küzdök érte és teljes mértékben támogatnak benne. Szerencsésnek mondom magam, hiszen elsülhetett volna ez sokkal rosszabbul is :P 

negyvenhatodik_poszt_07.jpg

Persze kellett nekem is egy kis idő, mire feldolgoztam a történteket. Kellett a kudarc ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy tényleg mennyi küzdelem van a hátam mögött. Túl sok sikerélményem volt, előbb-utóbb kellett egy törés úgymond, hogy kicsit megálljak és visszatekintsek arra, hogy honnan indultam, mennyi mindent elértem már és hogy még mennyi mindent meg kell tennem ahhoz, hogy többé ne kelljen kizárjanak egy versenyről, mert éppen nem érek be időben a célba. Rájöttem arra is, hogy akármekkora baromság és közhely az, hogy "nem a cél, hanem az út a fontos" mégis milyen sok igazság van benne. Az csak egy dolog, hogy vannak bizonyos állomáspontok, amikor a hosszú hónapok munkája végül megtérül, vagy felszinre kerül. Éppen ezért nem hagytam, hogy lehúzzon teljesen egy sikertelen verseny. Megráztam magam és onnan folytattam, ahol abbahagytam. Miután hazajöttem Miskolcról, kellett egy nap, hogy a helyén tudjam kezelni a kudarcomat. Tele kék és zöld foltokkal kedden 7 órakor már az edzőteremben kezdtem és álltam is neki az edzésnek. Büszke voltam magamra, hogy egyáltalán megpróbáltam és tudtam, hogy még nagyon sokat kell fejlődnöm.

A jövő

A versenyek tényleg csak egy nagyon kis részét teszik ki az elmúlt másfél évemnek. A rengeteg munka sokszorosan megtérült már most, és hol vagyok még a végétől! Ettől függetlenül szeretnék minél több versenyen részt venni, szeretnék olyan dolgokat csinálni, amire sosem voltam képes. Kellenek az újabb kihívások, kell az, hogy új élményeket szerezzek a sport által. A kudarcnak köszönhetően rájöttem, hogy a lehető legjobb úton haladok a céljaim felé és biztos is vagyok benne, hogy el fogom érni mindegyiket.

negyvenhatodik_poszt_09.jpg

Jelenleg 65 kg-nál tartok, szóval még mindig van egy jókora felesleg rajtam, amitől meg kell szabadulnom. Különösebben nem sürgetek semmit, igyekszem a maximumot kihozni magamból és tisztában vagyok vele, hogy még nagyon hosszú út van előttem. Mindenesetre egészen addig, amíg ennek az útnak minden egyes percét élvezem, addig tuti nem fogok letérni róla! #jobbleszek

Eltelt másfél év Tovább
175 nap

175 nap

huszonkilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Az első és utolsó kép között egészen pontosan 175 nap telt el. A középső talán a második edzésemen készülhetett, amikor odaértem biciklivel a Crossfit Arrabonába, akkor leültem egy kis peremre és kifújtam magam mielőtt bementem volna edzeni. Sosem fogom elfelejteni az első edzéseket. Bemelegítés előtt, vagy a bemelegítés részeként hengerrel át kellett volna mozgatnom az "izmaimat" de ez az egyszerű művelet már ott megakadt, hogy nem tudtam leülni a földre anélkül, hogy eldőlnék. Nem tudtam megtartani magam a kezeimmel és a hasamtól nem tudtam rendesen ülni a földön. Ahogy a mondás is tartja, minden kezdet nehéz.

175 nap Tovább
Letelt az első hónap

Letelt az első hónap

tizenegyedik_poszt_bevezeto.jpg

A bal oldali kép karácsonykor készült. Nem állítom, hogy itt voltam a legnehezebb, de valahogy így néztem ki mielőtt elkezdtem megreformálni az életem. Pluszminusz pár kiló lehetett még rajtam. A jobboldalit a mai napon követtem el. Sajnos pontos mérési adatokkal nem szolgálhatok, hogy mi változott ezalatt az egy hónap alatt. Milyen jó lett volna lemérni rendesen a súlyomat, meg a körkerületeimet mindenhol, akkor most pontos számokat tudnék mondani. Ezek hiányában csak a fotók vannak. Mintha már látszódna valami kis változás.

Letelt az első hónap Tovább
Elégedett vagyok

Elégedett vagyok

kilencedik_poszt_bevezeto_02.jpg

Kicsit tartok attól, hogy majd egyszer bele fogok unni a sok zöldség párolásba vagy a csirke sütésbe, de ez az időszak még nem mostanában fog eljönni. Az internet tele van olyan receptekkel, amit én is simán meg tudnék csinálni, de talán amit most csinálok, azt a leggyorsabb és legegyszerűbb. Kb. egy óra alatt elkészítem magamnak két napra előre az ebédet, a mosogatás sem bonyolult, úgyhogy egyelőre ez a legmegfelelőbb. Elég sokmindennel jár az életmód váltás, nem akarom pluszban bonyolítani.

Elégedett vagyok Tovább