A változáshoz idő kell.

#jobbleszek

4 nap Olaszország!

tizenhatodik_poszt_bevezeto.jpg

Több, mint két éve dolgozom Győr legmenőbb reklámügynökségénél, a RAW Agencynél és egy ideje már senior grafikusként segítem a cég előremenetelét. Sok megelőző tárgyalás és interneten való egyeztetés után úgy alakult, hogy stratégiai partnerek szerzése céljából Olaszországba kellett utaznom a főnökömmel, Szamival. Eleinte nagyon izgatott voltam a lehetőség miatt, sosem jártam még arra, sosem ültem még repülőn, így örömmel vállalkoztam a küldetésre. Akkor még nem gondoltam át, hogy a pizza és tészta hazájába készülök...

Andiamo!

A Wizzair járata hajnali 6 órakor indult, ezért 2-kor útnak eredtünk a Liszt Ferenc repülőtér felé. Nagyjából másfél óra az út Győrből, ezért jobbnak láttuk időben elindulni, hogy nehogy lemaradjunk a repülőről. Ahogy közeledtünk, egyre jobban kezdtem izgulni. Sosem repültem még, rengeteg kérdés megfordult a fejemben. Mi van, ha nem férek bele az ülésbe? Mi van, ha hányingerem lesz? Mi van, ha lezuhanunk? - Persze erre nem szabad gondolni, de első alkalomnál megfordul azért az ember fejében. Sokáig azt mondogattam, hogy annyira félek a repüléstől, hogy hajóra sem szállok, mert félek, hogy rázuhan egy repülő. Mindenesetre A repülés tök izgalmas volt, belefértem az ülésbe és az előre kikészített zacskót is sikerült épségben megőriznem. 

tizenhatodik_poszt_02.jpg

Airbus A321 // 11.000 m magasságban sokkal kisebbnek látszik

Az út hamar eltelt, zökkenőmentes volt és a félelmem is nagyon hamar elmúlt. A vasárnapi program városnézés volt Milánóban, majd csak ezt követően mentem a szállásra, ami Biellában volt, hiszen a cég, akikhez mentünk is itt működik. Miután leszállt a gép a Milánó-Malpensai repülőtéren valahogy be kellett jutnom a városba, hogy megnézzem a nevezetességeket. Ahogy kiléptem a terminálból egy jól öltözött úriember várt egy tablettel a kezében, amin a RAW Agency felirat volt látható. Ennél jobban már csak az lepett meg, amikor megpillantottam az autót, amivel értem jött. Egy éjfekete Maserati Quattroporte volt az.

tizenhatodik_poszt_3.jpg

Gianni jó arc, integet a blogot olvasóknak!

Ezzel a jószággal furikáztunk Milánóban, a sofőr, Gianni körbemutatta a várost, majd kitett a dómnál. Milánó lényegi része eköré az épület köré összpontosul. Nagyjából 1-2 km-es sugáron belül található minden főbb nevezetesség, ezért eltévedni sem tudtam volna. Itt volt csomó szabadidőm körülnézni, enni valamit és csinálni sok sok szelfit mindenféle menő üzlettel, és szép épülettel. A városnézés után jött értem Gianni, majd elvitt Biellába - nagyjából másfél órányi út - , ahol egy nagyon szép hotelben szálltam meg. Megérkeztem, lepakoltam, majd találkoztam a vendéglátóimmal, vacsoráztunk, majd egy zenei fesztiválon kötöttünk ki.

Valamit azért ennem kellett

Nem is untatnék senkit az unalmas képeimmel, térjünk rá az ételekre. A szigorú diétám miatt nem minden jellegzetes ételt tudtam kipróbálni. Ezt egyáltalán nem sajnálom, hiszen én választottam az új életmódot, ki is kell tartanom mellette. Persze csalhattam is volna, de azzal csakis magamat csaptam volna be. Erőt vettem magamon hát, és igyekeztem minél egészségesebben, minél tudatosabban enni ezalatt a négy nap alatt. Az nyilván való volt, hogy a munka miatt nem tudom betartani a napi 5-szörös étkezést, így egy reggeli, egy ebéd és egy vacsora fért csak bele a napomba. Muszáj volt valahogy ezeket úgy megválasztani, hogy igazodjon a fehérjedús diétához és minél kevesebb szénhidrátot/cukrot vigyek be a szervezetembe. A pizza és pasta hazájában ez egy nagyon nagy kihívásnak bizonyult. Mindenesetre nagyjából sikerült megoldanom, ahogy az alábbi galériában láthatjátok.

View post on imgur.com

Igyekeztem a lehető legkevesebb rossz dolgot bevinni a szervezetembe. Ittam nagyon sok folyadékot és sokat sétáltunk is minden nap végén, amikor munka után nyakunkba vettük a várost. Gyorsabban eltelt ez a négy nap, mint gondoltam. Úgy érzem sikeresen teljesítettem a feladatot, még ha nem is a legtökéletesebben. 

 

Hirdetés

süti beállítások módosítása