Eddig csak az edzésről beszéltem, pedig az ilyen fogyókúráknál általában a kaja számít a legtöbbet. Az évek során azt is hallottam, hogy 70-30% arányban oszlik meg az étkezés és az edzés fontossága, de ez a szám már volt 80-20% és 90-10% is. Olyat még sosem hallottam, hogy csak edzéssel le lehetne fogyni, vagy az fontosabb lenne, mint az étkezés. Nos, nem vagyok egy dietetikus, de a matematika törvényei alapján, a fenti statisztikákat figyelembe véve: a kaja tényleg nagyon fontos.
Szerencsésnek mondhatom magam, hisz az edzés mellett az étrendem is felügyelet alatt van. Nem ehetek össze-vissza mindenfélét. Gyakorlatilag majdnem minden tiltólistán van, még az alma is. Eddig az alma volt az egyetlen gyümölcs, amire nekem mindig azt mondták, hogy egyed, mert az jót tesz. Úgy néz ki, hogy ez nem teljesen van így, legalábbis most az én számomra. Az almában sok a cukor és ha azt szeretném, hogy a feleslegből, a zsírból használjon a szervezet, akkor nem vihetek be cukrot nagyon, és szénhidrátot is csak keveset. Az étrendem így fehérjedús, hogy ne az izomból fogyjak, hanem a zsírból. Egyszerűnek tűnik amúgy így leírva, de amikor számolgatni kell a grammokat, kalóriákat, fehérje tartalmat, akkor egyből bonyolultabb lesz a helyzet. Még ott azért nem tartok, hogy én is ennyire képben legyek azzal, hogy mit miért veszek magamhoz. Egyelőre próbálom követni a nekem előírt étrendet. Egészségesen, sokszor keveset enni és legalább egy napra előre elkészíteni az ebédet.
Egy két szobás legénylakásban lakom a lakótársammal, ami finoman szólva is elég szegényesen van felszerelve konyhai eszközökből. Nem azért, mert trehányak lennénk és elhagytuk őket, hanem mert egyszerűen eddig nem volt rá szükségünk. Tányérok, poharak, evőeszközök persze vannak, de alig használjuk őket. Legtöbbször rendelni szoktunk vacsorát vagy ebédet, persze nem a legegészségesebb kajákból válogatva, így mosogatni sem kell, meg megteríteni sem. Kényelmesek vagyunk na. Vagyishát voltunk, hisz az új étrendem megköveteli a főzést. A belső motivációm mindig meg volt arra, hogy saját magam készítsem el néha a jobbnál jobb falatokat, de aztán mindig elvette a kedvem az, hogy el kell menni boltba, elő kell készíteni a dolgokat, meg kell főzni mindent, több 10 percet állni kell az edények felett, aztán mosogatni kell, aztán megint mosogatni. A már emlegetett komfort zónámnak ez annyira nem tetszett. Könnyebb volt egy pizzát rendelni, vagy kebabot, bármit, ami dobozban jön. Te ne kövesd ezt a példát. Főzz inkább! Főzni jó, meg olcsóbb is!
Olyan színes minden. #fiatalosasargamegazold
Szóval nem igazán voltak serpenyők, lábosok, fakanalak a lakásban, mert nem volt rá szükség, így hát az első feladat az volt, hogy ezeket beszerezzem. Mivel ki kell mérnem minden étkezésnél, hogy mennyit eszek, ezért szükségem volt egy konyhai mérlegre. Bementem hát a Media Marktba, már előre kinéztem milyet szeretnék, szóval célirányosan mentem. Ha már ott voltam, akkor vettem kerámia bevonatos serpenyőt és lábost is. Jó vásárt csináltam, mert akciós volt mindegyik. Ezután pár napra bevásároltam előre a Sparban: zöldséget, húst, zabot, tonhalat, puffasztott rizst, tojást, ásványvizet, fűszereket. Találtam olcsó ételtároló dobozokat is, amiből azonnal vettem csomót, hogy majd abba tudjam rakni az elfogyasztandó ebédet.
A kezdeti nehézségek leküzdése után egy nagyon finom ebédet hoztam össze magamnak a fent látható pulykamellekből és zöldségből. A zöldséget megpároltam, a húst pedig kockákra szeletelve megsütöttem. A húst majd váltogatom, most pulyka volt már csak a boltban. De a jövőben szeretnék csirkemellet és lazacot is venni, hogy valamelyest színesítsem az étrendemet és ne legyen olyan egysíkú.
Ezt követően már csak az adagolás következett. Elővettem a hiperszuper mérlegem és már csapattam is neki. Zöldségből 100g kellett, húsból pedig 150g. Sokszor keveset kell enni, szóval ezt a mennyiséget háromszor kell megennem egy nap, kb. 2 óránként (12:00, 14:00, 16:00). A fent látható alapanyagok nagyjából 2.500 Ft-ba kerülnek, de sikerült belőle majdnem 8 adagot kihoznom, ami közel 3 napra elegendő. Ezzel a durva számítással, kb 25.000 Ft egy hónapra az ebéd. Ha úgy vesszük, ez megfelel egy éttermi menü árának naponta egy hónapig.
Jól néz ki és finom is! Ami pedig még fontosabb, hogy még nekem is ment.
Kicsit körülményesebb, mint pizzát rendelni, vagy beülni a KFC-be, de bízom benne, hogy ha kitartóan és szigorúan követem az előírtakat, akkor idővel a szervezetem is meghálálja a törődést. Jóétvágy!
Mivel szeretem a statisztikákat, előzetes számolások alapján 5 hét alatt ennyit fogok fogyasztani:
1750 g zab
7000 g tonhal
12250 g hús
10500 g zöldség