Ismét mérföldkőhöz érkeztünk. Két nap múlva lesz 6 hónapja, hogy létrehoztam a blogot, ezért arra gondoltam, hogy egy picit csinosítok a kinézetén. Amikor magamnak irogattam, meg készítettem a képeket, akkor még nem tartottam annyira fontosnak, hogy igényesen nézzen ki az oldal, de mióta ilyen rengetegen nézitek (több, mint 160.000 megtekintés, atyaég), muszáj kicsit megemberelnem magam ezen a téren is.
Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy majd ezekkel a kekszekkel és drazsékkal kezdek valamit. Ahogy mennek le a kilók, úgy fogyhatna el, lehetnének harapásnyomok rajta, mintha szépen lassan eszegetném. Idővel aztán gyerekesnek tűnt ez az egész, sőt, az első hónap után már ki nem állhattam. A mostani logó és arculat egy jóval letisztultabb vonalat képvisel. Ezt már bármilyen tartalomhoz fel lehet jól használni, akár videóban, akár képen vagy bármilyen grafikában szépen mutat.
Az elmúlt fél év alatt felkerült egy poszter a falra és átkerült máshova a szárogató :D
Olyan kevésnek tűnik, mégis rengeteg idő eltelt már, mióta nekiálltam az új életmódnak. A bal oldali kép készültekor már egy hete jártam edzeni és a diétát is tartottam már, de jól látható, hogy az 5xl-es póló feszül a hasamon. Pont egy vadiúj rövidnadrágot próbáltam fel, amit a helyi dagadtboltból újítottam természetesen horror áron. A széken látható a párja, amin még lóg a cimke. Ez volt a kapható legnagyobb méret akkor, színben is tetszett, bár az ember nem válogat, ha ilyen szűkös (haha) a kínálat. Sajnos ezt a nadrágot nem tudtam úgy felvenni, hogy rendesen rajtam legyen, csak a derekamig tudtam húzni, gyakorlatilag a hasam rá is lógott. Persze ez sokszor gondot okozott, mert vagy a hasam, vagy a kőműves dekoltázsom kilátszódott bizonyos mozdulatok során, arról nem is beszélve, hogy az övtől, amit használtam ki is sebesedett a bőröm. Most már "sajnos" túl nagy rám, azt hiszem ezt sem kell már többet hordanom.
Október 3-án vettem ezt az XXL méretű melegítő szettet. A bal oldali képen látható, amikor először felpróbáltam. Egy picit szűk volt a nadrág, a pulóver részét meg nem szívesen húztam össze, mert akkor nagyon feszült rajtam és látszódtak a hurkák itt-ott. Úgy voltam vele, hogy majd szépen belefogyok, aztán akkor nem lesz probléma. Nos, ahogyan a mellékelt ábra mutatja, bőven sikerült "belenőni". Köszönöm szépen a remek fotót @szami!
Hamarosan ennek is új állja helyét!
Rengetegen kérdezitek továbbra is, hogy mi a helyzet a bőrömmel. Az utóbbi időben figyelmes lettem rá, hogy ahogy folyamatosan fogyok, úgy kezd el átalakulni egy-egy testrészem. Mivel nem lehet meghatározni, hogy honnan fogyjak éppen, így mindig nekem is újdonság felfedeznem azokat a részeket magamon, ahonnan esetleg ment le pár deka. Általában vidám felismerések ezek, hiszen alapvetően ez egy nagyon jó dolog. A végtagjaimon látszódik talán a legjobban az, hogy a bőr mennyire megnyúlt.
Hadd mutatkozzam be, Popeye vagyok!
Most már kezd látszódni a karom teljes valójában, a könyököm megjelent, a bütykök a kézfejemnél előbújtak, minden héten fedezek fel egy új eret is a csuklómnál és már a bicepszem is mutatja magát. Ahogy már egy korábbi posztban írtam, sajnos elkerülhetetlen, hogy lógjon a bőröm. Itt inkább az a kérdés, hogy az idő múlásával mi fog történni. Így marad? Jobban lógni fog? Esetleg visszahúzódik? Ezek mind-mind olyan kérdések, amik miatt egy picit izgatott vagyok. Idővel mindegyikre választ fogok kapni, addig pedig nem tudok mást csinálni, szépen fokozatosan menetelek a célom felé!