tonhal - +-100

+-100


4 nap Olaszország!

4 nap Olaszország!

tizenhatodik_poszt_bevezeto.jpg

Több, mint két éve dolgozom Győr legmenőbb reklámügynökségénél, a RAW Agencynél és egy ideje már senior grafikusként segítem a cég előremenetelét. Sok megelőző tárgyalás és interneten való egyeztetés után úgy alakult, hogy stratégiai partnerek szerzése céljából Olaszországba kellett utaznom a főnökömmel, Szamival. Eleinte nagyon izgatott voltam a lehetőség miatt, sosem jártam még arra, sosem ültem még repülőn, így örömmel vállalkoztam a küldetésre. Akkor még nem gondoltam át, hogy a pizza és tészta hazájába készülök...

4 nap Olaszország! Tovább
Három a magyar igazság

Három a magyar igazság

hetedik_poszt_bevezeto.jpg

Mivel cserben hagyott szeretett bringám a múltkori edzésnél, ezért el kellett vinnem szerelőhöz. Amikor odamentünk, akkor nagyon sokan voltak, így egy kicsit várni kellett, hogy egyáltalán ránézzenek a járgányra. Kis vizsgálódás után megállapították, hogy eltört egy igen fontos alkatrész, ami az egész hajtókart a helyén tartotta és meggátolta az oldalirányú mozgást. Természetesen ebből az alkatrészből nem volt nekik olyan, ami pont ehhez a típushoz való. Meg is lepődtem volna, ha könnyedén megy minden.

Három a magyar igazság Tovább