méretek - +-100

+-100


Semmi sem állíthat meg

Semmi sem állíthat meg

negyvenedik_bevezeto_alt.jpg

Kezdhetném megint azzal a blogbejegyzést, hogy egy évvel ezelőtt még minden másképp volt, a földre nem tudtam rendesen leülni, elfáradtam 300 méter sétálása közben blablabla, de ez már túl sablonos lenne. Szerintem most ne menjünk ennyire vissza, elegendő visszaemlékeznünk az első Spartan versenyemre, a nagykanizsai Sprintre, ami nem egészen két hónappal ezelőtt volt. Mivel a várgesztesi Spartan Super előtt még egy laza Pannonhajszát is beiktattam, nem ez volt az első rodeóm. Sejtettem, hogy nehéz lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. 

Készülj a harcra...

Az áprilisi verseny eléggé megterhelő volt számomra, tök felkészületlenül mentem rá, semmi nem volt nálam, még egy korty víz sem. Ez utólag felelőtlen gondolkodásnak bizonyult, hiszen akkora forróság volt, hogy legtöbbször vattát tudtam volna köpni, ami nem éppen előrefele lendítette a teljesítményem. A frissítőpontokon meg annyit ittam, mint egy ló, ami ugyancsak rossz volt, mert megtelt a gyomrom vízzel és nehézkes volt utána a mozgás. Mindenesetre ez remek kiindulópontot biztosított a további versenyekhez. Rengeteg tapasztalatot szereztem, aminek köszönhetően a mostani versenyre nem csak mentálisan tudtam jobban felkészülni.

negyvenedik_poszt_02.jpg

Hajam is milyen.. :D 

Elsőként az öltözetemen változtattam. Legutóbb a mackó meg a 3XL-es póló nagyon durván átázott a vizes feladatoknál, ami plusz súlyt jelentett, majd az összes sár is rámtapadt a pályáról, ami ugyancsak megnehezítette a dolgom. A feladat tehát egyszerű volt, a felesleges ruháktól meg kellett válnom. Vettem egy király rövidgatyát a Hervisben, bementem és simán volt minden a méretemben, bár már ezen nem kéne meglepődnöm, mégis mindig rácsodálkozom. Mivel tudtam válogatni is, ezért egy légáteresztő Adidas rövidgatyára esett a választásom, ami gyorsan megszárad, rugalmas és piszok könnyű. A pólót is kisebbre cseréltem, csináltattam XXL-eset a megmérettetésre, ez is kényelmesebbnek bizonyult, mint az egyel nagyobb elődje. A cipőm ugyanaz a Reebok Speed TR volt, mint az előző versenyen. Remekül tette a dolgát, a nagy sárban jó tapadást biztosított és tartotta a bokámat is rendesen.

negyvenedik_poszt_03.jpg

A téliszalámit azért nem vittem magammal. :P Utólag megbántam!

A ruha mellett az egyéb kiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektettem ezúttal. Hihetetlen, hogy mennyit számít az, ha az embernél van a görcsre magnézium, vagy ha van mit innia, ha megszomjazna. Éppen ezért vettem egy vizestasakot is. Kinéztem egyet a Decathlonban kifejezetten futáshoz, de sajnos nem volt már raktáron, ami meg lett volna, az S-es méretű volt, szóval még egy picit szűkös lett volna! :D Így nagyon leleményesen átmentem a biciklis osztályra, ahol ugyanúgy megtalálhatóak ezek a vizestasakok. Megvettem a legolcsóbbat, ami nekem bőven megfelel egyelőre. 3 liter az űrtartalma, és 1 literes vizestasak fér bele. Egész profi kis cucc, már tök olyan vagyok, mint az igazi sportolók. Pakoltam a táskába a víz mellé műzliszeletet, magnéziumot, izotóniás port, amit a vízbe keverhetek, meg pár energy shot-ot. Nem gondoltam volna, hogy mennyire hasznos dolgok ezek. Amikor az első pár km után begörcsölt mindkét vádlim, ittam egy kis magnéziumot és kb 6 perc alatt varázsütés szerűen elmúlt minden fájdalom. Folyamatosan tudtam pótolni a folyadékot is, ami a majd 9 óra menetelés közben egész jól jött a fülledt melegben.

negyvenedik_poszt_04.jpg

... és vele a kudarcra!

Azt hittem mindenre felkészültem a lehető legjobban, de egy ilyen verseny esetén nem lehet mindenre felkészülni. Ami tőlem telt, azt megtettem, a többit pedig izgatottan vártam. Izgalmakban és meglepetésekben pedig nem volt hiány, kezdetnek Gergő barátom elaludt, így majdnem lekéstük a rajtot. Nagyon rossz lett volna, ha ennyi küzdelem és felkészülés után egy ilyen apró baki miatt ki kellett volna hagyni a versenyt. Szerencsére aztán időben odaértünk, kismillió ember volt már a Várgesztesi Villaparkban. 

negyvenedik_poszt_05.jpg

Átvettük a rajtcsomagot és készülődtünk a versenyre, amikor is arra lettem figyelmes, hogy az én sorszámommal ellátott kis borítékban volt egy extra papír. Kivettem és néztem nagyokat, amikor megláttam, hogy az önkéntesek egy dedikált, Spartan logóval ellátott kis üzenetet hagytak nekem. El sem tudom magyarázni, hogy ez milyen jó érzéssel töltött el. Ekkor tudtam, hogy bármi is lesz, mindenképp végigmegyek a pályán. A kudarc nem opció!

#SÁRgesztes

Rövidke bemelegítés után az eső is megérkezett, szóval minden körülmény adott volt, izgalmas versenynek néztünk elébe. Az adrenalin hatalmas volt, sokkal jobban vártam a rajtot, mint az előzőnél. Nagyon éreztem magamban az erőt, hegyeket is meg tudtam volna mozgatni az elején. Aztán nem gondoltam volna, hogy meg is kell majd, a pálya nagy részén akkora sárban kellett mennünk, hogy néhol térdig elsüllyedtem. Többen elcsúsztak és nem is tudták befejezni a versenyt egy törés/rándulás miatt. Ezeket a zord körülményeket akkor még nem is sejtettük.

negyvenedik_poszt_06.jpg

A füst felszállt, elindult a 11:45-ös rajt. Mindenki szaladni kezdett, még én is. Az első párszáz métert csodával határos módon én is kocogva tettem meg. Csak szemerkélt az eső, szóval nem volt semmi gond, könnyen lehetett eleinte haladni. A palánk fölött-alatt-között típusú feladatokat könnyedén teljesítettem. Aztán ezután egy tóban kellett nagyjából 40 métert úszva megtenni. Sajnos nem tartom magam valami jó úszónak, igazából nem is nagyon próbáltam mostanában. Éppen ezért a segítők tettek rám egy mentőmellényt, biztos, ami biztos. Szerencsére nem süllyedtem el, végig tudtam menni ezen az akadályon is, és amin meglepődtem az az volt, hogy nem görcsölt be a combhajlítóm közben. A víz hőmérséklete éppen jó volt, szivesen elidőztem volna még benne, de még nagyon sok volt hátra a versenyből, úgyhogy igyekeztünk tovább.

negyvenedik_poszt_07.jpg

Amikor jól lehetett haladni, akkor próbáltam a kocogást és a sétát felváltva. Az első óra nagyon gyorsan eltelt így. Nem is vettem észre, nem is néztem az órámram, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mentem előre és nem foglalkoztam semmivel, izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz a következő feladat. Nos, olyan sokat nem kellett várnom rá, egy kupacon nagyon sok akadály volt elrendezve. Az első a Bender volt, amit egyelőre nem tudok megcsinálni, de jövőre tuti megpróbálom! 30 burpee ötösével hangosan számolva. Csak úgy repültek ezek a burpeek, még mindig nagyon éreztem. Jöhetett a következő feladat, kötélmászás! :D Itt egy picit elkeseredtem, megfogtam a kötelet, kicsit felrugaszkodtam, de a 160kg-os súlyommal ez még mindig csak egy kitűzött cél marad. Jövőre! Itt már egy kicsit kedvtelenebbül számoltam el harmincig, de még tudtam, hogy sok van hátra. Nem veszíthetek a lelkesedésből. 

negyvenedik_poszt_08.jpg

Néha megálltam, hogy a természetben gyönyörködhessek! :D 

A kötélmászás után szögesdrót érkezett, majd az a-cargo. Ezeket magabiztosan meg tudom csinálni már. Most nem akadtam el egyáltalán a drótban, és a cargonál sem féltem attól, hogy szanaszét szakad alattam a kötél. Pedig most nagyon sok másik versenyző is volt rajta, párszor recsegett ropogott azért. De semmi pánik, sokkal többet kell kibírjon ez a cucc. A mászóka után egy vizesgödör volt a közepén egy palánkkal, úgynevezett dunk wall. A palánk alatt teljesen a vízbe mártózva kell átmenni ezen az akadályon. Eleinte könnyűnek tűnik, de becsapós lehet, óvatosan kell a víz alá merülni. A vizestáskámat levettem a hátamról és megvártam, amíg Gergő átér, majd odaadtam neki és én is átmentem rajta.

negyvenedik_poszt_09.jpg

Azért másnak is fárasztó volt, nem csak nekem. 

Ezután megint egy mászókára kellett felmenni, a másik oldalon meg le, ezt is meg tudtam csinálni. Gergő segített az elején felkapaszkodni, utána már gyerekjáték volt. Féltem, hogy lecsúszik a kezem vagy a lábam a csövekről, mert az eső itt már eléggé rákezdett, de szerencsére nem történt semmi. A következő feladat a majomlétra volt, ami ráadásul nem csak vizszintesen ment, hanem a közepéig emelkedett, utána pedig lefelé kellett kicsit menni. Jól megnéztem magamnak ezt az akadályt és elhatároztam, hogy ezzel is csak jövőre próbálkozom. Nekiálltam burpeezni, itt is ötösével csináltam, viszont már volt egy kis pihenő is az ismétlések között. Kezdtem érezni, hogy ennek fele sem tréfa.

negyvenedik_poszt_11.jpg

Hóóóóóóóó-rukk.

Ezután a memória teszt következett. A rajtszám utolsó két számjegyéhez tartozó kódot kellett megjegyezni, az enyém a 63-as szám volt, amihez a W22GDN kód tartozott (lehet az utolsó három betűt felcseréltem :D). Hatalmas mázlim volt, mert a versenyen jól eltaláltam, azóta meg már ki emlékszik! Ezzel megúsztam 30 burpeet. 

negyvenedik_poszt_10.jpg

10 km után is tudtam még mosolyogni.

Megint cargo mászás, 6 láb magas fal, ezekkel sem volt probléma. A falnál Gergő segítsége nagyon jól jött, mert ez már az a magasság, amit sajnos nem tudok sem megugrani, sem úgy feltolni magam, hogy jó legyen. Mindenesetre már jobban vettem ezt az akadályt is, mint két hónappal ezelőtt, szóval látom, hogy egyre könnyebben veszem ezeket az akadályokat.  Meg is lepődtünk, hogy mennyivel többet bírok most, mint a Sprint alkalmával Nagykanizsán. Következő feladatként egy gerendán kellett átfordulni valahogy. Ennek az akadálynak négyszer is nekifutottam. Éreztem magamban az erőt rá, de sajnos a testem közbeszólt. A hasam miatt nem tudtam úgy átfordulni rajta, ahogy azt én fejben elterveztem. Voltak ott páran, akik segítettek és megtoltak, hogy át tudjak menni. Zavart a dolog, hogy nem ment egyedül, legközelebb már ez is könnyedén sikerülni fog. Tényleg csak egy kicsi kellett volna.

negyvenedik_poszt_12.jpg

Itt egyszerre vágtam be a hasam és a lábszáram is.

Mentünk tovább és elérkeztünk egy kikövezett részhez, ahol homokzsákokat kellett cipelni. Fel kellett vinni egy emelkedőn, megkerültük vele a várgesztesi várat, majd lejöttünk. Azt nem tudom, hogy mekkora volt a homokzsák, de nem volt megterhelő egyáltalán, mert évekig 60+ felesleget cipeltem magamon mindenhova. Ezután csomó feladat egy helyen volt, fel is torlódtak az emberek. Sajnos az egyensúlyozásnál félig jutottam el a gerendán, és az Olimpusz falnál is csak félig sikerült eljutnom, aztán lecsúsztam. Ezek mind olyan feladatok, amiket meg kellene tudnom csinálni, de valahogy mégsem sikerültek. Talán a fáradtság volt az oka, talán a sáros, csúszós terep, nem tudom. Van még hova fejlődni, az egyszer biztos.

negyvenedik_poszt_13.jpg

Két burpee között már nem őszinte a mosolyom, miután leestem az egyensúlyozásnál.

A következő akadály a 8 láb magas fal volt, ahol ismét segítséget kellett kérnem Gergőtől. Bakot tartott, de pár versenyző odajött még, hogy segítsen, nehogy visszaessek. Persze nem estem volna vissza, de jó volt azért, hogy ott voltak, biztonságban éreztem így magam. Persze a másik oldalon senki sem volt, úgyhogy akár hatalmasat zakózhattam volna, de ügyesen le tudtam ereszkedni :D 

negyvenedik_poszt_14.jpg

Hát egy darabig így is eljutottam, de rossz volt ez a tecnhnika.

Egy általam még sosem látott feladathoz érkeztünk ezután. Ez egy fal volt, ami Z alakban volt elrendezve és végig kellett menni az oldalán. Pár kapaszkodó lehetőség volt, de nekem túl messze voltak egymástól, meg sem próbáltam. A burpeet itt már nem tudtam olyan hangosan számolni, de csináltam tisztességesen. Egyre többet kellett pihennem, hogy levegőt kapjak, de szerencsére Gergő türelmesen megvárt. Mentünk tovább, ahol a memória feladatot kellett visszamondani, ez ugye sikerült, szóval fellélegeztem, aztán ferde fal, Gergő segítségével ez is sikerült. Majd dárdahajítás következett, itt (ha nem is elsőre, de) betaláltam a szalmabálába, és bent is maradt a dárda. Itt nagyon sok önkéntes volt, mindenkivel lepacsiztam, hiszen kiderült, hogy többen közülük aláírták a rajtcsomagomban található papírt, úgyhogy nagy volt az öröm :) Ismét hatalmas motivációs löketet kaptam, megöleltem a csajokat és mentem is tovább.

negyvenedik_poszt_15.jpg

Jó sokat mentünk, mire az utolsó pár akadályhoz elértünk. Egy kupacon volt megint sok. Egy falon kellett átmenni, ez nem volt vészes, sokszor megcsináltam már,  aztán egy homokzsákot kellett felhúzni jó magasra, majd úgy visszaengedni, hogy nem huppanhat a földre. Ezt is meg tudtam csinálni könnyedén, hiszen ki tudtam használni a testi adottságaimat. El sem hiszem, hogy van olyan feladat, ahol ez a testalkat előnyös lehet :D 

negyvenedik_poszt_16.jpg

Csak a pózolás.

Utolsó előtti feladatként a multirig (gyűrű, kötél, rúd felakasztva és ezeken kell átlendülni egyik pontból a másikba) helyett megint burpeeznem kellett. Sajnos a saját testsúlyos feladatok nem mennek még, szóval a "könnyebb" utat választottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt már nagyon a végét jártam. Persze ez után már csak egy feladat következett, szóval hülyén nézett volna ki, ha itt feladom. Eszem ágában sem volt, nem azért mentem. Már kezdett sötétedni, nagyon kevesen voltak rajtunk kívül. Az önkéntesek voltak ott, nagyon bíztattak, hogy beérjek. Gergő meg tudta csinálni az összes feladatot, szóval neki ez sem volt probléma. Én egy kicsit alkudoztam, hogy ne kelljen 30 burpeet csinálni, hiszen itt már a jóIsten tudja mennyit megcsináltam. Végül nagy küzdelmek árán 15 db-ot tudtam megcsinálni, amikor mentem a következő, a legeslegutolsó feladatra.

negyvenedik_poszt_18.jpg

Ez pedig nem volt más, mint a slip wall. Ez egy ferde fal kötelekkel, amin a nevéből is adódóan könnyen vissza lehet csúszni, ha nem ügyes az ember. Az előző versenyen 4-5-en segítettek, hogy átmenjek ezen az akadályon, sosem fogom elfelejteni. Most hétvégén is aktívan élt bennem ez az emlék, így nem engedhettem, hogy ez ismét bekövetkezzen. Nekiveselkedtem hát a kötélnek majd szépen lassan megindultam felfelé. A technikám jó volt, szinte végig fel tudtam menni, de amikor a legutolsó lépés volt hátra, akkor megcsúszott a lábam, és belekapaszkodtam a tetejébe az akadálynak. Gergő ekkor a segítségemre sietett és az egyik lábam segített a fal tetejére tennem. Innen már fel tudtam húzni magam és át is értem az utolsó akadályon.

negyvenedik_poszt_17.jpg

Fogalmam sincs, hogy hogy lett 32 km. A lépés a sár miatt volt ennyi, sokszor kellett korrigálni, nehogy elcsússzak.

Ekkor hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Áthaladtunk a célon és 8 óra 51 perc után befejeztük a várgesztesi Spartan Supert. Kb. 20 km táv, nagyon durva terepen, sok emelkedővel, iszonyat sok sárral és 27 feladattal. Rengeteg burpee. Még annál is sokkal több apró sérülés, kék-zöld folt. De nincs egyáltalán okom panaszkodni. Elhatároztam, hogy megcsinálom és végig is mentem rajta. Minden egyes percét élveztem, még ha néha a fáradtság elhatalmasodott is rajtam. Saját magammal versenyeztem, saját magamat akartam legyőzni és ez sikerült is. Az, hogy ez a verseny nem nekem van kitalálva, nem kérdés. De pont ezért volt olyan jó érzés mégis teljesíteni.

negyvenedik_poszt_19.jpg

Ezúton szeretném megköszönni Szami barátomnak, aki nagyjából a pálya felén jött velem és készített remek fotókat a küzdelmemről. A kezdetektől támogat mindenben, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki. Gergőnek sem tudom elégszer megköszönni, hogy végig mellettem volt és átsegített a nehezebb akadályokon, néhol szó szerint, néhol pedig bíztatással. Egy kis szerencsével az októberi versenyt is közösen fogjuk teljesíteni, de már sokkal jobb eredménnyel. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az edzőimnek (Marci, Zoli) és azoknak is a támogatást, akik régi ismerősként és ismeretlenül is mellettem voltak és bíztattak, hogy ne adjam fel. Sokkal többet jelent ez nekem, mint bárki gondolná. Örülök, hogy a Spartan közösség befogadott, ígérem nem fogok szégyent hozni ezekre az érmekre!

Életem legjobb élménye volt, sokkal többet kaptam ettől a versenytől, mint gondoltam volna. Makacs vagyok, kitartó és piszkosul motivált. Most pedig következik a felkészülési időszak. Szeretnék a miskolci Beast-en minél kevesebbet burpeezni. Tudom, hogy ez csak és kizárólag rajtam múlik és pont ezért tudom azt is, hogy SIKERÜLNI FOG. #jobbleszek

 

Semmi sem állíthat meg Tovább
A nyolcadik hónap is letelt

A nyolcadik hónap is letelt

harmincotodik_poszt_bevezeto.jpg

A bal oldali kép és a jobb oldali kép között egész pontosan 261 nap telt el. Amikor lefotózkodtam azzal a dobozzal, utána nem is nagyon akartam sehol sem visszalátni azt a képet. Talán Instagramra feltöltöttem, de nem volt fent sokáig. Itt már éreztem, hogy nagyon nagy a baj. A mosolyom egyáltalán nem őszinte, pont azért, mert tudtam, hogy mennyire durván elszaladt velem a ló. Ez volt talán a legrosszabb időszak, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem az életmódváltást. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben. Lelkileg és testileg is nagyon megviseltek az extrém túlsúllyal járó apró dolgok is. Nem is találtam több képet már magamról közvetlenül az első edzésem előtti napokból.

Mennyi az annyi

A legfrissebb képen viszont mintha már egy egészen más ember szerepelne. Fejben és testben is rengeteg változás történt az elmúlt 8 hónap alatt. A legjobban tényleg az ilyen képeken lehet látni, hogy míg régen csak egy hatalmas golyó voltam, most már kezd körvonalazódni a vállam, a csuklyás izmom, a csontjaim egyre látványosabbak. A képek persze nem adják át teljesen azt, hogy mennyivel lettem kisebb, szóval az alábbi táblázatban látható adatokkal talán könnyebb lesz érzékeltetnem, hogy mégis mi minden változott.

Mellkas Bal kar Jobb kar Bal láb Jobb láb
2017.06.19. ~160 cm 51 cm 49 cm 86 cm 84 cm
2018.01.16. 131 cm 39,5 cm 41,5 cm 72 cm 70,5 cm

 

Azt hiszem különösebben nem szorul magyarázatra, a táblázatban található számok a legelső mérés és a legutolsó mérés megközelítő adatait mutatják. A legelső mérésnél a mellkas azért csak kb. 160 cm, mert sem a mérőszalag, sem a Marci nem ért át rendesen, szóval nem tudtuk pontosan lemérni. Mindenesetre ezek az értékek sokkal többet számítanak nekem, mint amit a mérleg nyelve mutat, bízom benne, hogy hamarosan ezek a számok is még kisebbek lesznek.

harmincotodik_poszt_02.jpg

Az összehasonlító képeket úgy vágom egymás mellé, hogy a két szeme egyenlő távolságra van egymástól.

Plusz egy edzés

Az utóbbi pár posztban nem volt szó a box edzésekről. Ennek az az oka, hogy a karácsony előtti időszakban a felgyülemlett munkának és a közelgő ünnepeknek köszönhetően nem volt időm arra, hogy elmenjek hétfőn és szerdán este 19:00-kor még egyet edzeni. Persze én tudom a legjobban, hogy időnk mindig arra van, amire szeretnénk, hogy legyen, de valahogyan mégsem tudtam összehozni. Megcsúsztam az ebédjeim főzésével, a mosogatással is, egyszerűen összecsaptak a hullámok a fejem fölött. Sajnos módosítanom kellett az eredeti elképzeléseimen és ideiglenesen félre kellett tennem a boxot. Ezúton szeretném megköszönni a Gladiátor Box Clubnak, valamint a boxnet.hu-nak, hogy az ő jóvoltukból ingyen és bérmentve kipróbálhattam ezt a remek sportot. Nagyon megszerettem az ökölvívást, teljesen más edzésforma, mint a crossfit, tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek. Egyelőre viszont abba kell hagynom. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni még a boxhoz, de szeretnék még előtte több feleslegtől megszabadulni.

harmincotodik_poszt_03.jpg

Persze azért, mert a boxot most félretettem, a crossfit edzést ugyanúgy csinálom, mint eddig. Heti három alkalommal járok továbbra is, és most szeretném ezt kibővíteni még egy mobility edzéssel. A mobilitás, hajlékonyság nagyon fontos ahhoz, hogy a funkcionális edzéseket helyesen végre tudjam hajtani. Ezeken az edzéseken pedig főleg olyan nyújtó, lazító és átmozgató gyakorlatok szerepelnek, amik jót tesznek az izületeknek, az izomrostoknak és összességében az egészséget is nagyban javítják. Sokszor van olyan problémám egy-egy crossfit edzésen, hogy saját magamnak útban vagyok. Nem vagyok elég hajlékony, nem tudom úgy kinyújtani a lábam vagy a kezem, ahogy kéne és ez sérülésekhez is vezethet. Ezért gondoltam arra, hogy egy ilyen mobilitást fejlesztő edzésen rendszeresen részt vegyek. Még egyelőre csak tervezgetem, de jövőhéten el is megyek egy ilyen csoportos foglalkozásra, hogy megnézzem mégis miről van szó. Veszíteni nem veszíthetek vele, sőt.

burpee.gif

Mivel jelentkeztem a Pannon Hajszára és a Spartan Sprintre is, egyre több olyan gyakorlatot fogok végezni a privát edzéseken, amik ezekre a versenyekre készítenek fel. A héten végrehajtottam az első igazi burpee gyakorlatot, aminél undorítóbbat aligha tudok elképzelni (fenti gif). Ez egy igazán tüdős, állóképességet igénylő gyakorlat, ami nagyon meg tudja dobni a pulzust rövid idő alatt. Egymás után 15 db-ot csináltam meg, de azt hittem, hogy ott halok meg a gumiszőnyegen. Többet kell csinálnom majd ezt, hiszen ha egy feladatot nem tudok megcsinálni valamelyik versenyen, akkor büntetésből 30 db-ot kell ebből a csodálatos gyakorlatból megcsinálni. Remek kilátások, alig várom már!

Kérdezz-felelek

Egyre több olyan kérdést kapok, ami komolyabb hangvételű, ennek nagyon örülök, viszont vannak olyan kérdések, amelyekre személyességük miatt nem tudok kitenni ide a blogra, viszont szívesen válaszolnék rá privátban. Ezért mostantól opcionálisan lehetővé teszem, hogy aki szeretne privát választ kapni a kérdésére, az megadhatja a kérdőívben az e-mail címét és tudunk levelezni, vagy akár arra is lehetőség van, hogy a blog facebook oldalán feltegyétek üzenetben a kérdéseteket. 

harmincotodik_poszt_04.jpg

Nem mindig sikerül jól a közös kép edzés után.. 

A nyolcadik hónap is letelt Tovább
Híztam?

Híztam?

harmincnegyedik_poszt_bevezeto.jpg

A címben felvetett kérdésre egy egyszerű igen, vagy nem is elég lenne, viszont ez ennél most sokkal bonyolultabb. Több bejegyzésemben olvashattátok már, hogy a mérleg számomra egyfajta viszonyítási pont, különösebben nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. De azért mégis mindig ott motoszkál a fejemben állandóan, hogy mégis hány kiló lehetek. A lógó bőr után a legtöbbet elhangzott kérdés az az, hogy na és most hány kiló vagy? Lehet tudni, hogy mennyi ment le? Sajnos ezek azok a kérdések, amikre egy hónapban csak egyszer tudok pontos választ adni. Direkt nem mérem magam minden nap, teljesen feleslegesnek érzem. A mérleg hajlamos arra, hogy összezavarja az embereket, a tükör és a centiméterek viszont nem hazudnak. Van különbség egy 60 kilós szín tiszta izom ember és egy alacsony 5-10 kg felesleggel rendelkező ugyanakkora súlyú ember között kinézetben, hiszen 1 kg zsír térfogata sokkal nagyobb, mint 1 kg izomé. Pontosan ezért sima mezei mérleg helyett minden hónap elején testösszetétel vizsgálaton veszek részt.

Ünnep, oly szép

A januári mérésre rettegve mentem el, hiszen otthon voltam egy hetet, fetrengtem csak egész nap, egy edzésem kimaradt és a diétát sem tudtam úgy betartani az ünnepek alatt. Viszonyításként az alábbi táblázatban az első, az egy hónappal ezelőtti és a jelenlegi adatokat láthatjátok. Mindegyik mérés ugyanazon a gépen történt azonos adatok felvételével. 

InBody 720 testösszetétel analízis

Súly (kg) Vázizom tömeg (kg) Ásványi anyagok (kg) Testvíz (l) Zsigeri zsír (cm2) Fehérje (kg) Zsírtömeg (kg)
2017.06.19. 199,7 55 5,56 71,3 294 18,9 103,8
2017.12.06. 161,2 49,7 5,74 64,1 210,7 17,1 74,2
2018.01.16. 163,3 51,9 6,1 67,8 186,1 17,9 71,5

 

Ahogy a második oszlopban látni lehet, decemberhez viszonyítva a súlyom több lett. Amennyiben csak ezt az adatot vesszük figyelembe, akkor igen, híztam. Viszont ha jobban megvizsgáljuk a táblázatban szereplő adatokat, akkor láthatjuk, hogy a zsírtömegem 2,7 kg-al kevesebb, tehát fogytam. Kicsit úgy érzem magam, mint az egyszeri lány a népmesében: fogytam is, meg nem is. Bonyolult a dolog, éppen ezért határoztam el hét hónappal ezelőtt, hogy nem a mérleg lesz az, ami után vakon megyek majd. A tükör, a ruháim és a mérőszalag által kapott visszajelzések alapján tudom a legjobban eldönteni, hogy jó e az, amit csinálok. 

harmincnegyedik_poszt_03.jpg

A legelső kép akkor készült, amikor elkezdtem az életmódváltást, a pólóm 5XL-es és kilóg a hasam belőle. A jobb oldali kép ma készült az XXL-es melegítőmben és az XXXL-es pólómban. 

CrossFIT

harmincnegyedik_poszt_02.jpg
Nyáron szakadt rólam a víz, amikor megérkeztem biciklivel a Crossfit Arrabonába.
Kezdem érezni a telet egyre jobban. A biciklin elég éles a -1 vagy esetenként annál hidegebb hőmérséklet. Mindenesetre semmi sem tántoríthat el attól, hogy elérjem a célomat. Persze jobb lenne a meleg, puha ágyamban tölteni legalább fél 9-ig a reggelt, de az ágyból még senki sem váltotta meg a világot. Sajnos a tél egy elég kegyetlen és demotiváló évszak. Szürke, hideg, komor, sötét. De ahogy a mondás is mondja, a nyári test télen készül, nem lehetnek kifogásaim. Csinálni kell, nincs megállás. Szerencsére a Marci nagyon jó edző, fenn tudja tartani az érdeklődésemet még ennyi idő után is. Minden alkalommal nagyon várom már, hogy csinálhassam azokat a feladatokat, amiket kiszab. 
harmincnegyedik_poszt_04.jpg
Szerencsére hamar sikerült visszarázódni a diétába és az edzések pörgésébe. Gyártósoron gördülnek a csirke-zöldség kombók a konyhánkból, olyan sok, hogy szinte el sem akar fogyni. Aztán hamarosan új étrendet is kapok a Zolitól, amitől azt várom, hogy egy kicsit változatosabbak legyenek az étkezéseim, mert most leginkább csak a zöldség köreten és a csirkehús fűszerezésén szoktam változtatni, de ezeket már csukott szemmel is bármikor elkészítem. 
harmincnegyedik_poszt_05.jpg
Összességében elégedett vagyok az eddig elért teljesítményemmel, mindenesetre van még hova fejlődni, ez az év nagyon sok kihívást tartogat majd a számomra, többek között a Pannonhajsza (május 19.)  és a Spartan Sprint  (április 14.) Nagykanizsán, ezekre a versenyekre már be is neveztem, de erről majd egy következő posztban írok bővebben!

Híztam? Tovább
Hello, 2018!

Hello, 2018!

harmincharmadik_poszt_bevezeto.jpg

Olyan gyorsan eltelt az elmúlt pár hét, hogy szinte észre sem vettem. Mégis annyi minden történt, hogy nehéz lesz kezelhető mennyiségű karakterbe sűríteni. Mindenesetre megpróbálok rendesen összefoglalni mindent, biztos vagyok benne, hogy ki is fogok hagyni pár dolgot, de akit csak az érdekel, hogy hogy haladok az életmódváltással, annak már a fenti kép megfelelő támpontot nyújthat. Bal oldalon nagyjából 200 kilósan épphogy tudok ülni a pápai foci pálya vip lelátójának enyhén leélt műanyag székén. Mondjuk a szék nem is látszódik, olyan nagy voltam, de ne vesszünk el a részletekben! Jobboldalon viszont már a természeti elemeket és a gravitációt meghazudtolva egy kezdetleges kézenállást mutatok be. Ez éppenséggel már a negyedik próbálkozásom volt, mert az első három kép annyira nem volt jó: szemből volt, bemozdult, stb... (köszi Marci! :D).

Címszavakban összefoglalom, hogy mi változott eddig tehát:

  • Kisebb vagyok,
  • Van könyököm,
  • Kezd látszódni a térdem,
  • Vannak kézcsontjaim,
  • Van nyakam,
  • Megjelent a csuklyás izmom,
  • Van fülem,
  • Megjelent pár ér az alkaromon,
  • Látszódik a bicepszem
  • Combfeszítő izmok kezdenek látszódni

Furán hangozhat, de a fent felsorolt dolgokra még csak mostanában kezdek felfigyelni, szinte minden nap találok magamon valami apróságot, aminek lehet örülni és eddig annyira nem találkoztam ilyesmivel. Mintha egy vadiúj testet kapnék részletről részletre.

Álljunk meg egy ásónyomra!

A lényeget végülis leírtam, de mégsem mehetek el szó nélkül az előző három hét történései mellett. Viszonylag nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt 6, lassan 7 hónap alatt. Rengeteg kinlódás, izomláz és munka van a hátam mögött, mégis talán ez az utolsó három hét volt az, ami igazán próbára tette a kitartásomat. Szó sincs arról, hogy nagyon durvákat csaltam volna, vagy abbahagytam volna az egészet és felfüggesztettem volna az edzést erre a rövid időre. Nem, ez egyáltalán nincs így, viszont azt sem mondhatom, hogy mindent maradéktalanul betartottam az ünnepek alatt. 

harmincharmadik_poszt_01.jpg

Három évvel ezelőtt már nem tudtam hordani ezt az Adidas kabátot, most meg már nagy rám.

Karácsony tájékán ismét beindult a szokásos reklámügynökségi gépezet, ami arról szól, hogy mindenki még az utolsó pillanatban meg akarja váltani a világot, itt egy karácsonyi ajándék, ott egy üdvözlőlap.. Amit elkezdtünk, ne toljuk át jövőre és még sorolhatnám. Ez azt eredményezte, hogy nagyon elhavazódtam mindennel és ez részben a diéta rovására is ment. A sok munkának köszönhetően olyan fáradt voltam az ünnepek előtt, hogy nem volt energiám nekiállni főzni minden nap. Ezért ezeken a napokon rendelni kényszerültem, vagy elmentünk menüzni egy közeli étterembe. Ha már nem tudtam elkészíteni rendesen magamnak az adagokat, nagyon odafigyeltem arra, hogy véletlenül se egyek olyat, ami esetleg teljes mértékben felboríthatná a diétámat. Húst ettem zöldséggel többnyire, a menü mellé pedig húslevest tészta nélkül főtt zöldségekkel. Megmondom őszintén, igazi felüdülésként hatott ez a pár alkalom, hiszen már nagyon kezdett unalmas lenni az általam készített csirke-zöldség kombó.

harmincharmadik_poszt_03.jpg

Teljesen karácsonyi hangulatban voltunk a Sacival és a ho ho hos pulcsi is jobban állt már rajtam.

Szerencsére ez a hajtás a reggeli crossfit edzéseimet nem befolyásolta, azokat végig tudtam tartani. Közvetlenül Karácsony előtt egy nappal, a két ünnep között és már január 2-án is mentem edzeni, így csak egy edzés maradt ki az ünnepek alatt, ami szerintem nagyon jó teljesítmény.

harmincharmadik_poszt_05.jpg

A 2017-es év első (május 29.) és utolsó (december 28.) edzése. 

A boxszal viszont más a helyzet, az estékbe nyúló munkanapok miatt legtöbbször 19:00-kor még bent voltam az irodában, így nem értem oda az edzőterembe verekedni. Az év végére nagyon elfáradtam, talán pont így volt a legjobb, lehet nem tudtam volna teljes erőbedobással részt venni azokon az edzéseken.

Kis Karácsony

A Karácsonyt otthon töltöttem anyukámmal. Nagyon rákészült, hogy majd csinálja nekem a csirkemellet és a zöldséget, de ragaszkodtam a tradicionális ízekhez. Kijelentettem, hogy a halászléből és a sült halból nem engedek, hisz a hal a kedvenc ételem. Bárhogy elkészítve, bármennyit meg tudok enni belőle. Készített is nekem, ahogy minden éven szokott, arra viszont odafigyeltem, hogy a köret zöldség legyen és inkább többször egyek kevesebbet, mint egyszer nagyon sokat. Szerencsére megúsztam nagyobb zabálás nélkül ezt az ünnepi időszakot, pedig nagyon féltem tőle, hogy majd elgyengülök és akkor nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Mivel az egész blog alapja az őszinteség, el kell mondjam, hogy természetesen minimális mennyiségű süteményt is fogyasztottam. Zserbóból is ettem és ilyen háztartási kekszből készült pudingos csodát is, aminek fogalmam sincs mi a neve. Persze ezekből sem ettem sokat, igyekeztem minimálisra szorítani, de úgy éreztem, ha már karácsony van, akkor talán egyszer belefér. Azt mondják, hogy nem az a lényeg, hogy mit eszel a karácsony és a szilveszter között, hanem az a lényeg, hogy mit eszel a szilveszter és a karácsony között. Nincsen lelkiismeret furdalásom, nagyon finom volt, még ha a cukorsokk hatására kicsit rosszul is lettem utána. :D

harmincharmadik_poszt_06.jpg

Reebok Speed TR - köszi cavefit.hu!

A csomó ajándék mellett, amit kaptam, saját magam is megleptem két dologgal. Azért emelem ki ezeket, mert mindkettő az edzéseimet szolgálja és nagyon örülök nekik. Az egyik az egy Reebok Speed TR crossfit cipő. A facebookon botlottam bele egy hirdetésbe, miszerint 60% kedvezmény van a Cavefit oldalán a Reebok termékekre. Készletkisöprés miatt volt ekkora engedmény, a legtöbb dologból már csak egy-egy darab volt, cipőkből is csak nagyon kevés méret. Megnéztem tehát az oldalt, és azonnal bele is szerettem ebbe a cipőbe. Nagyon jól néz ki és a lábamat is tökéletesen tartja. Egy kicsit szélesebb a lábfej résznél az eleje, valószínűleg azért, hogy futásnál kényelmesebb legyen. A futás engem még nem érint, viszont egy kicsit szélesebb a lábfejem, úgyhogy nekem is pont kapóra jön a megnövelt orr rész. Az akciónak köszönhetően a 30.000 Ft-os cipőt potom 12.000 Ft-ért megvettem. A hülyének is megéri, ilyen jó vásárt én még sosem csináltam, általában mindig ráfizetéses tranzakcióim szoktak lenni, de most hatalmas szerencsém volt. Nagyon örülök neki, azóta is felváltva használom a Nano 7-tel. 

harmincharmadik_poszt_07.jpg

A másik ajándék a képzeletbeli karácsonyfám alatt egy 42mm-es Apple Watch Series 3 volt, azon belül is a Nike+ kivitel. Na már most, futni biztosan nem fogok még egy jódarabig, viszont ennek a verziónak a szíja tele van lyukakkal, ami lehetővé teszi, hogy jobban szellőzzön a szíj alatt a csuklóm, ami a durván izzasztó edzések során nem egy utolsó szempont. Nagyjából már az első óra megjelenésekor, 2015-ben megtetszett a dolog, viszont horror áron árulták, mint minden más almás terméket. Így három évvel később már jóval elfogadhatóbb ára van, de még így is kétszer annyiba kerül, mint egy jobb Polar óra. Ami ugyancsak meggátolt abban, hogy vegyek egy ilyen órát, hogy a szíja egyszerűen nem volt jó a kezemre. Többször is elhatároztam már, hogy megveszem, de ugyanaz a probléma lépett fel ennél is, mint a ruháknál - Nem volt a méretemben. Ahogy a fenti képen is jól látható, július végén már fel tudtam próbálni, be tudtam kapcsolni a szíját, de iszonyatosan szorított és egyáltalán nem volt kényelmes. 5 egész hónappal később a csuklóm teljesen átalakult, így megpróbáltam megint és ugyanakkora szíjjal ugyanaz az óra már lötyögött rajtam. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora öröm volt számomra.

harmincharmadik_poszt_08.jpg

Az órában rejlő lehetőségek pedig egy újabb fejezetet nyitottak az edzésben is, hiszen tudom követni szinte az összes mozgásfajtát. Folyamatosan monitorozza a pulzusomat, az égetett kalóriákat, a megtett kilómétereket / lépéseket és ezáltal olyan adatokhoz juthatok, amik segítségével továbbra is motivált maradhatok, plusz az egészségem és állóképességem alakulását is nyomon tudom követni. Ettől függetlenül szerintem jól is néz ki és nem utolsó sorban még a pontos időt is mutatja! :D (Szeretném leszögezni, hogy sem a cipőt, sem az órát nem azért szereztem, mert valamilyen szponzoráció keretén belül olcsóbban jutottam hozzá, vagy valaki megtámogatott volna ezekkel. Keményen megdolgoztam értük, bár én lennék a legboldogabb ember, ha ingyen lett volna mind a kettő!)

harmincharmadik_poszt_09.jpg

Egész pontosan egy év telt el a két kép között.

Békésen teltek az ünnepek, 2017 nagyon gyorsan eltelt, úgyhogy újult erővel vághattam neki 2018-nak. Nem tétlenkedtem, január 2-án már mentem is edzeni a Marcihoz. Egyre több mindenre vagyok képes, aminek iszonyatosan örülök. Próbálom feszegetni minden edzésen a saját határaimat, más különben nem tudom lellenőrizni, hogy fejlődök e egyáltalán, vagy csak egy helyben toporgok. Ahogy a poszt elején láthattátok, a kézenállás az egyik nagy vágyam volt mindig is. Amikor jóval kisebb voltam, akkor sem tudtam ilyet csinálni soha. Elég nehéz még akkor is megcsinálni, ha az ember ideális testsúllyal rendelkezik, rajtam pluszban még rengeteg felesleg is van. Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam, amikor sikerült megcsinálnom. Még nyáron kinéztem magamnak egy gyakorlatot, ami kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, de gondoltam, hogy ez biztos csak a látszat. Fél év alatt jutottam el arra a szintre, hogy egyáltalán megpróbáljam és viszonylag helyesen kivitelezhessem.

A gyakorlat pedig nem más, mint a török felállás. A videón látszik, hogy lényegében mit is kell csinálni. Amikor nekiálltam nyáron az életmódváltásnak, a földre sem tudtam rendesen leülni, szóval ha onnan nézzük, hogy hol kezdtem, ez viszonylag nagy teljesítménynek számít, amivel nagyon elégedett vagyok. 14 kg-os kettlebellel csináltam meg, a jövőben mindenképpen szeretnék felmenni a 20 kg-osra és sokkal folyamatosabban szeretném csinálni a gyakorlatot, de sajnos még útban vagyok magamnak.

Összefoglaló, tervek erre az évre

Azt kell mondjam, hogy a 2017-es év egy érzelmi hullámvasút volt elejétől a végéig. Nagyon rosszul indult, de valahogy sikerült visszaterelgetnem az életem egy sokkal élhetőbb mederbe. Ha valamit másképp csinálnék, akkor az az lenne, hogy nem haboznék és előbb nekiálltam volna az életmódváltásnak. Könnyebb így élni, sokkal tartalmasabb az életem, mint ezelőtt, aktívan töltöm az időmet, azt csinálom, amit szeretek és közben az egészségem is sokkal jobb lesz. 

harmincharmadik_poszt_10.jpg

Nos, nem tudom mi ez a fej, de biztos nagyon erősen feszítettem :D 

Kezd egyre jobban látszódni a bicepszem, a bőröm is egyre jobban lóg. Megjelentek rajtam a terhes csíkok is (striák), de összességében mégis boldog vagyok, hiszen ez valami új kezdete. Egyre jobban látom magamon a változást, minden apróságra felfigyelek és ezáltal újabb és újabb erőt szerzek ahhoz, hogy csináljam továbbra is és haladjak a céljaim felé. Egy olyan cél, amit tavaly kitűztem és már nincs is olyan messze, hogy elérjem.

2018 minden szempontból jobb év lesz. Sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt valaha álmodni mertem volna. Éppen ezért jelentkezem több teljesítménytúrára is, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tényleg meg tudom csinálni. Idén mindenképp megyek Pannonhajszára és Spartan Sprintre, ez a kettő fix, de ahogy fejlődök továbbra is, biztos vagyok benne, hogy más alkalmakat is találok, ahol megmérkőzhetek saját magammal.

harmincharmadik_poszt_11.jpg

Egyre jobban kezd elkülönülni a vállam és a csuklyás izmom. A jobboldali képen mintha már ki lennék pattintva :D 

A változáshoz persze idő kell, nem győzöm hangsúlyozni, szóval ha valaki azon gondolkozik, hogy nekiáll életmódot változtatni, akkor ne gondolkozzon tovább, minél előbb el kell kezdeni, mert az eredmények nem jönnek maguktól.

Hello, 2018! Tovább
Már van fülem!

Már van fülem!

harmincegyedik_poszt_bevezeto.jpg

Mielőtt nekiálltam volna az életmódváltásnak, arra lettem figyelmes, hogy a képekről egyre inkább kezdtek eltűnni a füleim, míg nem eljutottam odáig, hogy ha szemből készült rólam kép, egyáltalán nem látszódtak. Többen fel is hívták rá a figyelmem, hogy ez milyen vicces, de engem nagyon zavart. A bőröm sem volt az igazi az egészségtelen táplálkozásnak köszönhetően. A rossz ételektől rengeteg pattanás volt a homlokomon, szerencsére már ennek is búcsút intettem.

+-60

A héten voltam InBody mérésen, ami kimutatta, hogy erősen elhízott vagyok. :D Milyen meglepő. Természetesen mindenki erősen elhízottnak számít, aki 115 kg felett van, szóval nem lepődtem meg, amióta járok ezekre a mérésekre, mindig ezt mutatta. ~60 kg-tól szabadultam meg az elmúlt 6 hónapban. Kezd beállni a fogyás heti 1 kg-ra, ami az új étrendem kialakításánál volt cél. Hivatalosan az sem jó, ha viszonylag gyorsan dobálja le a kilókat az ember magáról, nem egészséges, de nekem sokból könnyű volt sokat gyorsan leadni. 

Nagyjából három évvel ezelőtt voltam először egy ilyen vizsgálaton, már akkor 198 kg-ot mutatott, ami elképesztő szám. Nagyon rossz a felismerés, amikor az arcodba tolják a kész tényeket, KÖVÉR VAGY. Tudtam, hogy nagy vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Persze akkor hidegzuhanyként ért, azonnal vettem egy biciklit, elhatároztam, hogy tenni fogok ellene. Lefogyok és majd szép leszek, stb stb. Ez mind szép és jó volt, de csak fél gőzzel vágtam bele. Eljártam edzeni, biciklizgettem, de diétázni nem kezdtem el. Nem volt rendszer az életemben, mindig dolgoztam, az egyetem miatt felemás napjaim voltak és a sok stressz, a megfelelési kényszer is csak mértéktelen evéshez vezetett.

harmincegyedik_poszt_02.jpg

Szépen lassan tűnik el a tokám is. Marcival a kemény edzések mellett a hülyéskedésre is van idő. :D 

Mivel a fogyás főképp a táplálkozáson múlik, mondanom sem kell, hogy nem értem el kimagasló eredményeket, az edzések kezdtek elmaradozni, inkább buszoztam biciklizés helyett, ha kimozdultam, de legtöbbször nem is nagyon mentem sehova. Nagyon hamar abba is hagytam. Egyáltalán nem volt meg a motivációm, inkább nyűgnek éltem meg az egészet. Beletörődtem, hogy nem fog változni a helyzet és elfogadtam, hogy mindig is kövér leszek. Na ezt nem szabadott volna. Ha tehetném, odamennék az akkori énemhez, és jól felpofoznám magam. Nagyon sokat kell most küzdenem azért, hogy helyrehozzam azt, amit ő elrontott.

Vásárlás

Augusztus 31-én, amikor már kezdett hűvösebb lenni és nem lehettem mindig rövidnadrágban, kellett vegyek egy hosszúnadrágot. Nagyon nem akartam sok új ruhát venni, főleg úgy, hogy még nagyon az elején voltam az átalakulásomnak. Amit felpróbáltam, az 54-es méretű volt. Fogalmam sincs, hogy ez a szám mit jelent, talán a szélességét (?), de betűkben nem tudnám kifejezni, hogy XL vagy XXL, mindenesetre hatalmas. Pont jó volt derékban, be tudtam gombolni, szóval meg is vettem. Mivel nem lehet célzottan fogyni sehonnan, általában össze-vissza mindenhonnan mentek le rólam a kilók, de a lábaim érintetlenül maradtak, viszont az utóbbi időben onnan is megindult. Rengeteg olyan gyakorlatot végzek, ami a combhajlító és combfeszítő izmokat igénybe veszi, szóval ideje volt :D 

harmincegyedik_poszt_03.jpg

54 -» 38

Mivel ez az egyetlen egy nadrágom van, ami normális, gondoltam veszek egy újat. A Levi's üzletben készségesek voltak az eladók, mondták, hogy próbáljak fel egy 38-as méretűt, biztosan jó lesz. Már alapból az nagyon furcsa volt nekem, hogy nem azt mondták, hogy "ekkora méretben nem tartunk ruhát egyáltalán". Sajnos csak negatív tapasztalatom volt az elmúlt évek során, szóval hihetetlenül boldog voltam, hogy nem kellett szinte azonnal kifordulnom egy márkás ruhákat árusító üzletből. Ha jól emlékszem, akkor ez egy 511-es szabású farmer volt, aminek a lába lefelé keskenyedik. Kissé szkeptikus voltam, hiszen a dagadtboltban 54-es nadrágot vettem, ami épphogy jó volt, nem gondoltam volna, hogy egy ennyivel kisebbet gond nélkül fel tudok venni. Amikor a próbafülképe léptem, nagyon izgatott lettem. Tökéletesen jó volt. Be tudtam gombolni, a hosszúsága nem volt az igazi, de az alját fel lehet tűrni, vagy egy varrónő simán hozzám igazítja. Az ára is nagyon kedvező volt, kb 12000 Ft-nak megfelelő Euróért árulták, míg a dagadtboltban 18000 Ft-ért számították azt a fekete farmert. Ennek ellenére mégsem vettem meg. Látszik, hogy azért jó vastag még mindig a lábam, mindig is bő nadrágokat hordtam, hogy ezt a nyilvánvaló tényt leplezzem vele. Ez az én hülyeségem és sajnos eléggé lerabolták a készleteket, ha lett volna egyel nagyobb, akkor habozás nélkül megvettem volna! :)

harmincegyedik_poszt_04.jpg

Persze nem távoztam üres kézzel, egy pulcsit azért újítottam!

Do you even lift, bro?

Annak ellenére, hogy nagyon változatosak a crossfit edzéseim, időről-időre vannak visszatérő gyakorlatok. Ezek nagyon jók, hiszen így tudom igazán mérni, hogy mennyit fejlődök az edzések során. Az egyik kedvenc gyakorlatom a deadlift, viszonylag egyszerű kivitelezni és gyorsan lehet fejlődni is benne. Először júniusban csináltam ilyet, akkor még csak PVC csővel meg 30kg-al. Aztán azóta szépen lassan mentem feljebb. Szeptember 30-án 115 kilóval próbálkoztam, most pedig december 9-én 135 kg volt, amit felkaptam a földről. Ezidáig ez a legnagyobb súly, amit valaha felemeltem.

harmincegyedik_poszt_05.jpg

 

Szerencsére videón is megörökítettük mindkét komolyabb próbálkozásomat. A baloldali a 115 kg, a jobboldali a 135 kg. Még mindig útban vagyok magamnak, de jobban kihúztam magam, jobban hátrament a fenekem, helyesebben végeztem a gyakorlatot. Ami miatt pluszban örülök ennek a videófelvételnek, hogy megjelent az alkaromon egy ér, illetve látszik, hogy kezd formálódni, mintha ki lennék pattintva. :D

Change takes time

Emlékeztetőnek ide kell raknom ezt a videót, mert hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a változáshoz igenis idő kell. Nem lehet mindent egyszerre, nem lehet mindent azonnal. Türelmesnek kell lennem, kitartónak, figyelnem kell a pihenésre is, nem szabad túledzenem magam. Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat, de törekedni kell rá.

Jól haladok az utamon, szépen fokozatosan egyre jobb leszek, egyre erősebb, egyre mozgékonyabb, egyre kisebb. Ahhoz, hogy +-100 kg legyek, még 60kg-tól kell megszabadulnom, de messze még a vége! Ahogy telik az idő, újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. 2018 az én évem lesz minden tekintetben, nincs mi megállíthatna!

Már van fülem! Tovább
30. poszt

30. poszt

harmincadik_poszt_bevezeto_1.jpgIsmét mérföldkőhöz érkeztünk. Két nap múlva lesz 6 hónapja, hogy létrehoztam a blogot, ezért arra gondoltam, hogy egy picit csinosítok a kinézetén. Amikor magamnak irogattam, meg készítettem a képeket, akkor még nem tartottam annyira fontosnak, hogy igényesen nézzen ki az oldal, de mióta ilyen rengetegen nézitek (több, mint 160.000 megtekintés, atyaég), muszáj kicsit megemberelnem magam ezen a téren is. 

Ilyenek voltunk

harmincadik_poszt_02.jpg

Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy majd ezekkel a kekszekkel és drazsékkal kezdek valamit. Ahogy mennek le a kilók, úgy fogyhatna el, lehetnének harapásnyomok rajta, mintha szépen lassan eszegetném. Idővel aztán gyerekesnek tűnt ez az egész, sőt, az első hónap után már ki nem állhattam. A mostani logó és arculat egy jóval letisztultabb vonalat képvisel. Ezt már bármilyen tartalomhoz fel lehet jól használni, akár videóban, akár képen vagy bármilyen grafikában szépen mutat. 

Nem a méret a lényeg

harmincadik_poszt_03.jpgAz elmúlt fél év alatt felkerült egy poszter a falra és átkerült máshova a szárogató :D

Olyan kevésnek tűnik, mégis rengeteg idő eltelt már, mióta nekiálltam az új életmódnak. A bal oldali kép készültekor már egy hete jártam edzeni és a diétát is tartottam már, de jól látható, hogy az 5xl-es póló feszül a hasamon. Pont egy vadiúj rövidnadrágot próbáltam fel, amit a helyi dagadtboltból újítottam természetesen horror áron. A széken látható a párja, amin még lóg a cimke. Ez volt a kapható legnagyobb méret akkor, színben is tetszett, bár az ember nem válogat, ha ilyen szűkös (haha) a kínálat. Sajnos ezt a nadrágot nem tudtam úgy felvenni, hogy rendesen rajtam legyen, csak a derekamig tudtam húzni, gyakorlatilag a hasam rá is lógott. Persze ez sokszor gondot okozott, mert vagy a hasam, vagy a kőműves dekoltázsom kilátszódott bizonyos mozdulatok során, arról nem is beszélve, hogy az övtől, amit használtam ki is sebesedett a bőröm. Most már "sajnos" túl nagy rám, azt hiszem ezt sem kell már többet hordanom.

harmincadik_poszt_04.jpg

Október 3-án vettem ezt az XXL méretű melegítő szettet. A bal oldali képen látható, amikor először felpróbáltam. Egy picit szűk volt a nadrág, a pulóver részét meg nem szívesen húztam össze, mert akkor nagyon feszült rajtam és látszódtak a hurkák itt-ott. Úgy voltam vele, hogy majd szépen belefogyok, aztán akkor nem lesz probléma. Nos, ahogyan a mellékelt ábra mutatja, bőven sikerült "belenőni". Köszönöm szépen a remek fotót @szami!

harmincadik_poszt_05.jpg

Hamarosan ennek is új állja helyét!

Ki vagyok pattintva

Rengetegen kérdezitek továbbra is, hogy mi a helyzet a bőrömmel. Az utóbbi időben figyelmes lettem rá, hogy ahogy folyamatosan fogyok, úgy kezd el átalakulni egy-egy testrészem. Mivel nem lehet meghatározni, hogy honnan fogyjak éppen, így mindig nekem is újdonság felfedeznem azokat a részeket magamon, ahonnan esetleg ment le pár deka. Általában vidám felismerések ezek, hiszen alapvetően ez egy nagyon jó dolog. A végtagjaimon látszódik talán a legjobban az, hogy a bőr mennyire megnyúlt.

harmincadik_poszt_06.jpg

Hadd mutatkozzam be, Popeye vagyok!

Most már kezd látszódni a karom teljes valójában, a könyököm megjelent, a bütykök a kézfejemnél előbújtak, minden héten fedezek fel egy új eret is a csuklómnál és már a bicepszem is mutatja magát. Ahogy már egy korábbi posztban írtam, sajnos elkerülhetetlen, hogy lógjon a bőröm. Itt inkább az a kérdés, hogy az idő múlásával mi fog történni. Így marad? Jobban lógni fog? Esetleg visszahúzódik? Ezek mind-mind olyan kérdések, amik miatt egy picit izgatott vagyok. Idővel mindegyikre választ fogok kapni, addig pedig nem tudok mást csinálni, szépen fokozatosan menetelek a célom felé!

30. poszt Tovább
5 hónap - 55 kg

5 hónap - 55 kg

huszonhetedik_poszt_bevezeto.jpg

Ismét eltelt egy hónap, egyre hűvösebbek a reggelek, későn lesz világos és korán sötét, közeleg a tél. Most mondhatnám azt, hogy nyáron, amikor elkezdtem, sokkal nagyobb lelkesedéssel vágtam neki minden napnak, de közel sem fedné a valóságot. Motiváltabb vagyok, mint valaha. Az elmúlt öt hónapban teljesen megfordult velem a világ. Megszabadultam 55 kg-tól, ami elképesztően soknak tűnik így visszagondolva. Gyakorlatilag olyan, mintha mindenhova cipeltem volna magammal egy felnőtt embert a hátamon. :D Csak gondoljatok bele.

5 hónap - 55 kg Tovább
Eltelt négy hónap

Eltelt négy hónap

huszonkettedik_poszt_bevezeto.jpg

Már szinte fel sem tűnik, hogy a hónapok milyen gyorsan cserélődnek. Annyira zsúfoltak a napok és a hetek, hogy pikk pakk eltelt a szeptember. Mondjuk egyáltalán nem bánom, hisz az elmúlt pár hónap volt életem eddigi legaktívabb és egyik legizgalmasabb időszaka. Nincs időm unatkozni és nem is akarok!

Eltelt négy hónap Tovább
Eltelt két hónap

Eltelt két hónap

tizenkilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Ahogy a naptáron nézegettem a dátumokat, immáron hivatalosan is eltelt 2 hónap az első blogbejegyzésem óta, sőt még egy kicsivel több is. Ezalatt a két hónap alatt rengeteget kellett tanulnom, rengeteget kellett edzenem, rengeteget kellett főznöm. Rengeteg új embert ismertem meg, nagyon sok üzenetet kaptam és elképesztően sok, nagyjából 41.000 megtekintés lett az oldalon. Életem egyik legizgalmasabb két hónapján vagyok túl.

Eltelt két hónap Tovább