Hat hete kezdtem az életmódváltást, öt hete pedig a diétát, ezért a mai posztban elmesélek egy érdekes történetet. A hétvégén volt egyik barátom (ő egyébként a képen tőlem balra ülő srác, heló Safi!) diplomaátadója, amire új inget kellett vegyek, ennek apropóján került elő a szekrényemből ismét a csinos gúnya. Jó régen nem hordtam ilyesmit, sőt tartottam is a kiöltözős eseményektől, mert nyilván valóan nem éreztem kényelmesen magam. Valahogy egyre kisebbek lettek a ruháim. A bal oldalon látható kép a céges karácsonyi vacsorán készült, amikor is, ahogy elfoglaltam a helyem, a rajtam levő ing elszakadt.
Ezt a történetet egészen eddig nem is meséltem senkinek, mert nagyon kellemetlennek és gáznak éreztem. Persze az is én voltam, kár lenne úgy tenni, mintha nem történt volna ilyen. Túl kövér voltam, ezért szétszakadt rajtam az ing, és nem is a gomboknál, hanem közvetlenül az anyaga. Ennek az ingnek a cimkéjére 57/58 volt írva. Egy ekkora ruhadarabot már nem is a szabvány S/M/L/XL/ méretekkel jelölik, hanem konkrét számokkal. Szóval ez a hatalmas sátor méretű ing elszakadt rajtam. Ennek köszönhetően egész éjjel magamon tartottam a pulóvert, nem akartam, hogy bárki lássa, hogy mégis mi történt.
A diplomaátadó napja egyre közeledett és nekem nem volt semmim, amit felvehettem volna rá. Előkotortam hát a régi ingemet, nadrágomat és felpróbáltam őket. Az eredmény a fenti összehasonlító kép jobb oldalán látható. Az az ing, ami karácsonykor gyakorlatilag nem bírta kordában tartani a hurkáimat, most szinte lóg rajtam. Hihetetlen érzés így viszontlátni magam most, illetve azt látni, hogy akkor mennyire durván nagy voltam. Tényleg itt volt az ideje az életmódváltásnak.
Mindenesetre megszívtam, mert ahogy mondtam, tényleg elszakadt az ing, szóval vehettem egy újat. Fel is kerekedtem a helyi "dagadtboltba", ahonnan általában vásárolni szoktam és be is újítottam egy inget. Egy kedves öreg néni megmérte a mellkasom és a nyakam kerületét/körméretét(?) és már mutatta is, hogy mi közül lehet válogatni. Nagy meglepetésemre nem a legnagyobb méretre kellett ráböknöm, hanem azt mondta, hogy az 52-es jó lesz. Egyet kiválasztottam és fel is próbáltam. Tökéletesnek bizonyult.
Szelfizem, tehát vagyok.
Sajnos egész életemben küzdöttem azzal, hogy sosem volt a méretemben normális ruha. Emlékszem fiatalabb koromban is hatalmas problémát jelentett az, hogy ha új nadrág/pulóver kellett. Végigjártuk az üzleteket anyukámmal és mindenhonnan csalódottan kellett távoznunk. Nem igazán volt lehetőségem arra, hogy mindig divatos cuccokba járjak. A szín, a minta vagy a márka másodlagos dolgok voltak. Csak azt néztük, hogy mi jó, miben érzem kényelmesen magam. Attól függetlenül, hogy legtöbbször (majdnem mindig) nem a vezető márkák termékeit vásároltuk, volt, hogy legalább annyi pénzt, vagy többet is elköltöttünk egy kínai üzletben vagy a piacon.
Ez idősebb koromra se változott, az új ing pl. 18.000 Ft volt, pedig nem egy Polo Ralph Lauren vagy egy Tommy Hilfiger. Viszonyításképpen még a Zarában is 3 inget vehetnék ennyi pénzért, ha nem lennék ekkora. Persze megértem az eladók részéről is a dolgot, hiszen nagyon nem ugrálhatok, hogy akkor átmegyek másik boltba, mert ott úgyis olcsóbb. Félreértés ne essék, egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy márkás ruhákban járjak, inkább a választási lehetőségeimet szeretném kiszélesíteni, mert most még nagyon korlátozottak.
Ez is motivál arra, hogy sokkal kisebb legyek. Szeretnék végre rendes üzletben konfekcióméretet vásárolni. Szeretnék a H&M-ben idétlenebbnél idétlenebb pólókat próbálgatni. Ez mind olyan dolog, ami nekem nem adatott meg sosem, ami lehet, hogy egy átlagos embernek egyébként hétköznapi dolog. Reményeim szerint viszont fél éven belül az egész ruhatáramat le kell majd cserélnem, ami nem lesz egy könnyű mutatvány, de én leszek a világon a legboldogabb, ha azt a sok pénzt elkölthetem mondjuk valamelyik Árkádban.
Talán a legfontosabb dolog, amit ezalatt a hat hét alatt megértettem és célként kitűztem, hogy nem szeretnék igazából csodát elérni. Amit én szeretnék, az az, hogy egy átlagos, hétköznapi ember életét élhessem. Ehhez pedig csak annyi kell, hogy ne hátráltasson a túlsúly, amit az évek során magamrapakoltam.
