kezdet - +-100

+-100


Aroo!

Aroo!

harminchetedik_poszt_bevezeto.jpg

Amikor jelentkeztem életem első akadályfutó versenyére, akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Spartan Race-en belül több kategória van; Sprint, Super és Beast a három legelterjedtebb (?), de van kifejezetten gyermekek számára (Spartan Kids), valamint nagyon elszánt emberek számára is versenyzési lehetőség (Hurricane Heist, Ultra Beast). Amikor elhatároztam, hogy szeretnék egy ilyenen részt venni, akkor láttam, hogy sajnos a gyerekeknek szánt versenyről a korom miatt lecsúsztam, így maradt a Sprint. A hirdetésben az volt, hogy 5+ km táv, 20+ akadály és ha valami nem sikerül az akadályok közül, akkor 30 burpeet (négyütemű fekvőtámasz) kell megcsinálni. Nagyjából másfél óra alatt teljesíthető a verseny.

Mi baj lehet?

A hirdetésben található számokhoz képest a verseny végül 8,2 km hosszú lett és 25 akadályt tartalmazott. Persze ezt előre nem lehetett tudni, úgyhogy nagy reményekkel vágtam neki életem első sport versenyének. Tavaly ugye túráztunk már egyet, megmásztuk a Kékestetőt. Az felfelé kb. 7 km volt és 2 óra alatt tettük meg a távot, ezért arra gondoltam, hogy most 3 óra alatt be tudom fejezni a versenyt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem sikerülhet, vagy feladom útközben. A kérdés inkább az volt, hogy mennyi idő alatt érek be a célba. 

Nos ez az idő majdnem 4 óra lett. Négy nagyon hosszú óra volt ez, ami alatt nem csak a feladatokkal kellett megküzdenem, de a testem korlátait is le kellett győznöm. Mivel egy hónapja voltam mérésen, ezért megközelítőleg tudom csak, hogy a súlyom még mindig 160 kg körül mozog. Illúzióim tehát nem voltak, csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjek a célba, ami nem is volt olyan egyszerű.

A nagy nap

Szombaton tehát első feladatként el kellett jutnunk Győrből Nagykanizsára. Ez egy szép háromórás utat jelentett viszonylag kellemes időjárással, a nap épphogy csak egy kicsit égetett, szóval ki lehetett bírni. Időben indultunk, mert a verseny előtt két órával kellett megérkeznünk a rendezvény parkolójába, ami már szinte teljesen megtelt, mire odaértünk. Letettük az autót és át is öltöztünk ott helyben. Gergő sem volt még Spartanon, szóval nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, illetve a munka és egyéb elfoglaltságok miatt egyikünknek sem volt ideje jobban körüljárni a kérdést, csak mentünk és nem foglalkoztunk semmivel. Persze, ha utánanéztünk volna az eseménynek, akkor könnyen kiderült volna az is, hogy a parkoló 2-3 km távolságra van a verseny helyszínétől számítva. Így hát nyakunkba vettük a várost és gyalog nekivágtunk az útnak. 

harminchetedik_poszt_02.jpg

A tó túloldalán egy kisebb tömeg látható. Több, mint 9000 ember vett részt az idei első magyar Spartan Race-en.

A fél órás séta után megtaláltuk a fesztivált, viszont amilyen okos voltam, bokazokniban és edzőcipőben mentem, így mondanom sem kell, az egyik bokámat teljesen lenyúztam. Még el sem kezdődött a verseny, de már lesérültem. Tipikus egyébként, nem is én lettem volna. Szerencsére volt nálam jó vastag váltózokni, mert azért annyit tudtam, hogy majd vizesek leszünk, szóval nem árt a váltóruha. Ez pillanatnyilag megoldotta a problémámat. A verseny egész ideje alatt eszembe sem jutott, hogy gyakorlatilag a sarkamon van egy jókora nyílt seb. 

harminchetedik_poszt_03.jpg

Odaértünk hát a nagykanizsai Csónakázó-tó mellé, ahol hatalmas tömeg volt. Beregisztráltunk, megkaptuk a rajtszámunkat, az időmérő chip-es karszalagot, a fejpántot és egyéb szalagokat, amikkel egy ingyenes italra voltunk jogosultak, valamint a csomagmegörzőbe helyezhettük el a táskánkat. Nagyjából a rajt előtt fél órával készültünk el mindennel, akkor már egyre fokozódott a hangulat. Egészen addig tök nyugodt voltam, de a helyszínen elkezdtem izgulni. Mi van akkor, ha nem fog menni? Mi van akkor, ha kudarcot vallok? 

A kudarc nem opció

Persze a kételyeimet nagyon hamar eloszlattam, hitelben különben sem izgulunk. Szinte azonnal magával ragadott a hangulat, szólt a zene, sütött a nap. Szépen elkezdtünk melegíteni a rajtra, aztán ezt közösen is megtettük. A szinpadon volt egy speaker, aki mondta, hogy hogyan melegítsünk, hogy a lehető legjobbat kihozhassuk magunkból. Amikor elérkezett a 14:45-ös rajt ideje, akkor egy falon kellett átmászni, hogy egyáltalán a rajtvonalra állhassunk. Egy pillanatra megtorpantam, hisz még sosem csináltam ilyet. De szerencsére Gergő barátom végig mellettem volt és ahol szükség volt rá, ott segített és bakot tartott. Felszállt a rózsaszín füst és megindult a tömeg.

Én nem akartam rohanni, tudtam, hogy ha már a legelején lefő a kávé és elhasználom minden erőmet, akkor hordággyal kell a hegyről levinni majd :D Persze ezt nem szerettem volna, meg szerintem a szervezők sem örültek volna neki.. Úgyhogy megpróbáltam kocogni az első párszáz méteren. Beálltam egy kényelmes tempóra, de éreztem, hogy tüdővel nem fogom bírni sokáig, úgyhogy nem erőltettem. Az első feladatban abroncsokon kellett átlépkedni, ez nem okozott különösebb problémát. Aztán a következő feladat már bonyolultabb volt. Palánkok alatt, fölött és között kellett átmászni. Ezután egy jó hosszú szakasz következett, ahol csak menni kellett.

harminchetedik_poszt_04.jpg

Fotó: Spartan Race Hungary - Attila Jakab

Hegynek felfelé vezetett a kijelölt út, majd az erdőn keresztül egy patakhoz érkeztünk, ami mellett rengeteg farönk volt, ezek közül kellett választani egy szimpatikusat és, mint utólag kiderült 600 méteren keresztül kellett cipelni, majd ugyanoda visszarakni. A férfiak számára 30 kg-os farönkök voltak előkészítve, a nőknek pedig 20 kg-os husángokat kellett cipelnie. Megmondom őszintén ez a feladat volt az egyik legegyszerűbb, hiszen 10 hónappal ezelőtt még 60 kg-os felesleget cipeltem magamon napi szinten, szóval annyira nem volt megterhelő. 

Ezután át kellett menni a patakon, ami nagyon hideg volt és nagyjából derékig ért, szóval pont teljesen átázott a nadrágom. Melegítőbe mentem, hogy védjem a lábszáramat és kényelmesen tudjak mozogni is. Itt szeretném megjegyezni, hogy ennél butább ötletet még sosem találtam ki. Az XXL-es mackónadrágom úgy megszívta magát vízzel, hogy 2-4 kg többletsúlyt szereztem magamnak. Ez még hagyján, hiszen később volt szögesdrót alatt kúszás is, ami ilyen agyagos iszapos valami lett délutánra, és az még durvábban ráragadt a nadrágomra, amitől majdnem le is csúszott többször is. Csak a kínlódás volt vele, úgyhogy legközelebb tuti rövidnadrágban megyek.

Miután átkeltünk a vizen, egy falon kellett átmászni, ez majdnem két méter magas volt, itt is jól jött a korábban alkalmazott bak Gergő segítségével. Ballagtunk tovább ezután hegyről le, hegyre fel, erdőn keresztül. A tájra egyébként nem lehet panasz, nagyon szép volt. Viszonylag hamar lemaradtunk a mezőnytől, mert inkább biztosra mentem és nem kocogtam tovább, sétáltam csak. El is érkeztünk egy olyan feladathoz, aminél sajnos büntetőt kellett csinálnom. Egyensúlyozni kellett egy gerendán. Félig eljutottam, amikor mellettem leesett valaki és megmozdult az egész szerkezet, aminek köszönhetően én is kibillentem az egyensúlyomból és leestem. Ezt csak egyszer lehetett megpróbálni, úgyhogy álltam is neki a 30 burpeenek. Ennyit még sosem csináltam egyszerre, úgyhogy próbáltam beosztani 5-ösével, hogy ne legyen annyira megterhelő. Ettől függetlenül nagyon is megterhelő volt. :D

Az egyensúlyozás után át kellett kelnünk a tavon, ami nyakig érő vizet jelentett, mondanom sem kell, itt már nem csak a nadrágom volt csurom víz, hanem a pólóm is. A pólóm egyébként egy Pluszminuszszázas póló volt, alatta pedig egy Reebok aláöltözet póló, hogy egyben tartsa a testemet. Sajnos a FEHÉR pólómból a verseny végére barna lett, és azóta is tartja ezt az új színét 3 mosás után, szóval azt hiszem ezen már semmi sem segít. 

A következő feladathoz érve kicsit megijedtem. Az akadály neve small "A" cargo volt, ami lényegében egy kifeszített háló volt, amivel a rakományt szokták rögzíteni hajókon/repülőkön. Erre kellett felmászni, majd a másik oldalon le és bennem végig az volt, hogy tuti el fog szakadni a súlyom alatt. Persze ha belegondolunk, akkor viszonylag nagy terhelésre vannak tervezve ezek a hálók, szóval még csak a közelében sem voltam annak, hogy akár egy varrásnyira szétjöjjön bárhol is, de a régi beidegződések még mindig aktívan élnek bennem. 

A tizedik feladatnak neki sem álltam. Itt gyűrűn, csövön és köteleken kellett egyik pontból a másikra eljutni függeszkedésben, ami számomra egyelőre elképzelhetetlen. Elbírom magam két kézzel, de ha már csak egy kézzel kell tartanom magam, akkor az egyáltalán nem megy egyelőre, szóval a burpee mellett döntöttem. Nagyon jófejek voltak az önkéntes segítők, bíztattak és az egyik srác be is mondta, hogy hatalmas tapsot érdemlek, hogy egyáltalán eljutottam odáig. Iszonyatosan sok erőt adott ez és nagyon jól esett. Az egész verseny alatt úgy éreztem amúgy, hogy ez egy olyan közösség, ahol támogatják a másikat és nem nevetik ki azért, mert lassabb, vagy nem olyan könnyedén oldja meg az akadályokat. Mind a versenyzők, mind a pálya melletti nézők bíztatása nagyon felemelő érzés volt. Nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani. Ezek után nem is volt már kérdés, hogy végigcsinálom a versenyt. 

Nagyjából a táv felénél járhattunk, amikor egy ferde falon kellett átmászni. Ez már nagyobb kihívás volt, mint a többi fal, de Gergő ismét bakot tartott, és így nagy nehezen át tudtam valahogy mászni. Az ezt követő akadály ismét egy saját testsúlyos feladat volt. Magyarországon most volt először ilyen, az a neve, hogy "Bender" és lényegében pár cső van egymás fölött elhelyezve jó magasan, amire fel kell mászni, majd a másik oldalán le. Ezt sem tudtam megcsinálni, úgyhogy jöhetett az újabb burpee csomag. Ezzel együtt már háromszor kellett büntetőznöm, ami 90-et jelentett. Te jó ég.

Aztán fel kellett mászni egy hegyoldalon egy kifeszített kötélhálón, ezzel nem volt probléma, szerencsére se segítségre nem volt szükség, se büntetőznöm nem kellett.

A célegyenes

Rákanyarodtunk a célegyenesre, ami nem akarok hülyeséget mondani, de nagyjából másfél km hosszú szakasz lehetett, amin csomó akadály volt. A többi el volt osztva azért elég szellősen, de a végére besűrűsödött minden. Itt már sokkal több néző is volt, itt látványos feladatok voltak. 

Az első feladat ezen a részen az Olympus fal volt, ami egy ferde fal tele lyukakkal, kapaszkodókkal és láncokkal az oldalán. Ezen oldalazva kell átmenni úgy, hogy a földet nem lehet érinteni közben. Nagy meglepetésemre sikerült megcsinálnom ezt a feladatot, pedig már lelkiekben készültem a büntetőre.

Ezután dárdát kellett hajítani, ami sikerült, beletaláltam a szalmabálába, de a dárda sajnos kicsúszott belőle. Büntetőt kellett csinálnom, de a segítők nagyon jófejek voltak és azt mondták, hogy elég csak a felét megcsinálni, azaz 15 darabot. Namármost itt én már nagyon fáradt voltam, szinte alig éltem és nem álltam készen a büntetőre. 

Igazi harcos! Igaz társakkal! Nekem ez a Spartan Race! Együtt ugyanazon úton ! Respect és példakép! Arooo! Ui. Erre csak büszkék lehetünk!

Közzétette: Spartan Race Training Group SRTG Mátészalka – 2018. április 16.

Ami ekkor történt, arra nem is nagyon találok szavakat. Az ottani segítők bíztattak, hogy simán meg tudom csinálni. Ekkor körémgyűltek és azt mondták, hogy csináljuk együtt! Ez akkora erőt adott, hogy megújult erővel mentem tovább. Hihetetlenül jó fejek voltak, ezúton is köszönöm nekik, ezt a gesztust sosem fogom elfelejteni. Ezután kötélmászás következett. :D Ezt végképp nem tudtam megcsinálni, de Gergő bevállalta helyettem. Itt már 3,5 órája mentünk, szóval egy kicsit elnézőbbek voltak a szervezők és szemethunytak afelett, hogy testi adottságaimból adódóan erre egyelőre még nem vagyok képes.

Már csak pár feladat volt hátra, úgyhogy mentünk tovább bőszen, hiszen tisztán láttuk már a célt. A következő akadályként szögesdrót alatt kellett kúszni. Ez inkább csúszás volt már, mert akkora dagonya lett belőle a verseny végére, hogy valahol kúsztam, valahol csak toltam magam a kezeimmel előre. Veszélyes volt ez az akadály, mert nem tudtam úgy menni, hogy ne akadjak bele a szögesdrótba. Szerencsére a segítők egyből rohantak oda és egy kicsit feljebb emelték a szögesdrótot, nehogy megsérüljek. Mentem előre, nem néztem semmit, ekkor már a ruhám csupa sár volt, még talán a fülem mögött is sáros voltam. Nagy küzdelmek árán átjutottam az akadályon, közben a nézők bíztattak, tapsoltak és kiabáltak, hogy menni fog. Itt már nem adhattam fel tényleg. Ha odáig eljutottam, akkor nincs visszaút. Feltápászkodtam és viccből meg akartam ölelni egy segítőt, akin tiszta ruha volt, jól jött ki, mert mindenki nevetett :D

Ezután egy két méteres falon kellett átmászni, itt a Gergő mellett egy másik srác is bakot tartott, így sikerült átmásznom az akadályon. A falat majomlétra követte, sajnos ezt ugyancsak büntetővel kellett kiváltanom, a segítők ismét jófejek voltak, elfelezhettük a Gergővel, így miután ő megcsinálta a feladatot 15-15 büntetőt csináltunk és mehettünk tovább. Ezután át kellett menni a tavon a part mentén, ez lemosta valamelyest a sarat a ruhámról. De jó hideg volt, úgyhogy egyáltalán nem volt kellemes. 

Az utolsó előtti előtti előtti feladat az volt, hogy egy jó nehéz (fogalmam sincs mekkora) zsákot fel kellett húzni kötéllel magasra, aztán szépen visszaengedni. Ezt meg tudtam csinálni, pedig kicsit nehezítette, hogy sáros/vizes volt a kezem és csúszott a kötél nagyon, mindenesetre nem volt vele probléma.

Ezután ismét a rakományt rögzítő háló volt, de ez már nagyon magas volt. Átmásztam ezen és közben megint azon aggódtam, hogy ó jaj, nehogy elszakadjon alattam :D Ekkor már a jótékonyságból futók is beértek minket, szóval hatalmas tömeg volt. Mindenki drukkolt és bíztatott, hisz ezután már csak egy feladat következett.

Ez egy ferde fal volt, amire fel kellett mászni egy kötél segítségével. Nos ez a fal nagyon csúszós volt, biztosan meg van a technikája, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani, de hát fogalmam sem volt róla, szóval próbáltam megkapaszkodni a kötélben és felfelé mászni. Ment is egy darabig, de aztán a tetejénél lecsúszott a lábam és nem tudtam magam felhúzni már a kötélen. Ismét eszembe jutott, hogy hoppá, még mindig 160 kg vagyok. Nekifutottam mégegyszer, de megint nem sikerült. Aztán tanakodtunk, hogy most akkor hogy kéne, vagy egyáltalán hogy jutok át azon az akadályon, hiszen már csak az választ el a hőn áhított éremtől. Megtettünk akkora utat és pont a végénél adjam fel? A kudarc nem opció.

Mindenki bíztatott, hogy most már nincs sok hátra, sikerülni fog. Jött a többi versenyző is, ők is mondták, hogy segítenek. Gergő felmászott az akadályon, megkapaszkodtam a kötélben és elkezdtem felfelé mászni. Gergő megfogta a kezem, húztam magam, majd egy másik srác is elkezdte tolni hátulról a lábamat, aminek köszönhetően nagy nehezen felértem az akadály tetejére. Ekkor az összes néző úgy tapsolt, mint az állat. Hihetetlen élmény volt, hogy ilyen sokan megtapsolták azt, hogy épphogy felevickéltem valahogyan a ferde falra. Kicsit meg is hatódtam, annyira jó érzés volt, hogy vadidegen emberek velem együtt izgultak és segítettek küzdeni. Ezután már csak a tűzugrás volt, ami igazából csak egy jelképes dolog.

Spártaiak lettünk!

Ezután megkaptuk a pólót, a finisher érmet és a trifecta egyik cikkelyét, kaptunk banánt és innivalót. Egész nap nem ettem semmit, úgyhogy az nagyon jól jött akkor. Rengetegen jöttek oda gratulálni, sok emberrel pacsiztunk. Szívmelengető érzés volt. Megszereztem életem első érmét. Sosem voltam még ilyen boldog. 

harminchetedik_poszt_05.jpg

Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny nem az olyan alkatú embereknek való, mint én, de nagyon motivált az, hogy ennek ellenére mégis végigcsináljam. A kitartásom és az akaraterőm meghozta gyümölcsét és hatalmas motivációt kaptam ennek a versenynek köszönhetően ahhoz, hogy elmenjek a következő fokozatra is, ami már 13+ km és 30+ akadály. Két hónapom van rá felkészülni és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy végigcsináljam azt is.

Nagyon sok lájkot, kommentet és üzenetet kaptam az utóbbi napokban olyanoktól, akik látták, hogy mit vittem véghez. Elképesztően jó érzés ezt átélnem, úgyhogy szeretném megköszönni mindenkinek a bátorító szavakat, továbbá az edzőimnek, Marcinak a felkészítést, Zolinak pedig az étrendet, de különösen Gergőnek, aki végig mellettem volt és együtt csinálta velem életem első versenyét. 

Jöhet a következő! AROO! 

Aroo! Tovább
A nyolcadik hónap is letelt

A nyolcadik hónap is letelt

harmincotodik_poszt_bevezeto.jpg

A bal oldali kép és a jobb oldali kép között egész pontosan 261 nap telt el. Amikor lefotózkodtam azzal a dobozzal, utána nem is nagyon akartam sehol sem visszalátni azt a képet. Talán Instagramra feltöltöttem, de nem volt fent sokáig. Itt már éreztem, hogy nagyon nagy a baj. A mosolyom egyáltalán nem őszinte, pont azért, mert tudtam, hogy mennyire durván elszaladt velem a ló. Ez volt talán a legrosszabb időszak, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem az életmódváltást. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben. Lelkileg és testileg is nagyon megviseltek az extrém túlsúllyal járó apró dolgok is. Nem is találtam több képet már magamról közvetlenül az első edzésem előtti napokból.

Mennyi az annyi

A legfrissebb képen viszont mintha már egy egészen más ember szerepelne. Fejben és testben is rengeteg változás történt az elmúlt 8 hónap alatt. A legjobban tényleg az ilyen képeken lehet látni, hogy míg régen csak egy hatalmas golyó voltam, most már kezd körvonalazódni a vállam, a csuklyás izmom, a csontjaim egyre látványosabbak. A képek persze nem adják át teljesen azt, hogy mennyivel lettem kisebb, szóval az alábbi táblázatban látható adatokkal talán könnyebb lesz érzékeltetnem, hogy mégis mi minden változott.

Mellkas Bal kar Jobb kar Bal láb Jobb láb
2017.06.19. ~160 cm 51 cm 49 cm 86 cm 84 cm
2018.01.16. 131 cm 39,5 cm 41,5 cm 72 cm 70,5 cm

 

Azt hiszem különösebben nem szorul magyarázatra, a táblázatban található számok a legelső mérés és a legutolsó mérés megközelítő adatait mutatják. A legelső mérésnél a mellkas azért csak kb. 160 cm, mert sem a mérőszalag, sem a Marci nem ért át rendesen, szóval nem tudtuk pontosan lemérni. Mindenesetre ezek az értékek sokkal többet számítanak nekem, mint amit a mérleg nyelve mutat, bízom benne, hogy hamarosan ezek a számok is még kisebbek lesznek.

harmincotodik_poszt_02.jpg

Az összehasonlító képeket úgy vágom egymás mellé, hogy a két szeme egyenlő távolságra van egymástól.

Plusz egy edzés

Az utóbbi pár posztban nem volt szó a box edzésekről. Ennek az az oka, hogy a karácsony előtti időszakban a felgyülemlett munkának és a közelgő ünnepeknek köszönhetően nem volt időm arra, hogy elmenjek hétfőn és szerdán este 19:00-kor még egyet edzeni. Persze én tudom a legjobban, hogy időnk mindig arra van, amire szeretnénk, hogy legyen, de valahogyan mégsem tudtam összehozni. Megcsúsztam az ebédjeim főzésével, a mosogatással is, egyszerűen összecsaptak a hullámok a fejem fölött. Sajnos módosítanom kellett az eredeti elképzeléseimen és ideiglenesen félre kellett tennem a boxot. Ezúton szeretném megköszönni a Gladiátor Box Clubnak, valamint a boxnet.hu-nak, hogy az ő jóvoltukból ingyen és bérmentve kipróbálhattam ezt a remek sportot. Nagyon megszerettem az ökölvívást, teljesen más edzésforma, mint a crossfit, tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek. Egyelőre viszont abba kell hagynom. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni még a boxhoz, de szeretnék még előtte több feleslegtől megszabadulni.

harmincotodik_poszt_03.jpg

Persze azért, mert a boxot most félretettem, a crossfit edzést ugyanúgy csinálom, mint eddig. Heti három alkalommal járok továbbra is, és most szeretném ezt kibővíteni még egy mobility edzéssel. A mobilitás, hajlékonyság nagyon fontos ahhoz, hogy a funkcionális edzéseket helyesen végre tudjam hajtani. Ezeken az edzéseken pedig főleg olyan nyújtó, lazító és átmozgató gyakorlatok szerepelnek, amik jót tesznek az izületeknek, az izomrostoknak és összességében az egészséget is nagyban javítják. Sokszor van olyan problémám egy-egy crossfit edzésen, hogy saját magamnak útban vagyok. Nem vagyok elég hajlékony, nem tudom úgy kinyújtani a lábam vagy a kezem, ahogy kéne és ez sérülésekhez is vezethet. Ezért gondoltam arra, hogy egy ilyen mobilitást fejlesztő edzésen rendszeresen részt vegyek. Még egyelőre csak tervezgetem, de jövőhéten el is megyek egy ilyen csoportos foglalkozásra, hogy megnézzem mégis miről van szó. Veszíteni nem veszíthetek vele, sőt.

burpee.gif

Mivel jelentkeztem a Pannon Hajszára és a Spartan Sprintre is, egyre több olyan gyakorlatot fogok végezni a privát edzéseken, amik ezekre a versenyekre készítenek fel. A héten végrehajtottam az első igazi burpee gyakorlatot, aminél undorítóbbat aligha tudok elképzelni (fenti gif). Ez egy igazán tüdős, állóképességet igénylő gyakorlat, ami nagyon meg tudja dobni a pulzust rövid idő alatt. Egymás után 15 db-ot csináltam meg, de azt hittem, hogy ott halok meg a gumiszőnyegen. Többet kell csinálnom majd ezt, hiszen ha egy feladatot nem tudok megcsinálni valamelyik versenyen, akkor büntetésből 30 db-ot kell ebből a csodálatos gyakorlatból megcsinálni. Remek kilátások, alig várom már!

Kérdezz-felelek

Egyre több olyan kérdést kapok, ami komolyabb hangvételű, ennek nagyon örülök, viszont vannak olyan kérdések, amelyekre személyességük miatt nem tudok kitenni ide a blogra, viszont szívesen válaszolnék rá privátban. Ezért mostantól opcionálisan lehetővé teszem, hogy aki szeretne privát választ kapni a kérdésére, az megadhatja a kérdőívben az e-mail címét és tudunk levelezni, vagy akár arra is lehetőség van, hogy a blog facebook oldalán feltegyétek üzenetben a kérdéseteket. 

harmincotodik_poszt_04.jpg

Nem mindig sikerül jól a közös kép edzés után.. 

A nyolcadik hónap is letelt Tovább
Hello, 2018!

Hello, 2018!

harmincharmadik_poszt_bevezeto.jpg

Olyan gyorsan eltelt az elmúlt pár hét, hogy szinte észre sem vettem. Mégis annyi minden történt, hogy nehéz lesz kezelhető mennyiségű karakterbe sűríteni. Mindenesetre megpróbálok rendesen összefoglalni mindent, biztos vagyok benne, hogy ki is fogok hagyni pár dolgot, de akit csak az érdekel, hogy hogy haladok az életmódváltással, annak már a fenti kép megfelelő támpontot nyújthat. Bal oldalon nagyjából 200 kilósan épphogy tudok ülni a pápai foci pálya vip lelátójának enyhén leélt műanyag székén. Mondjuk a szék nem is látszódik, olyan nagy voltam, de ne vesszünk el a részletekben! Jobboldalon viszont már a természeti elemeket és a gravitációt meghazudtolva egy kezdetleges kézenállást mutatok be. Ez éppenséggel már a negyedik próbálkozásom volt, mert az első három kép annyira nem volt jó: szemből volt, bemozdult, stb... (köszi Marci! :D).

Címszavakban összefoglalom, hogy mi változott eddig tehát:

  • Kisebb vagyok,
  • Van könyököm,
  • Kezd látszódni a térdem,
  • Vannak kézcsontjaim,
  • Van nyakam,
  • Megjelent a csuklyás izmom,
  • Van fülem,
  • Megjelent pár ér az alkaromon,
  • Látszódik a bicepszem
  • Combfeszítő izmok kezdenek látszódni

Furán hangozhat, de a fent felsorolt dolgokra még csak mostanában kezdek felfigyelni, szinte minden nap találok magamon valami apróságot, aminek lehet örülni és eddig annyira nem találkoztam ilyesmivel. Mintha egy vadiúj testet kapnék részletről részletre.

Álljunk meg egy ásónyomra!

A lényeget végülis leírtam, de mégsem mehetek el szó nélkül az előző három hét történései mellett. Viszonylag nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt 6, lassan 7 hónap alatt. Rengeteg kinlódás, izomláz és munka van a hátam mögött, mégis talán ez az utolsó három hét volt az, ami igazán próbára tette a kitartásomat. Szó sincs arról, hogy nagyon durvákat csaltam volna, vagy abbahagytam volna az egészet és felfüggesztettem volna az edzést erre a rövid időre. Nem, ez egyáltalán nincs így, viszont azt sem mondhatom, hogy mindent maradéktalanul betartottam az ünnepek alatt. 

harmincharmadik_poszt_01.jpg

Három évvel ezelőtt már nem tudtam hordani ezt az Adidas kabátot, most meg már nagy rám.

Karácsony tájékán ismét beindult a szokásos reklámügynökségi gépezet, ami arról szól, hogy mindenki még az utolsó pillanatban meg akarja váltani a világot, itt egy karácsonyi ajándék, ott egy üdvözlőlap.. Amit elkezdtünk, ne toljuk át jövőre és még sorolhatnám. Ez azt eredményezte, hogy nagyon elhavazódtam mindennel és ez részben a diéta rovására is ment. A sok munkának köszönhetően olyan fáradt voltam az ünnepek előtt, hogy nem volt energiám nekiállni főzni minden nap. Ezért ezeken a napokon rendelni kényszerültem, vagy elmentünk menüzni egy közeli étterembe. Ha már nem tudtam elkészíteni rendesen magamnak az adagokat, nagyon odafigyeltem arra, hogy véletlenül se egyek olyat, ami esetleg teljes mértékben felboríthatná a diétámat. Húst ettem zöldséggel többnyire, a menü mellé pedig húslevest tészta nélkül főtt zöldségekkel. Megmondom őszintén, igazi felüdülésként hatott ez a pár alkalom, hiszen már nagyon kezdett unalmas lenni az általam készített csirke-zöldség kombó.

harmincharmadik_poszt_03.jpg

Teljesen karácsonyi hangulatban voltunk a Sacival és a ho ho hos pulcsi is jobban állt már rajtam.

Szerencsére ez a hajtás a reggeli crossfit edzéseimet nem befolyásolta, azokat végig tudtam tartani. Közvetlenül Karácsony előtt egy nappal, a két ünnep között és már január 2-án is mentem edzeni, így csak egy edzés maradt ki az ünnepek alatt, ami szerintem nagyon jó teljesítmény.

harmincharmadik_poszt_05.jpg

A 2017-es év első (május 29.) és utolsó (december 28.) edzése. 

A boxszal viszont más a helyzet, az estékbe nyúló munkanapok miatt legtöbbször 19:00-kor még bent voltam az irodában, így nem értem oda az edzőterembe verekedni. Az év végére nagyon elfáradtam, talán pont így volt a legjobb, lehet nem tudtam volna teljes erőbedobással részt venni azokon az edzéseken.

Kis Karácsony

A Karácsonyt otthon töltöttem anyukámmal. Nagyon rákészült, hogy majd csinálja nekem a csirkemellet és a zöldséget, de ragaszkodtam a tradicionális ízekhez. Kijelentettem, hogy a halászléből és a sült halból nem engedek, hisz a hal a kedvenc ételem. Bárhogy elkészítve, bármennyit meg tudok enni belőle. Készített is nekem, ahogy minden éven szokott, arra viszont odafigyeltem, hogy a köret zöldség legyen és inkább többször egyek kevesebbet, mint egyszer nagyon sokat. Szerencsére megúsztam nagyobb zabálás nélkül ezt az ünnepi időszakot, pedig nagyon féltem tőle, hogy majd elgyengülök és akkor nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Mivel az egész blog alapja az őszinteség, el kell mondjam, hogy természetesen minimális mennyiségű süteményt is fogyasztottam. Zserbóból is ettem és ilyen háztartási kekszből készült pudingos csodát is, aminek fogalmam sincs mi a neve. Persze ezekből sem ettem sokat, igyekeztem minimálisra szorítani, de úgy éreztem, ha már karácsony van, akkor talán egyszer belefér. Azt mondják, hogy nem az a lényeg, hogy mit eszel a karácsony és a szilveszter között, hanem az a lényeg, hogy mit eszel a szilveszter és a karácsony között. Nincsen lelkiismeret furdalásom, nagyon finom volt, még ha a cukorsokk hatására kicsit rosszul is lettem utána. :D

harmincharmadik_poszt_06.jpg

Reebok Speed TR - köszi cavefit.hu!

A csomó ajándék mellett, amit kaptam, saját magam is megleptem két dologgal. Azért emelem ki ezeket, mert mindkettő az edzéseimet szolgálja és nagyon örülök nekik. Az egyik az egy Reebok Speed TR crossfit cipő. A facebookon botlottam bele egy hirdetésbe, miszerint 60% kedvezmény van a Cavefit oldalán a Reebok termékekre. Készletkisöprés miatt volt ekkora engedmény, a legtöbb dologból már csak egy-egy darab volt, cipőkből is csak nagyon kevés méret. Megnéztem tehát az oldalt, és azonnal bele is szerettem ebbe a cipőbe. Nagyon jól néz ki és a lábamat is tökéletesen tartja. Egy kicsit szélesebb a lábfej résznél az eleje, valószínűleg azért, hogy futásnál kényelmesebb legyen. A futás engem még nem érint, viszont egy kicsit szélesebb a lábfejem, úgyhogy nekem is pont kapóra jön a megnövelt orr rész. Az akciónak köszönhetően a 30.000 Ft-os cipőt potom 12.000 Ft-ért megvettem. A hülyének is megéri, ilyen jó vásárt én még sosem csináltam, általában mindig ráfizetéses tranzakcióim szoktak lenni, de most hatalmas szerencsém volt. Nagyon örülök neki, azóta is felváltva használom a Nano 7-tel. 

harmincharmadik_poszt_07.jpg

A másik ajándék a képzeletbeli karácsonyfám alatt egy 42mm-es Apple Watch Series 3 volt, azon belül is a Nike+ kivitel. Na már most, futni biztosan nem fogok még egy jódarabig, viszont ennek a verziónak a szíja tele van lyukakkal, ami lehetővé teszi, hogy jobban szellőzzön a szíj alatt a csuklóm, ami a durván izzasztó edzések során nem egy utolsó szempont. Nagyjából már az első óra megjelenésekor, 2015-ben megtetszett a dolog, viszont horror áron árulták, mint minden más almás terméket. Így három évvel később már jóval elfogadhatóbb ára van, de még így is kétszer annyiba kerül, mint egy jobb Polar óra. Ami ugyancsak meggátolt abban, hogy vegyek egy ilyen órát, hogy a szíja egyszerűen nem volt jó a kezemre. Többször is elhatároztam már, hogy megveszem, de ugyanaz a probléma lépett fel ennél is, mint a ruháknál - Nem volt a méretemben. Ahogy a fenti képen is jól látható, július végén már fel tudtam próbálni, be tudtam kapcsolni a szíját, de iszonyatosan szorított és egyáltalán nem volt kényelmes. 5 egész hónappal később a csuklóm teljesen átalakult, így megpróbáltam megint és ugyanakkora szíjjal ugyanaz az óra már lötyögött rajtam. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora öröm volt számomra.

harmincharmadik_poszt_08.jpg

Az órában rejlő lehetőségek pedig egy újabb fejezetet nyitottak az edzésben is, hiszen tudom követni szinte az összes mozgásfajtát. Folyamatosan monitorozza a pulzusomat, az égetett kalóriákat, a megtett kilómétereket / lépéseket és ezáltal olyan adatokhoz juthatok, amik segítségével továbbra is motivált maradhatok, plusz az egészségem és állóképességem alakulását is nyomon tudom követni. Ettől függetlenül szerintem jól is néz ki és nem utolsó sorban még a pontos időt is mutatja! :D (Szeretném leszögezni, hogy sem a cipőt, sem az órát nem azért szereztem, mert valamilyen szponzoráció keretén belül olcsóbban jutottam hozzá, vagy valaki megtámogatott volna ezekkel. Keményen megdolgoztam értük, bár én lennék a legboldogabb ember, ha ingyen lett volna mind a kettő!)

harmincharmadik_poszt_09.jpg

Egész pontosan egy év telt el a két kép között.

Békésen teltek az ünnepek, 2017 nagyon gyorsan eltelt, úgyhogy újult erővel vághattam neki 2018-nak. Nem tétlenkedtem, január 2-án már mentem is edzeni a Marcihoz. Egyre több mindenre vagyok képes, aminek iszonyatosan örülök. Próbálom feszegetni minden edzésen a saját határaimat, más különben nem tudom lellenőrizni, hogy fejlődök e egyáltalán, vagy csak egy helyben toporgok. Ahogy a poszt elején láthattátok, a kézenállás az egyik nagy vágyam volt mindig is. Amikor jóval kisebb voltam, akkor sem tudtam ilyet csinálni soha. Elég nehéz még akkor is megcsinálni, ha az ember ideális testsúllyal rendelkezik, rajtam pluszban még rengeteg felesleg is van. Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam, amikor sikerült megcsinálnom. Még nyáron kinéztem magamnak egy gyakorlatot, ami kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, de gondoltam, hogy ez biztos csak a látszat. Fél év alatt jutottam el arra a szintre, hogy egyáltalán megpróbáljam és viszonylag helyesen kivitelezhessem.

A gyakorlat pedig nem más, mint a török felállás. A videón látszik, hogy lényegében mit is kell csinálni. Amikor nekiálltam nyáron az életmódváltásnak, a földre sem tudtam rendesen leülni, szóval ha onnan nézzük, hogy hol kezdtem, ez viszonylag nagy teljesítménynek számít, amivel nagyon elégedett vagyok. 14 kg-os kettlebellel csináltam meg, a jövőben mindenképpen szeretnék felmenni a 20 kg-osra és sokkal folyamatosabban szeretném csinálni a gyakorlatot, de sajnos még útban vagyok magamnak.

Összefoglaló, tervek erre az évre

Azt kell mondjam, hogy a 2017-es év egy érzelmi hullámvasút volt elejétől a végéig. Nagyon rosszul indult, de valahogy sikerült visszaterelgetnem az életem egy sokkal élhetőbb mederbe. Ha valamit másképp csinálnék, akkor az az lenne, hogy nem haboznék és előbb nekiálltam volna az életmódváltásnak. Könnyebb így élni, sokkal tartalmasabb az életem, mint ezelőtt, aktívan töltöm az időmet, azt csinálom, amit szeretek és közben az egészségem is sokkal jobb lesz. 

harmincharmadik_poszt_10.jpg

Nos, nem tudom mi ez a fej, de biztos nagyon erősen feszítettem :D 

Kezd egyre jobban látszódni a bicepszem, a bőröm is egyre jobban lóg. Megjelentek rajtam a terhes csíkok is (striák), de összességében mégis boldog vagyok, hiszen ez valami új kezdete. Egyre jobban látom magamon a változást, minden apróságra felfigyelek és ezáltal újabb és újabb erőt szerzek ahhoz, hogy csináljam továbbra is és haladjak a céljaim felé. Egy olyan cél, amit tavaly kitűztem és már nincs is olyan messze, hogy elérjem.

2018 minden szempontból jobb év lesz. Sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt valaha álmodni mertem volna. Éppen ezért jelentkezem több teljesítménytúrára is, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tényleg meg tudom csinálni. Idén mindenképp megyek Pannonhajszára és Spartan Sprintre, ez a kettő fix, de ahogy fejlődök továbbra is, biztos vagyok benne, hogy más alkalmakat is találok, ahol megmérkőzhetek saját magammal.

harmincharmadik_poszt_11.jpg

Egyre jobban kezd elkülönülni a vállam és a csuklyás izmom. A jobboldali képen mintha már ki lennék pattintva :D 

A változáshoz persze idő kell, nem győzöm hangsúlyozni, szóval ha valaki azon gondolkozik, hogy nekiáll életmódot változtatni, akkor ne gondolkozzon tovább, minél előbb el kell kezdeni, mert az eredmények nem jönnek maguktól.

Hello, 2018! Tovább
175 nap

175 nap

huszonkilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Az első és utolsó kép között egészen pontosan 175 nap telt el. A középső talán a második edzésemen készülhetett, amikor odaértem biciklivel a Crossfit Arrabonába, akkor leültem egy kis peremre és kifújtam magam mielőtt bementem volna edzeni. Sosem fogom elfelejteni az első edzéseket. Bemelegítés előtt, vagy a bemelegítés részeként hengerrel át kellett volna mozgatnom az "izmaimat" de ez az egyszerű művelet már ott megakadt, hogy nem tudtam leülni a földre anélkül, hogy eldőlnék. Nem tudtam megtartani magam a kezeimmel és a hasamtól nem tudtam rendesen ülni a földön. Ahogy a mondás is tartja, minden kezdet nehéz.

175 nap Tovább
Eltelt négy hónap

Eltelt négy hónap

huszonkettedik_poszt_bevezeto.jpg

Már szinte fel sem tűnik, hogy a hónapok milyen gyorsan cserélődnek. Annyira zsúfoltak a napok és a hetek, hogy pikk pakk eltelt a szeptember. Mondjuk egyáltalán nem bánom, hisz az elmúlt pár hónap volt életem eddigi legaktívabb és egyik legizgalmasabb időszaka. Nincs időm unatkozni és nem is akarok!

Eltelt négy hónap Tovább
Miért lettem ekkora?

Miért lettem ekkora?

huszonkettedik_poszt_04.jpg

Nem őszinte a mosolyom, a bal oldalon elég durván látszik, hogy mekkora is voltam valójában, ~220 kg-osan.
Jobb oldali fotó: szami | RAW Agency

A most következő poszt rendhagyó lesz, mert nem lesz benne egy friss kép sem rólam, csak a régiek közül mutatok párat, hogy lássátok mekkora is voltam valójában. Félreértés ne essék, ennek a bejegyzésnek nem az a lényege, hogy magyarázzam a bizonyítványomat, inkább szeretném csak elmesélni azt elrettentő példaként, hogy milyen életmódot folytattam egészen 4 hónappal ezelőttig és minek köszönhetően változtattam rajta. 

Miért lettem ekkora? Tovább
Eltelt két hónap

Eltelt két hónap

tizenkilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Ahogy a naptáron nézegettem a dátumokat, immáron hivatalosan is eltelt 2 hónap az első blogbejegyzésem óta, sőt még egy kicsivel több is. Ezalatt a két hónap alatt rengeteget kellett tanulnom, rengeteget kellett edzenem, rengeteget kellett főznöm. Rengeteg új embert ismertem meg, nagyon sok üzenetet kaptam és elképesztően sok, nagyjából 41.000 megtekintés lett az oldalon. Életem egyik legizgalmasabb két hónapján vagyok túl.

Eltelt két hónap Tovább
Egyre jobban látszik

Egyre jobban látszik

tizenhetedik_poszt_bevezeto.jpg

Bár nem tervezem minden nap fotózgatni magam, egy hete készítettem ezt az összehasonlító képet. (Elnézést a rendetlenségért, legközelebb összepakolok előtte. :D)  Egyre jobban érzem magam a bőrömben és ezt egyre többen látják is és szóvá is teszik. Nos a változás tényleg szembetűnő, igaz a bal oldali és a jobb oldali kép között nagyjából két és fél hét telt el. Sokkal jobb a testtartásom, egyre kisebb a hasam, a lábaim is "vékonyodtak", illetve a hátamról is megindult a felesleg elbontása. Megtanultam értékelni az ilyen apróbb örömöket is és emellett folyamatosan feszegetem a határaimat. Jobb akarok lenni saját magamnál. Jobb LESZEK saját magamnál.

Egyre jobban látszik Tovább
Ez egy új barátság kezdete!

Ez egy új barátság kezdete!

tizenotodik_poszt_bevezeto.jpg

Az edzésekre általában kényelmes ruhában szoktam menni. Valami bő póló melegítő nadrággal, vagy egy rövidnadrággal és egy kemény talpú edzőcipő. Két évvel ezelőtt vettem egy kézilabda cipőt, mert annak kellően vastag volt a talpa, a színe is nagyon tetszett és az ára pont akciós volt. Oldalról is tartotta jól a lábam, amire azért volt szükség, mert a nagy teher hatására a lábaim kezdtek egy X-et formálni. A combom összeért, a lábszáraim pedig kifelé tartottak, hogy biztosabban állhassak a lábamon. Annyira tetszett ez a cipő, hogy eleinte az edzések mellett utcai célra is használtam, majd később már csak arra. A nagy igénybevétel tehát nagyjából egy év alatt tönkretette a jó kis cipőmet. Vennem kellett hát egy újat.

Ez egy új barátság kezdete! Tovább