fogyás - +-100

+-100


Aroo!

Aroo!

harminchetedik_poszt_bevezeto.jpg

Amikor jelentkeztem életem első akadályfutó versenyére, akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Spartan Race-en belül több kategória van; Sprint, Super és Beast a három legelterjedtebb (?), de van kifejezetten gyermekek számára (Spartan Kids), valamint nagyon elszánt emberek számára is versenyzési lehetőség (Hurricane Heist, Ultra Beast). Amikor elhatároztam, hogy szeretnék egy ilyenen részt venni, akkor láttam, hogy sajnos a gyerekeknek szánt versenyről a korom miatt lecsúsztam, így maradt a Sprint. A hirdetésben az volt, hogy 5+ km táv, 20+ akadály és ha valami nem sikerül az akadályok közül, akkor 30 burpeet (négyütemű fekvőtámasz) kell megcsinálni. Nagyjából másfél óra alatt teljesíthető a verseny.

Mi baj lehet?

A hirdetésben található számokhoz képest a verseny végül 8,2 km hosszú lett és 25 akadályt tartalmazott. Persze ezt előre nem lehetett tudni, úgyhogy nagy reményekkel vágtam neki életem első sport versenyének. Tavaly ugye túráztunk már egyet, megmásztuk a Kékestetőt. Az felfelé kb. 7 km volt és 2 óra alatt tettük meg a távot, ezért arra gondoltam, hogy most 3 óra alatt be tudom fejezni a versenyt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem sikerülhet, vagy feladom útközben. A kérdés inkább az volt, hogy mennyi idő alatt érek be a célba. 

Nos ez az idő majdnem 4 óra lett. Négy nagyon hosszú óra volt ez, ami alatt nem csak a feladatokkal kellett megküzdenem, de a testem korlátait is le kellett győznöm. Mivel egy hónapja voltam mérésen, ezért megközelítőleg tudom csak, hogy a súlyom még mindig 160 kg körül mozog. Illúzióim tehát nem voltak, csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjek a célba, ami nem is volt olyan egyszerű.

A nagy nap

Szombaton tehát első feladatként el kellett jutnunk Győrből Nagykanizsára. Ez egy szép háromórás utat jelentett viszonylag kellemes időjárással, a nap épphogy csak egy kicsit égetett, szóval ki lehetett bírni. Időben indultunk, mert a verseny előtt két órával kellett megérkeznünk a rendezvény parkolójába, ami már szinte teljesen megtelt, mire odaértünk. Letettük az autót és át is öltöztünk ott helyben. Gergő sem volt még Spartanon, szóval nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, illetve a munka és egyéb elfoglaltságok miatt egyikünknek sem volt ideje jobban körüljárni a kérdést, csak mentünk és nem foglalkoztunk semmivel. Persze, ha utánanéztünk volna az eseménynek, akkor könnyen kiderült volna az is, hogy a parkoló 2-3 km távolságra van a verseny helyszínétől számítva. Így hát nyakunkba vettük a várost és gyalog nekivágtunk az útnak. 

harminchetedik_poszt_02.jpg

A tó túloldalán egy kisebb tömeg látható. Több, mint 9000 ember vett részt az idei első magyar Spartan Race-en.

A fél órás séta után megtaláltuk a fesztivált, viszont amilyen okos voltam, bokazokniban és edzőcipőben mentem, így mondanom sem kell, az egyik bokámat teljesen lenyúztam. Még el sem kezdődött a verseny, de már lesérültem. Tipikus egyébként, nem is én lettem volna. Szerencsére volt nálam jó vastag váltózokni, mert azért annyit tudtam, hogy majd vizesek leszünk, szóval nem árt a váltóruha. Ez pillanatnyilag megoldotta a problémámat. A verseny egész ideje alatt eszembe sem jutott, hogy gyakorlatilag a sarkamon van egy jókora nyílt seb. 

harminchetedik_poszt_03.jpg

Odaértünk hát a nagykanizsai Csónakázó-tó mellé, ahol hatalmas tömeg volt. Beregisztráltunk, megkaptuk a rajtszámunkat, az időmérő chip-es karszalagot, a fejpántot és egyéb szalagokat, amikkel egy ingyenes italra voltunk jogosultak, valamint a csomagmegörzőbe helyezhettük el a táskánkat. Nagyjából a rajt előtt fél órával készültünk el mindennel, akkor már egyre fokozódott a hangulat. Egészen addig tök nyugodt voltam, de a helyszínen elkezdtem izgulni. Mi van akkor, ha nem fog menni? Mi van akkor, ha kudarcot vallok? 

A kudarc nem opció

Persze a kételyeimet nagyon hamar eloszlattam, hitelben különben sem izgulunk. Szinte azonnal magával ragadott a hangulat, szólt a zene, sütött a nap. Szépen elkezdtünk melegíteni a rajtra, aztán ezt közösen is megtettük. A szinpadon volt egy speaker, aki mondta, hogy hogyan melegítsünk, hogy a lehető legjobbat kihozhassuk magunkból. Amikor elérkezett a 14:45-ös rajt ideje, akkor egy falon kellett átmászni, hogy egyáltalán a rajtvonalra állhassunk. Egy pillanatra megtorpantam, hisz még sosem csináltam ilyet. De szerencsére Gergő barátom végig mellettem volt és ahol szükség volt rá, ott segített és bakot tartott. Felszállt a rózsaszín füst és megindult a tömeg.

Én nem akartam rohanni, tudtam, hogy ha már a legelején lefő a kávé és elhasználom minden erőmet, akkor hordággyal kell a hegyről levinni majd :D Persze ezt nem szerettem volna, meg szerintem a szervezők sem örültek volna neki.. Úgyhogy megpróbáltam kocogni az első párszáz méteren. Beálltam egy kényelmes tempóra, de éreztem, hogy tüdővel nem fogom bírni sokáig, úgyhogy nem erőltettem. Az első feladatban abroncsokon kellett átlépkedni, ez nem okozott különösebb problémát. Aztán a következő feladat már bonyolultabb volt. Palánkok alatt, fölött és között kellett átmászni. Ezután egy jó hosszú szakasz következett, ahol csak menni kellett.

harminchetedik_poszt_04.jpg

Fotó: Spartan Race Hungary - Attila Jakab

Hegynek felfelé vezetett a kijelölt út, majd az erdőn keresztül egy patakhoz érkeztünk, ami mellett rengeteg farönk volt, ezek közül kellett választani egy szimpatikusat és, mint utólag kiderült 600 méteren keresztül kellett cipelni, majd ugyanoda visszarakni. A férfiak számára 30 kg-os farönkök voltak előkészítve, a nőknek pedig 20 kg-os husángokat kellett cipelnie. Megmondom őszintén ez a feladat volt az egyik legegyszerűbb, hiszen 10 hónappal ezelőtt még 60 kg-os felesleget cipeltem magamon napi szinten, szóval annyira nem volt megterhelő. 

Ezután át kellett menni a patakon, ami nagyon hideg volt és nagyjából derékig ért, szóval pont teljesen átázott a nadrágom. Melegítőbe mentem, hogy védjem a lábszáramat és kényelmesen tudjak mozogni is. Itt szeretném megjegyezni, hogy ennél butább ötletet még sosem találtam ki. Az XXL-es mackónadrágom úgy megszívta magát vízzel, hogy 2-4 kg többletsúlyt szereztem magamnak. Ez még hagyján, hiszen később volt szögesdrót alatt kúszás is, ami ilyen agyagos iszapos valami lett délutánra, és az még durvábban ráragadt a nadrágomra, amitől majdnem le is csúszott többször is. Csak a kínlódás volt vele, úgyhogy legközelebb tuti rövidnadrágban megyek.

Miután átkeltünk a vizen, egy falon kellett átmászni, ez majdnem két méter magas volt, itt is jól jött a korábban alkalmazott bak Gergő segítségével. Ballagtunk tovább ezután hegyről le, hegyre fel, erdőn keresztül. A tájra egyébként nem lehet panasz, nagyon szép volt. Viszonylag hamar lemaradtunk a mezőnytől, mert inkább biztosra mentem és nem kocogtam tovább, sétáltam csak. El is érkeztünk egy olyan feladathoz, aminél sajnos büntetőt kellett csinálnom. Egyensúlyozni kellett egy gerendán. Félig eljutottam, amikor mellettem leesett valaki és megmozdult az egész szerkezet, aminek köszönhetően én is kibillentem az egyensúlyomból és leestem. Ezt csak egyszer lehetett megpróbálni, úgyhogy álltam is neki a 30 burpeenek. Ennyit még sosem csináltam egyszerre, úgyhogy próbáltam beosztani 5-ösével, hogy ne legyen annyira megterhelő. Ettől függetlenül nagyon is megterhelő volt. :D

Az egyensúlyozás után át kellett kelnünk a tavon, ami nyakig érő vizet jelentett, mondanom sem kell, itt már nem csak a nadrágom volt csurom víz, hanem a pólóm is. A pólóm egyébként egy Pluszminuszszázas póló volt, alatta pedig egy Reebok aláöltözet póló, hogy egyben tartsa a testemet. Sajnos a FEHÉR pólómból a verseny végére barna lett, és azóta is tartja ezt az új színét 3 mosás után, szóval azt hiszem ezen már semmi sem segít. 

A következő feladathoz érve kicsit megijedtem. Az akadály neve small "A" cargo volt, ami lényegében egy kifeszített háló volt, amivel a rakományt szokták rögzíteni hajókon/repülőkön. Erre kellett felmászni, majd a másik oldalon le és bennem végig az volt, hogy tuti el fog szakadni a súlyom alatt. Persze ha belegondolunk, akkor viszonylag nagy terhelésre vannak tervezve ezek a hálók, szóval még csak a közelében sem voltam annak, hogy akár egy varrásnyira szétjöjjön bárhol is, de a régi beidegződések még mindig aktívan élnek bennem. 

A tizedik feladatnak neki sem álltam. Itt gyűrűn, csövön és köteleken kellett egyik pontból a másikra eljutni függeszkedésben, ami számomra egyelőre elképzelhetetlen. Elbírom magam két kézzel, de ha már csak egy kézzel kell tartanom magam, akkor az egyáltalán nem megy egyelőre, szóval a burpee mellett döntöttem. Nagyon jófejek voltak az önkéntes segítők, bíztattak és az egyik srác be is mondta, hogy hatalmas tapsot érdemlek, hogy egyáltalán eljutottam odáig. Iszonyatosan sok erőt adott ez és nagyon jól esett. Az egész verseny alatt úgy éreztem amúgy, hogy ez egy olyan közösség, ahol támogatják a másikat és nem nevetik ki azért, mert lassabb, vagy nem olyan könnyedén oldja meg az akadályokat. Mind a versenyzők, mind a pálya melletti nézők bíztatása nagyon felemelő érzés volt. Nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani. Ezek után nem is volt már kérdés, hogy végigcsinálom a versenyt. 

Nagyjából a táv felénél járhattunk, amikor egy ferde falon kellett átmászni. Ez már nagyobb kihívás volt, mint a többi fal, de Gergő ismét bakot tartott, és így nagy nehezen át tudtam valahogy mászni. Az ezt követő akadály ismét egy saját testsúlyos feladat volt. Magyarországon most volt először ilyen, az a neve, hogy "Bender" és lényegében pár cső van egymás fölött elhelyezve jó magasan, amire fel kell mászni, majd a másik oldalán le. Ezt sem tudtam megcsinálni, úgyhogy jöhetett az újabb burpee csomag. Ezzel együtt már háromszor kellett büntetőznöm, ami 90-et jelentett. Te jó ég.

Aztán fel kellett mászni egy hegyoldalon egy kifeszített kötélhálón, ezzel nem volt probléma, szerencsére se segítségre nem volt szükség, se büntetőznöm nem kellett.

A célegyenes

Rákanyarodtunk a célegyenesre, ami nem akarok hülyeséget mondani, de nagyjából másfél km hosszú szakasz lehetett, amin csomó akadály volt. A többi el volt osztva azért elég szellősen, de a végére besűrűsödött minden. Itt már sokkal több néző is volt, itt látványos feladatok voltak. 

Az első feladat ezen a részen az Olympus fal volt, ami egy ferde fal tele lyukakkal, kapaszkodókkal és láncokkal az oldalán. Ezen oldalazva kell átmenni úgy, hogy a földet nem lehet érinteni közben. Nagy meglepetésemre sikerült megcsinálnom ezt a feladatot, pedig már lelkiekben készültem a büntetőre.

Ezután dárdát kellett hajítani, ami sikerült, beletaláltam a szalmabálába, de a dárda sajnos kicsúszott belőle. Büntetőt kellett csinálnom, de a segítők nagyon jófejek voltak és azt mondták, hogy elég csak a felét megcsinálni, azaz 15 darabot. Namármost itt én már nagyon fáradt voltam, szinte alig éltem és nem álltam készen a büntetőre. 

Igazi harcos! Igaz társakkal! Nekem ez a Spartan Race! Együtt ugyanazon úton ! Respect és példakép! Arooo! Ui. Erre csak büszkék lehetünk!

Közzétette: Spartan Race Training Group SRTG Mátészalka – 2018. április 16.

Ami ekkor történt, arra nem is nagyon találok szavakat. Az ottani segítők bíztattak, hogy simán meg tudom csinálni. Ekkor körémgyűltek és azt mondták, hogy csináljuk együtt! Ez akkora erőt adott, hogy megújult erővel mentem tovább. Hihetetlenül jó fejek voltak, ezúton is köszönöm nekik, ezt a gesztust sosem fogom elfelejteni. Ezután kötélmászás következett. :D Ezt végképp nem tudtam megcsinálni, de Gergő bevállalta helyettem. Itt már 3,5 órája mentünk, szóval egy kicsit elnézőbbek voltak a szervezők és szemethunytak afelett, hogy testi adottságaimból adódóan erre egyelőre még nem vagyok képes.

Már csak pár feladat volt hátra, úgyhogy mentünk tovább bőszen, hiszen tisztán láttuk már a célt. A következő akadályként szögesdrót alatt kellett kúszni. Ez inkább csúszás volt már, mert akkora dagonya lett belőle a verseny végére, hogy valahol kúsztam, valahol csak toltam magam a kezeimmel előre. Veszélyes volt ez az akadály, mert nem tudtam úgy menni, hogy ne akadjak bele a szögesdrótba. Szerencsére a segítők egyből rohantak oda és egy kicsit feljebb emelték a szögesdrótot, nehogy megsérüljek. Mentem előre, nem néztem semmit, ekkor már a ruhám csupa sár volt, még talán a fülem mögött is sáros voltam. Nagy küzdelmek árán átjutottam az akadályon, közben a nézők bíztattak, tapsoltak és kiabáltak, hogy menni fog. Itt már nem adhattam fel tényleg. Ha odáig eljutottam, akkor nincs visszaút. Feltápászkodtam és viccből meg akartam ölelni egy segítőt, akin tiszta ruha volt, jól jött ki, mert mindenki nevetett :D

Ezután egy két méteres falon kellett átmászni, itt a Gergő mellett egy másik srác is bakot tartott, így sikerült átmásznom az akadályon. A falat majomlétra követte, sajnos ezt ugyancsak büntetővel kellett kiváltanom, a segítők ismét jófejek voltak, elfelezhettük a Gergővel, így miután ő megcsinálta a feladatot 15-15 büntetőt csináltunk és mehettünk tovább. Ezután át kellett menni a tavon a part mentén, ez lemosta valamelyest a sarat a ruhámról. De jó hideg volt, úgyhogy egyáltalán nem volt kellemes. 

Az utolsó előtti előtti előtti feladat az volt, hogy egy jó nehéz (fogalmam sincs mekkora) zsákot fel kellett húzni kötéllel magasra, aztán szépen visszaengedni. Ezt meg tudtam csinálni, pedig kicsit nehezítette, hogy sáros/vizes volt a kezem és csúszott a kötél nagyon, mindenesetre nem volt vele probléma.

Ezután ismét a rakományt rögzítő háló volt, de ez már nagyon magas volt. Átmásztam ezen és közben megint azon aggódtam, hogy ó jaj, nehogy elszakadjon alattam :D Ekkor már a jótékonyságból futók is beértek minket, szóval hatalmas tömeg volt. Mindenki drukkolt és bíztatott, hisz ezután már csak egy feladat következett.

Ez egy ferde fal volt, amire fel kellett mászni egy kötél segítségével. Nos ez a fal nagyon csúszós volt, biztosan meg van a technikája, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani, de hát fogalmam sem volt róla, szóval próbáltam megkapaszkodni a kötélben és felfelé mászni. Ment is egy darabig, de aztán a tetejénél lecsúszott a lábam és nem tudtam magam felhúzni már a kötélen. Ismét eszembe jutott, hogy hoppá, még mindig 160 kg vagyok. Nekifutottam mégegyszer, de megint nem sikerült. Aztán tanakodtunk, hogy most akkor hogy kéne, vagy egyáltalán hogy jutok át azon az akadályon, hiszen már csak az választ el a hőn áhított éremtől. Megtettünk akkora utat és pont a végénél adjam fel? A kudarc nem opció.

Mindenki bíztatott, hogy most már nincs sok hátra, sikerülni fog. Jött a többi versenyző is, ők is mondták, hogy segítenek. Gergő felmászott az akadályon, megkapaszkodtam a kötélben és elkezdtem felfelé mászni. Gergő megfogta a kezem, húztam magam, majd egy másik srác is elkezdte tolni hátulról a lábamat, aminek köszönhetően nagy nehezen felértem az akadály tetejére. Ekkor az összes néző úgy tapsolt, mint az állat. Hihetetlen élmény volt, hogy ilyen sokan megtapsolták azt, hogy épphogy felevickéltem valahogyan a ferde falra. Kicsit meg is hatódtam, annyira jó érzés volt, hogy vadidegen emberek velem együtt izgultak és segítettek küzdeni. Ezután már csak a tűzugrás volt, ami igazából csak egy jelképes dolog.

Spártaiak lettünk!

Ezután megkaptuk a pólót, a finisher érmet és a trifecta egyik cikkelyét, kaptunk banánt és innivalót. Egész nap nem ettem semmit, úgyhogy az nagyon jól jött akkor. Rengetegen jöttek oda gratulálni, sok emberrel pacsiztunk. Szívmelengető érzés volt. Megszereztem életem első érmét. Sosem voltam még ilyen boldog. 

harminchetedik_poszt_05.jpg

Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny nem az olyan alkatú embereknek való, mint én, de nagyon motivált az, hogy ennek ellenére mégis végigcsináljam. A kitartásom és az akaraterőm meghozta gyümölcsét és hatalmas motivációt kaptam ennek a versenynek köszönhetően ahhoz, hogy elmenjek a következő fokozatra is, ami már 13+ km és 30+ akadály. Két hónapom van rá felkészülni és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy végigcsináljam azt is.

Nagyon sok lájkot, kommentet és üzenetet kaptam az utóbbi napokban olyanoktól, akik látták, hogy mit vittem véghez. Elképesztően jó érzés ezt átélnem, úgyhogy szeretném megköszönni mindenkinek a bátorító szavakat, továbbá az edzőimnek, Marcinak a felkészítést, Zolinak pedig az étrendet, de különösen Gergőnek, aki végig mellettem volt és együtt csinálta velem életem első versenyét. 

Jöhet a következő! AROO! 

Aroo! Tovább
A nyolcadik hónap is letelt

A nyolcadik hónap is letelt

harmincotodik_poszt_bevezeto.jpg

A bal oldali kép és a jobb oldali kép között egész pontosan 261 nap telt el. Amikor lefotózkodtam azzal a dobozzal, utána nem is nagyon akartam sehol sem visszalátni azt a képet. Talán Instagramra feltöltöttem, de nem volt fent sokáig. Itt már éreztem, hogy nagyon nagy a baj. A mosolyom egyáltalán nem őszinte, pont azért, mert tudtam, hogy mennyire durván elszaladt velem a ló. Ez volt talán a legrosszabb időszak, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem az életmódváltást. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben. Lelkileg és testileg is nagyon megviseltek az extrém túlsúllyal járó apró dolgok is. Nem is találtam több képet már magamról közvetlenül az első edzésem előtti napokból.

Mennyi az annyi

A legfrissebb képen viszont mintha már egy egészen más ember szerepelne. Fejben és testben is rengeteg változás történt az elmúlt 8 hónap alatt. A legjobban tényleg az ilyen képeken lehet látni, hogy míg régen csak egy hatalmas golyó voltam, most már kezd körvonalazódni a vállam, a csuklyás izmom, a csontjaim egyre látványosabbak. A képek persze nem adják át teljesen azt, hogy mennyivel lettem kisebb, szóval az alábbi táblázatban látható adatokkal talán könnyebb lesz érzékeltetnem, hogy mégis mi minden változott.

Mellkas Bal kar Jobb kar Bal láb Jobb láb
2017.06.19. ~160 cm 51 cm 49 cm 86 cm 84 cm
2018.01.16. 131 cm 39,5 cm 41,5 cm 72 cm 70,5 cm

 

Azt hiszem különösebben nem szorul magyarázatra, a táblázatban található számok a legelső mérés és a legutolsó mérés megközelítő adatait mutatják. A legelső mérésnél a mellkas azért csak kb. 160 cm, mert sem a mérőszalag, sem a Marci nem ért át rendesen, szóval nem tudtuk pontosan lemérni. Mindenesetre ezek az értékek sokkal többet számítanak nekem, mint amit a mérleg nyelve mutat, bízom benne, hogy hamarosan ezek a számok is még kisebbek lesznek.

harmincotodik_poszt_02.jpg

Az összehasonlító képeket úgy vágom egymás mellé, hogy a két szeme egyenlő távolságra van egymástól.

Plusz egy edzés

Az utóbbi pár posztban nem volt szó a box edzésekről. Ennek az az oka, hogy a karácsony előtti időszakban a felgyülemlett munkának és a közelgő ünnepeknek köszönhetően nem volt időm arra, hogy elmenjek hétfőn és szerdán este 19:00-kor még egyet edzeni. Persze én tudom a legjobban, hogy időnk mindig arra van, amire szeretnénk, hogy legyen, de valahogyan mégsem tudtam összehozni. Megcsúsztam az ebédjeim főzésével, a mosogatással is, egyszerűen összecsaptak a hullámok a fejem fölött. Sajnos módosítanom kellett az eredeti elképzeléseimen és ideiglenesen félre kellett tennem a boxot. Ezúton szeretném megköszönni a Gladiátor Box Clubnak, valamint a boxnet.hu-nak, hogy az ő jóvoltukból ingyen és bérmentve kipróbálhattam ezt a remek sportot. Nagyon megszerettem az ökölvívást, teljesen más edzésforma, mint a crossfit, tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek. Egyelőre viszont abba kell hagynom. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni még a boxhoz, de szeretnék még előtte több feleslegtől megszabadulni.

harmincotodik_poszt_03.jpg

Persze azért, mert a boxot most félretettem, a crossfit edzést ugyanúgy csinálom, mint eddig. Heti három alkalommal járok továbbra is, és most szeretném ezt kibővíteni még egy mobility edzéssel. A mobilitás, hajlékonyság nagyon fontos ahhoz, hogy a funkcionális edzéseket helyesen végre tudjam hajtani. Ezeken az edzéseken pedig főleg olyan nyújtó, lazító és átmozgató gyakorlatok szerepelnek, amik jót tesznek az izületeknek, az izomrostoknak és összességében az egészséget is nagyban javítják. Sokszor van olyan problémám egy-egy crossfit edzésen, hogy saját magamnak útban vagyok. Nem vagyok elég hajlékony, nem tudom úgy kinyújtani a lábam vagy a kezem, ahogy kéne és ez sérülésekhez is vezethet. Ezért gondoltam arra, hogy egy ilyen mobilitást fejlesztő edzésen rendszeresen részt vegyek. Még egyelőre csak tervezgetem, de jövőhéten el is megyek egy ilyen csoportos foglalkozásra, hogy megnézzem mégis miről van szó. Veszíteni nem veszíthetek vele, sőt.

burpee.gif

Mivel jelentkeztem a Pannon Hajszára és a Spartan Sprintre is, egyre több olyan gyakorlatot fogok végezni a privát edzéseken, amik ezekre a versenyekre készítenek fel. A héten végrehajtottam az első igazi burpee gyakorlatot, aminél undorítóbbat aligha tudok elképzelni (fenti gif). Ez egy igazán tüdős, állóképességet igénylő gyakorlat, ami nagyon meg tudja dobni a pulzust rövid idő alatt. Egymás után 15 db-ot csináltam meg, de azt hittem, hogy ott halok meg a gumiszőnyegen. Többet kell csinálnom majd ezt, hiszen ha egy feladatot nem tudok megcsinálni valamelyik versenyen, akkor büntetésből 30 db-ot kell ebből a csodálatos gyakorlatból megcsinálni. Remek kilátások, alig várom már!

Kérdezz-felelek

Egyre több olyan kérdést kapok, ami komolyabb hangvételű, ennek nagyon örülök, viszont vannak olyan kérdések, amelyekre személyességük miatt nem tudok kitenni ide a blogra, viszont szívesen válaszolnék rá privátban. Ezért mostantól opcionálisan lehetővé teszem, hogy aki szeretne privát választ kapni a kérdésére, az megadhatja a kérdőívben az e-mail címét és tudunk levelezni, vagy akár arra is lehetőség van, hogy a blog facebook oldalán feltegyétek üzenetben a kérdéseteket. 

harmincotodik_poszt_04.jpg

Nem mindig sikerül jól a közös kép edzés után.. 

A nyolcadik hónap is letelt Tovább
Mennyi az a 60 kg?

Mennyi az a 60 kg?

harminckettedik_poszt_bevezeto.jpg

Megszabadultam 60 kg feleslegtől, ezért arra gondoltam, hogy megmutatom, hogy mégis mennyi az annyi. Szerettem volna venni valamiből 60 kg-nyit, hogy jól látható legyen, hogy mekkora túlsúly volt rajtam. Az első gondolatom az volt, hogy veszek zsírt, de ezt az ötletet hamar elvetettem. Elég elcsépelt, és ha már veszek valamit, akkor mindenképp olyat szeretnék, ami hasznos lehet esetleg más számára is.

Nemrég szereztem tudomást arról, hogy a nagyon hátrányos helyzetű gyerekeket amikor elveszik a szüleiktől, vagy lemondanak róluk, vagy bármi más szörnyű oknál fogva egyedül maradnak, akkor már nem minden esetben kerülnek árvaházba, hanem nevelőszülők viselik a gondjukat. Sajnos, vagy szerencsére én még sosem hallottam ilyesmiről, ezért nagyon ledöbbentettek azok a történetek, amiket hallottam. Amikor megtudtam, hogy a közvetlen ismeretségi körömben vannak is ilyen nevelőszülők, nem gondolkodtam tovább, azonnal tudtam, hogy nekik szeretnék segíteni.

harminckettedik_poszt_02.jpg

Ő itt Brendon!

Igyekeztem olyan dolgokat választani, amire szükség lehet egy átlagos háztartásban. Olyan dolgokat, amikből rengeteg fogy el, főleg akkor, ha három kisgyerek is van a háznál. Elmentünk tehát bevásárolni, vittünk bevásárolókocsit is, mert azért 60 kg elég sok. Nem mondom, hogy nehéz volt bepakolni a kocsiba, de azért ha kézben kellett volna a kasszától kivinni a parkolóig ezt a sok cuccot, akkor azért megterhelő lett volna és tuti el is fáradtam volna rendesen. Hihetetlen, hogy ezt a nagy túlsúlyt cipeltem magamon csomó ideig nap, mint nap.

harminckettedik_poszt_03.jpg

A kulisszák mögött Szami, Virág, Brendon és Fecóka.

Beszéltem a nevelőszülőkkel, elmondtam nekik a tervemet és nagyon örültek neki. Szerveztünk egy fotózással egybekötött személyes találkozót, amikor oda tudtam nekik adni ezt a kis csomagot. Természetesen a gyerekek is jöttek és eltöltöttünk egy kis időt együtt. Csináltunk pár fotót és megismerhettem a szívszorító történetüket, ami csak még jobban megerősített abban, hogy remek helyre került ez a kupac liszt és cukor. Frissítés: Utólag megtudtam, hogy mivel olyan sok ez a 60 kg, további csomagokat készítettek belőle és több rászoruló között fogják szétosztani egy részét. 

Elképesztően jó érzés az, hogy ezzel az aprósággal segíthettem valakin, valakiken. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. Durva belegondolni abba, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy hatással legyünk más emberek életére. Amikor elbúcsúztunk a családtól, akkor a kezembe nyomtak egy kis meglepetést, amit ők készítettek nekem. Egy kis mappát, ami egy emléklapot tartalmazott. Az emléklapon a kicsik kézlenyomata és fényképe szerepelt. El sem tudom mondani, hogy mennyire jól esett ez a gesztus, biztos vagyok benne, hogy a szobám falát fogja díszíteni ez a lap! :) 

Ezúton szeretném megköszönni a sok segítséget Szaminak, aki a képeket készítette, illetve az ötlettől a megvalósításig végig mellettem volt! Ha tehetitek, ti is segítsetek embertársaitokon és ne csak karácsonykor! A mondás, mi szerint "jobb adni, mint kapni" teljes mértékben igaz! A poszt végére pedig iderakok egy összehasonlító képet is, hogy ez se maradjon el. A tükörért bocsánat, ígérem le fogom takarítani most már tényleg!

harminckettedik_poszt_04.jpg

Mennyi az a 60 kg? Tovább
Már van fülem!

Már van fülem!

harmincegyedik_poszt_bevezeto.jpg

Mielőtt nekiálltam volna az életmódváltásnak, arra lettem figyelmes, hogy a képekről egyre inkább kezdtek eltűnni a füleim, míg nem eljutottam odáig, hogy ha szemből készült rólam kép, egyáltalán nem látszódtak. Többen fel is hívták rá a figyelmem, hogy ez milyen vicces, de engem nagyon zavart. A bőröm sem volt az igazi az egészségtelen táplálkozásnak köszönhetően. A rossz ételektől rengeteg pattanás volt a homlokomon, szerencsére már ennek is búcsút intettem.

+-60

A héten voltam InBody mérésen, ami kimutatta, hogy erősen elhízott vagyok. :D Milyen meglepő. Természetesen mindenki erősen elhízottnak számít, aki 115 kg felett van, szóval nem lepődtem meg, amióta járok ezekre a mérésekre, mindig ezt mutatta. ~60 kg-tól szabadultam meg az elmúlt 6 hónapban. Kezd beállni a fogyás heti 1 kg-ra, ami az új étrendem kialakításánál volt cél. Hivatalosan az sem jó, ha viszonylag gyorsan dobálja le a kilókat az ember magáról, nem egészséges, de nekem sokból könnyű volt sokat gyorsan leadni. 

Nagyjából három évvel ezelőtt voltam először egy ilyen vizsgálaton, már akkor 198 kg-ot mutatott, ami elképesztő szám. Nagyon rossz a felismerés, amikor az arcodba tolják a kész tényeket, KÖVÉR VAGY. Tudtam, hogy nagy vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Persze akkor hidegzuhanyként ért, azonnal vettem egy biciklit, elhatároztam, hogy tenni fogok ellene. Lefogyok és majd szép leszek, stb stb. Ez mind szép és jó volt, de csak fél gőzzel vágtam bele. Eljártam edzeni, biciklizgettem, de diétázni nem kezdtem el. Nem volt rendszer az életemben, mindig dolgoztam, az egyetem miatt felemás napjaim voltak és a sok stressz, a megfelelési kényszer is csak mértéktelen evéshez vezetett.

harmincegyedik_poszt_02.jpg

Szépen lassan tűnik el a tokám is. Marcival a kemény edzések mellett a hülyéskedésre is van idő. :D 

Mivel a fogyás főképp a táplálkozáson múlik, mondanom sem kell, hogy nem értem el kimagasló eredményeket, az edzések kezdtek elmaradozni, inkább buszoztam biciklizés helyett, ha kimozdultam, de legtöbbször nem is nagyon mentem sehova. Nagyon hamar abba is hagytam. Egyáltalán nem volt meg a motivációm, inkább nyűgnek éltem meg az egészet. Beletörődtem, hogy nem fog változni a helyzet és elfogadtam, hogy mindig is kövér leszek. Na ezt nem szabadott volna. Ha tehetném, odamennék az akkori énemhez, és jól felpofoznám magam. Nagyon sokat kell most küzdenem azért, hogy helyrehozzam azt, amit ő elrontott.

Vásárlás

Augusztus 31-én, amikor már kezdett hűvösebb lenni és nem lehettem mindig rövidnadrágban, kellett vegyek egy hosszúnadrágot. Nagyon nem akartam sok új ruhát venni, főleg úgy, hogy még nagyon az elején voltam az átalakulásomnak. Amit felpróbáltam, az 54-es méretű volt. Fogalmam sincs, hogy ez a szám mit jelent, talán a szélességét (?), de betűkben nem tudnám kifejezni, hogy XL vagy XXL, mindenesetre hatalmas. Pont jó volt derékban, be tudtam gombolni, szóval meg is vettem. Mivel nem lehet célzottan fogyni sehonnan, általában össze-vissza mindenhonnan mentek le rólam a kilók, de a lábaim érintetlenül maradtak, viszont az utóbbi időben onnan is megindult. Rengeteg olyan gyakorlatot végzek, ami a combhajlító és combfeszítő izmokat igénybe veszi, szóval ideje volt :D 

harmincegyedik_poszt_03.jpg

54 -» 38

Mivel ez az egyetlen egy nadrágom van, ami normális, gondoltam veszek egy újat. A Levi's üzletben készségesek voltak az eladók, mondták, hogy próbáljak fel egy 38-as méretűt, biztosan jó lesz. Már alapból az nagyon furcsa volt nekem, hogy nem azt mondták, hogy "ekkora méretben nem tartunk ruhát egyáltalán". Sajnos csak negatív tapasztalatom volt az elmúlt évek során, szóval hihetetlenül boldog voltam, hogy nem kellett szinte azonnal kifordulnom egy márkás ruhákat árusító üzletből. Ha jól emlékszem, akkor ez egy 511-es szabású farmer volt, aminek a lába lefelé keskenyedik. Kissé szkeptikus voltam, hiszen a dagadtboltban 54-es nadrágot vettem, ami épphogy jó volt, nem gondoltam volna, hogy egy ennyivel kisebbet gond nélkül fel tudok venni. Amikor a próbafülképe léptem, nagyon izgatott lettem. Tökéletesen jó volt. Be tudtam gombolni, a hosszúsága nem volt az igazi, de az alját fel lehet tűrni, vagy egy varrónő simán hozzám igazítja. Az ára is nagyon kedvező volt, kb 12000 Ft-nak megfelelő Euróért árulták, míg a dagadtboltban 18000 Ft-ért számították azt a fekete farmert. Ennek ellenére mégsem vettem meg. Látszik, hogy azért jó vastag még mindig a lábam, mindig is bő nadrágokat hordtam, hogy ezt a nyilvánvaló tényt leplezzem vele. Ez az én hülyeségem és sajnos eléggé lerabolták a készleteket, ha lett volna egyel nagyobb, akkor habozás nélkül megvettem volna! :)

harmincegyedik_poszt_04.jpg

Persze nem távoztam üres kézzel, egy pulcsit azért újítottam!

Do you even lift, bro?

Annak ellenére, hogy nagyon változatosak a crossfit edzéseim, időről-időre vannak visszatérő gyakorlatok. Ezek nagyon jók, hiszen így tudom igazán mérni, hogy mennyit fejlődök az edzések során. Az egyik kedvenc gyakorlatom a deadlift, viszonylag egyszerű kivitelezni és gyorsan lehet fejlődni is benne. Először júniusban csináltam ilyet, akkor még csak PVC csővel meg 30kg-al. Aztán azóta szépen lassan mentem feljebb. Szeptember 30-án 115 kilóval próbálkoztam, most pedig december 9-én 135 kg volt, amit felkaptam a földről. Ezidáig ez a legnagyobb súly, amit valaha felemeltem.

harmincegyedik_poszt_05.jpg

 

Szerencsére videón is megörökítettük mindkét komolyabb próbálkozásomat. A baloldali a 115 kg, a jobboldali a 135 kg. Még mindig útban vagyok magamnak, de jobban kihúztam magam, jobban hátrament a fenekem, helyesebben végeztem a gyakorlatot. Ami miatt pluszban örülök ennek a videófelvételnek, hogy megjelent az alkaromon egy ér, illetve látszik, hogy kezd formálódni, mintha ki lennék pattintva. :D

Change takes time

Emlékeztetőnek ide kell raknom ezt a videót, mert hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a változáshoz igenis idő kell. Nem lehet mindent egyszerre, nem lehet mindent azonnal. Türelmesnek kell lennem, kitartónak, figyelnem kell a pihenésre is, nem szabad túledzenem magam. Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat, de törekedni kell rá.

Jól haladok az utamon, szépen fokozatosan egyre jobb leszek, egyre erősebb, egyre mozgékonyabb, egyre kisebb. Ahhoz, hogy +-100 kg legyek, még 60kg-tól kell megszabadulnom, de messze még a vége! Ahogy telik az idő, újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. 2018 az én évem lesz minden tekintetben, nincs mi megállíthatna!

Már van fülem! Tovább
30. poszt

30. poszt

harmincadik_poszt_bevezeto_1.jpgIsmét mérföldkőhöz érkeztünk. Két nap múlva lesz 6 hónapja, hogy létrehoztam a blogot, ezért arra gondoltam, hogy egy picit csinosítok a kinézetén. Amikor magamnak irogattam, meg készítettem a képeket, akkor még nem tartottam annyira fontosnak, hogy igényesen nézzen ki az oldal, de mióta ilyen rengetegen nézitek (több, mint 160.000 megtekintés, atyaég), muszáj kicsit megemberelnem magam ezen a téren is. 

Ilyenek voltunk

harmincadik_poszt_02.jpg

Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy majd ezekkel a kekszekkel és drazsékkal kezdek valamit. Ahogy mennek le a kilók, úgy fogyhatna el, lehetnének harapásnyomok rajta, mintha szépen lassan eszegetném. Idővel aztán gyerekesnek tűnt ez az egész, sőt, az első hónap után már ki nem állhattam. A mostani logó és arculat egy jóval letisztultabb vonalat képvisel. Ezt már bármilyen tartalomhoz fel lehet jól használni, akár videóban, akár képen vagy bármilyen grafikában szépen mutat. 

Nem a méret a lényeg

harmincadik_poszt_03.jpgAz elmúlt fél év alatt felkerült egy poszter a falra és átkerült máshova a szárogató :D

Olyan kevésnek tűnik, mégis rengeteg idő eltelt már, mióta nekiálltam az új életmódnak. A bal oldali kép készültekor már egy hete jártam edzeni és a diétát is tartottam már, de jól látható, hogy az 5xl-es póló feszül a hasamon. Pont egy vadiúj rövidnadrágot próbáltam fel, amit a helyi dagadtboltból újítottam természetesen horror áron. A széken látható a párja, amin még lóg a cimke. Ez volt a kapható legnagyobb méret akkor, színben is tetszett, bár az ember nem válogat, ha ilyen szűkös (haha) a kínálat. Sajnos ezt a nadrágot nem tudtam úgy felvenni, hogy rendesen rajtam legyen, csak a derekamig tudtam húzni, gyakorlatilag a hasam rá is lógott. Persze ez sokszor gondot okozott, mert vagy a hasam, vagy a kőműves dekoltázsom kilátszódott bizonyos mozdulatok során, arról nem is beszélve, hogy az övtől, amit használtam ki is sebesedett a bőröm. Most már "sajnos" túl nagy rám, azt hiszem ezt sem kell már többet hordanom.

harmincadik_poszt_04.jpg

Október 3-án vettem ezt az XXL méretű melegítő szettet. A bal oldali képen látható, amikor először felpróbáltam. Egy picit szűk volt a nadrág, a pulóver részét meg nem szívesen húztam össze, mert akkor nagyon feszült rajtam és látszódtak a hurkák itt-ott. Úgy voltam vele, hogy majd szépen belefogyok, aztán akkor nem lesz probléma. Nos, ahogyan a mellékelt ábra mutatja, bőven sikerült "belenőni". Köszönöm szépen a remek fotót @szami!

harmincadik_poszt_05.jpg

Hamarosan ennek is új állja helyét!

Ki vagyok pattintva

Rengetegen kérdezitek továbbra is, hogy mi a helyzet a bőrömmel. Az utóbbi időben figyelmes lettem rá, hogy ahogy folyamatosan fogyok, úgy kezd el átalakulni egy-egy testrészem. Mivel nem lehet meghatározni, hogy honnan fogyjak éppen, így mindig nekem is újdonság felfedeznem azokat a részeket magamon, ahonnan esetleg ment le pár deka. Általában vidám felismerések ezek, hiszen alapvetően ez egy nagyon jó dolog. A végtagjaimon látszódik talán a legjobban az, hogy a bőr mennyire megnyúlt.

harmincadik_poszt_06.jpg

Hadd mutatkozzam be, Popeye vagyok!

Most már kezd látszódni a karom teljes valójában, a könyököm megjelent, a bütykök a kézfejemnél előbújtak, minden héten fedezek fel egy új eret is a csuklómnál és már a bicepszem is mutatja magát. Ahogy már egy korábbi posztban írtam, sajnos elkerülhetetlen, hogy lógjon a bőröm. Itt inkább az a kérdés, hogy az idő múlásával mi fog történni. Így marad? Jobban lógni fog? Esetleg visszahúzódik? Ezek mind-mind olyan kérdések, amik miatt egy picit izgatott vagyok. Idővel mindegyikre választ fogok kapni, addig pedig nem tudok mást csinálni, szépen fokozatosan menetelek a célom felé!

30. poszt Tovább
Kérdezz - felelek 1.

Kérdezz - felelek 1.

huszonhatodik_poszt_bevezeto.jpg

Az elmúlt pár hét alatt több, mint 40 anoním üzenetet kaptam, amiből pár kérdést igyekszem megválaszolni most ebben a posztban. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki "csak" dícsérő kommenteket írt és támogat abban, hogy elérjem a célom. Hihetetlenül jól esik, hogy ilyen sokan nyomon követitek az utamat és többen velem is tartotok! Jók a kérdések, úgyhogy vágjunk is bele!

Kérdezz - felelek 1. Tovább
Hello Kékestető!

Hello Kékestető!

huszonotodik_poszt_bevezeto_1.jpg

Egy korábbi posztomban már írtam arról, hogy általában a barátaimmal csak punnyadni szoktunk, nézzük a tévét és eszünk. Vagyis hát régen ezt csináltuk. Egyrészt azért, mert lusta voltam mindig, másrészt azért, mert kényelmesebb otthon feküdni, mint a saját határainkat feszegetni. A kinti világ néha szórakoztatóbb, mint a négy fal között ülni, szóval elhatároztuk, hogy kirándulgatni fogunk. A hosszú hétvége kiváló alkalmat biztosított arra, hogy kimenjünk a természetbe, szerencsére az időjárás is megfelelő volt arra, hogy felmásszunk Magyarország legmagasabb pontjára. Kicsivel több, mint két óra alatt sikerült is felmennünk a hegytetőre. Talán előbb is sikerült volna, ha nem tévedünk el nagyjából félúton. :D 

Hello Kékestető! Tovább
Eltelt négy hónap

Eltelt négy hónap

huszonkettedik_poszt_bevezeto.jpg

Már szinte fel sem tűnik, hogy a hónapok milyen gyorsan cserélődnek. Annyira zsúfoltak a napok és a hetek, hogy pikk pakk eltelt a szeptember. Mondjuk egyáltalán nem bánom, hisz az elmúlt pár hónap volt életem eddigi legaktívabb és egyik legizgalmasabb időszaka. Nincs időm unatkozni és nem is akarok!

Eltelt négy hónap Tovább
Alakul

Alakul

huszonegyedik_poszt_bevezeto.jpg

Ahogy egyre hidegebb lesz és a nyár őszbe fordul, úgy kerülnek elő azok a ruhadarabok, amiket még télen hordtam. Nagyon vegyesek az érzelmeim, hiszen minél jobban haladok a célom felé, annál kevesebb ruhám jó rám a régebbiek közül. A fenti képeken jól látszik, hogy a pulóvert, amit egykoron (február/március környékén) viseltem, most már egyáltalán nem úgy töltöm ki, mint akkor. Úgy nézek ki benne, mint valami csöves, de kívánom, hogy ez legyen mindig a legnagyobb bajom.

Alakul Tovább