+-100

+-100

Semmi sem állíthat meg

Semmi sem állíthat meg

negyvenedik_bevezeto_alt.jpg

Kezdhetném megint azzal a blogbejegyzést, hogy egy évvel ezelőtt még minden másképp volt, a földre nem tudtam rendesen leülni, elfáradtam 300 méter sétálása közben blablabla, de ez már túl sablonos lenne. Szerintem most ne menjünk ennyire vissza, elegendő visszaemlékeznünk az első Spartan versenyemre, a nagykanizsai Sprintre, ami nem egészen két hónappal ezelőtt volt. Mivel a várgesztesi Spartan Super előtt még egy laza Pannonhajszát is beiktattam, nem ez volt az első rodeóm. Sejtettem, hogy nehéz lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. 

Készülj a harcra...

Az áprilisi verseny eléggé megterhelő volt számomra, tök felkészületlenül mentem rá, semmi nem volt nálam, még egy korty víz sem. Ez utólag felelőtlen gondolkodásnak bizonyult, hiszen akkora forróság volt, hogy legtöbbször vattát tudtam volna köpni, ami nem éppen előrefele lendítette a teljesítményem. A frissítőpontokon meg annyit ittam, mint egy ló, ami ugyancsak rossz volt, mert megtelt a gyomrom vízzel és nehézkes volt utána a mozgás. Mindenesetre ez remek kiindulópontot biztosított a további versenyekhez. Rengeteg tapasztalatot szereztem, aminek köszönhetően a mostani versenyre nem csak mentálisan tudtam jobban felkészülni.

negyvenedik_poszt_02.jpg

Hajam is milyen.. :D 

Elsőként az öltözetemen változtattam. Legutóbb a mackó meg a 3XL-es póló nagyon durván átázott a vizes feladatoknál, ami plusz súlyt jelentett, majd az összes sár is rámtapadt a pályáról, ami ugyancsak megnehezítette a dolgom. A feladat tehát egyszerű volt, a felesleges ruháktól meg kellett válnom. Vettem egy király rövidgatyát a Hervisben, bementem és simán volt minden a méretemben, bár már ezen nem kéne meglepődnöm, mégis mindig rácsodálkozom. Mivel tudtam válogatni is, ezért egy légáteresztő Adidas rövidgatyára esett a választásom, ami gyorsan megszárad, rugalmas és piszok könnyű. A pólót is kisebbre cseréltem, csináltattam XXL-eset a megmérettetésre, ez is kényelmesebbnek bizonyult, mint az egyel nagyobb elődje. A cipőm ugyanaz a Reebok Speed TR volt, mint az előző versenyen. Remekül tette a dolgát, a nagy sárban jó tapadást biztosított és tartotta a bokámat is rendesen.

negyvenedik_poszt_03.jpg

A téliszalámit azért nem vittem magammal. :P Utólag megbántam!

A ruha mellett az egyéb kiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektettem ezúttal. Hihetetlen, hogy mennyit számít az, ha az embernél van a görcsre magnézium, vagy ha van mit innia, ha megszomjazna. Éppen ezért vettem egy vizestasakot is. Kinéztem egyet a Decathlonban kifejezetten futáshoz, de sajnos nem volt már raktáron, ami meg lett volna, az S-es méretű volt, szóval még egy picit szűkös lett volna! :D Így nagyon leleményesen átmentem a biciklis osztályra, ahol ugyanúgy megtalálhatóak ezek a vizestasakok. Megvettem a legolcsóbbat, ami nekem bőven megfelel egyelőre. 3 liter az űrtartalma, és 1 literes vizestasak fér bele. Egész profi kis cucc, már tök olyan vagyok, mint az igazi sportolók. Pakoltam a táskába a víz mellé műzliszeletet, magnéziumot, izotóniás port, amit a vízbe keverhetek, meg pár energy shot-ot. Nem gondoltam volna, hogy mennyire hasznos dolgok ezek. Amikor az első pár km után begörcsölt mindkét vádlim, ittam egy kis magnéziumot és kb 6 perc alatt varázsütés szerűen elmúlt minden fájdalom. Folyamatosan tudtam pótolni a folyadékot is, ami a majd 9 óra menetelés közben egész jól jött a fülledt melegben.

negyvenedik_poszt_04.jpg

... és vele a kudarcra!

Azt hittem mindenre felkészültem a lehető legjobban, de egy ilyen verseny esetén nem lehet mindenre felkészülni. Ami tőlem telt, azt megtettem, a többit pedig izgatottan vártam. Izgalmakban és meglepetésekben pedig nem volt hiány, kezdetnek Gergő barátom elaludt, így majdnem lekéstük a rajtot. Nagyon rossz lett volna, ha ennyi küzdelem és felkészülés után egy ilyen apró baki miatt ki kellett volna hagyni a versenyt. Szerencsére aztán időben odaértünk, kismillió ember volt már a Várgesztesi Villaparkban. 

negyvenedik_poszt_05.jpg

Átvettük a rajtcsomagot és készülődtünk a versenyre, amikor is arra lettem figyelmes, hogy az én sorszámommal ellátott kis borítékban volt egy extra papír. Kivettem és néztem nagyokat, amikor megláttam, hogy az önkéntesek egy dedikált, Spartan logóval ellátott kis üzenetet hagytak nekem. El sem tudom magyarázni, hogy ez milyen jó érzéssel töltött el. Ekkor tudtam, hogy bármi is lesz, mindenképp végigmegyek a pályán. A kudarc nem opció!

#SÁRgesztes

Rövidke bemelegítés után az eső is megérkezett, szóval minden körülmény adott volt, izgalmas versenynek néztünk elébe. Az adrenalin hatalmas volt, sokkal jobban vártam a rajtot, mint az előzőnél. Nagyon éreztem magamban az erőt, hegyeket is meg tudtam volna mozgatni az elején. Aztán nem gondoltam volna, hogy meg is kell majd, a pálya nagy részén akkora sárban kellett mennünk, hogy néhol térdig elsüllyedtem. Többen elcsúsztak és nem is tudták befejezni a versenyt egy törés/rándulás miatt. Ezeket a zord körülményeket akkor még nem is sejtettük.

negyvenedik_poszt_06.jpg

A füst felszállt, elindult a 11:45-ös rajt. Mindenki szaladni kezdett, még én is. Az első párszáz métert csodával határos módon én is kocogva tettem meg. Csak szemerkélt az eső, szóval nem volt semmi gond, könnyen lehetett eleinte haladni. A palánk fölött-alatt-között típusú feladatokat könnyedén teljesítettem. Aztán ezután egy tóban kellett nagyjából 40 métert úszva megtenni. Sajnos nem tartom magam valami jó úszónak, igazából nem is nagyon próbáltam mostanában. Éppen ezért a segítők tettek rám egy mentőmellényt, biztos, ami biztos. Szerencsére nem süllyedtem el, végig tudtam menni ezen az akadályon is, és amin meglepődtem az az volt, hogy nem görcsölt be a combhajlítóm közben. A víz hőmérséklete éppen jó volt, szivesen elidőztem volna még benne, de még nagyon sok volt hátra a versenyből, úgyhogy igyekeztünk tovább.

negyvenedik_poszt_07.jpg

Amikor jól lehetett haladni, akkor próbáltam a kocogást és a sétát felváltva. Az első óra nagyon gyorsan eltelt így. Nem is vettem észre, nem is néztem az órámram, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mentem előre és nem foglalkoztam semmivel, izgatottan vártam, hogy vajon mi lesz a következő feladat. Nos, olyan sokat nem kellett várnom rá, egy kupacon nagyon sok akadály volt elrendezve. Az első a Bender volt, amit egyelőre nem tudok megcsinálni, de jövőre tuti megpróbálom! 30 burpee ötösével hangosan számolva. Csak úgy repültek ezek a burpeek, még mindig nagyon éreztem. Jöhetett a következő feladat, kötélmászás! :D Itt egy picit elkeseredtem, megfogtam a kötelet, kicsit felrugaszkodtam, de a 160kg-os súlyommal ez még mindig csak egy kitűzött cél marad. Jövőre! Itt már egy kicsit kedvtelenebbül számoltam el harmincig, de még tudtam, hogy sok van hátra. Nem veszíthetek a lelkesedésből. 

negyvenedik_poszt_08.jpg

Néha megálltam, hogy a természetben gyönyörködhessek! :D 

A kötélmászás után szögesdrót érkezett, majd az a-cargo. Ezeket magabiztosan meg tudom csinálni már. Most nem akadtam el egyáltalán a drótban, és a cargonál sem féltem attól, hogy szanaszét szakad alattam a kötél. Pedig most nagyon sok másik versenyző is volt rajta, párszor recsegett ropogott azért. De semmi pánik, sokkal többet kell kibírjon ez a cucc. A mászóka után egy vizesgödör volt a közepén egy palánkkal, úgynevezett dunk wall. A palánk alatt teljesen a vízbe mártózva kell átmenni ezen az akadályon. Eleinte könnyűnek tűnik, de becsapós lehet, óvatosan kell a víz alá merülni. A vizestáskámat levettem a hátamról és megvártam, amíg Gergő átér, majd odaadtam neki és én is átmentem rajta.

negyvenedik_poszt_09.jpg

Azért másnak is fárasztó volt, nem csak nekem. 

Ezután megint egy mászókára kellett felmenni, a másik oldalon meg le, ezt is meg tudtam csinálni. Gergő segített az elején felkapaszkodni, utána már gyerekjáték volt. Féltem, hogy lecsúszik a kezem vagy a lábam a csövekről, mert az eső itt már eléggé rákezdett, de szerencsére nem történt semmi. A következő feladat a majomlétra volt, ami ráadásul nem csak vizszintesen ment, hanem a közepéig emelkedett, utána pedig lefelé kellett kicsit menni. Jól megnéztem magamnak ezt az akadályt és elhatároztam, hogy ezzel is csak jövőre próbálkozom. Nekiálltam burpeezni, itt is ötösével csináltam, viszont már volt egy kis pihenő is az ismétlések között. Kezdtem érezni, hogy ennek fele sem tréfa.

negyvenedik_poszt_11.jpg

Hóóóóóóóó-rukk.

Ezután a memória teszt következett. A rajtszám utolsó két számjegyéhez tartozó kódot kellett megjegyezni, az enyém a 63-as szám volt, amihez a W22GDN kód tartozott (lehet az utolsó három betűt felcseréltem :D). Hatalmas mázlim volt, mert a versenyen jól eltaláltam, azóta meg már ki emlékszik! Ezzel megúsztam 30 burpeet. 

negyvenedik_poszt_10.jpg

10 km után is tudtam még mosolyogni.

Megint cargo mászás, 6 láb magas fal, ezekkel sem volt probléma. A falnál Gergő segítsége nagyon jól jött, mert ez már az a magasság, amit sajnos nem tudok sem megugrani, sem úgy feltolni magam, hogy jó legyen. Mindenesetre már jobban vettem ezt az akadályt is, mint két hónappal ezelőtt, szóval látom, hogy egyre könnyebben veszem ezeket az akadályokat.  Meg is lepődtünk, hogy mennyivel többet bírok most, mint a Sprint alkalmával Nagykanizsán. Következő feladatként egy gerendán kellett átfordulni valahogy. Ennek az akadálynak négyszer is nekifutottam. Éreztem magamban az erőt rá, de sajnos a testem közbeszólt. A hasam miatt nem tudtam úgy átfordulni rajta, ahogy azt én fejben elterveztem. Voltak ott páran, akik segítettek és megtoltak, hogy át tudjak menni. Zavart a dolog, hogy nem ment egyedül, legközelebb már ez is könnyedén sikerülni fog. Tényleg csak egy kicsi kellett volna.

negyvenedik_poszt_12.jpg

Itt egyszerre vágtam be a hasam és a lábszáram is.

Mentünk tovább és elérkeztünk egy kikövezett részhez, ahol homokzsákokat kellett cipelni. Fel kellett vinni egy emelkedőn, megkerültük vele a várgesztesi várat, majd lejöttünk. Azt nem tudom, hogy mekkora volt a homokzsák, de nem volt megterhelő egyáltalán, mert évekig 60+ felesleget cipeltem magamon mindenhova. Ezután csomó feladat egy helyen volt, fel is torlódtak az emberek. Sajnos az egyensúlyozásnál félig jutottam el a gerendán, és az Olimpusz falnál is csak félig sikerült eljutnom, aztán lecsúsztam. Ezek mind olyan feladatok, amiket meg kellene tudnom csinálni, de valahogy mégsem sikerültek. Talán a fáradtság volt az oka, talán a sáros, csúszós terep, nem tudom. Van még hova fejlődni, az egyszer biztos.

negyvenedik_poszt_13.jpg

Két burpee között már nem őszinte a mosolyom, miután leestem az egyensúlyozásnál.

A következő akadály a 8 láb magas fal volt, ahol ismét segítséget kellett kérnem Gergőtől. Bakot tartott, de pár versenyző odajött még, hogy segítsen, nehogy visszaessek. Persze nem estem volna vissza, de jó volt azért, hogy ott voltak, biztonságban éreztem így magam. Persze a másik oldalon senki sem volt, úgyhogy akár hatalmasat zakózhattam volna, de ügyesen le tudtam ereszkedni :D 

negyvenedik_poszt_14.jpg

Hát egy darabig így is eljutottam, de rossz volt ez a tecnhnika.

Egy általam még sosem látott feladathoz érkeztünk ezután. Ez egy fal volt, ami Z alakban volt elrendezve és végig kellett menni az oldalán. Pár kapaszkodó lehetőség volt, de nekem túl messze voltak egymástól, meg sem próbáltam. A burpeet itt már nem tudtam olyan hangosan számolni, de csináltam tisztességesen. Egyre többet kellett pihennem, hogy levegőt kapjak, de szerencsére Gergő türelmesen megvárt. Mentünk tovább, ahol a memória feladatot kellett visszamondani, ez ugye sikerült, szóval fellélegeztem, aztán ferde fal, Gergő segítségével ez is sikerült. Majd dárdahajítás következett, itt (ha nem is elsőre, de) betaláltam a szalmabálába, és bent is maradt a dárda. Itt nagyon sok önkéntes volt, mindenkivel lepacsiztam, hiszen kiderült, hogy többen közülük aláírták a rajtcsomagomban található papírt, úgyhogy nagy volt az öröm :) Ismét hatalmas motivációs löketet kaptam, megöleltem a csajokat és mentem is tovább.

negyvenedik_poszt_15.jpg

Jó sokat mentünk, mire az utolsó pár akadályhoz elértünk. Egy kupacon volt megint sok. Egy falon kellett átmenni, ez nem volt vészes, sokszor megcsináltam már,  aztán egy homokzsákot kellett felhúzni jó magasra, majd úgy visszaengedni, hogy nem huppanhat a földre. Ezt is meg tudtam csinálni könnyedén, hiszen ki tudtam használni a testi adottságaimat. El sem hiszem, hogy van olyan feladat, ahol ez a testalkat előnyös lehet :D 

negyvenedik_poszt_16.jpg

Csak a pózolás.

Utolsó előtti feladatként a multirig (gyűrű, kötél, rúd felakasztva és ezeken kell átlendülni egyik pontból a másikba) helyett megint burpeeznem kellett. Sajnos a saját testsúlyos feladatok nem mennek még, szóval a "könnyebb" utat választottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt már nagyon a végét jártam. Persze ez után már csak egy feladat következett, szóval hülyén nézett volna ki, ha itt feladom. Eszem ágában sem volt, nem azért mentem. Már kezdett sötétedni, nagyon kevesen voltak rajtunk kívül. Az önkéntesek voltak ott, nagyon bíztattak, hogy beérjek. Gergő meg tudta csinálni az összes feladatot, szóval neki ez sem volt probléma. Én egy kicsit alkudoztam, hogy ne kelljen 30 burpeet csinálni, hiszen itt már a jóIsten tudja mennyit megcsináltam. Végül nagy küzdelmek árán 15 db-ot tudtam megcsinálni, amikor mentem a következő, a legeslegutolsó feladatra.

negyvenedik_poszt_18.jpg

Ez pedig nem volt más, mint a slip wall. Ez egy ferde fal kötelekkel, amin a nevéből is adódóan könnyen vissza lehet csúszni, ha nem ügyes az ember. Az előző versenyen 4-5-en segítettek, hogy átmenjek ezen az akadályon, sosem fogom elfelejteni. Most hétvégén is aktívan élt bennem ez az emlék, így nem engedhettem, hogy ez ismét bekövetkezzen. Nekiveselkedtem hát a kötélnek majd szépen lassan megindultam felfelé. A technikám jó volt, szinte végig fel tudtam menni, de amikor a legutolsó lépés volt hátra, akkor megcsúszott a lábam, és belekapaszkodtam a tetejébe az akadálynak. Gergő ekkor a segítségemre sietett és az egyik lábam segített a fal tetejére tennem. Innen már fel tudtam húzni magam és át is értem az utolsó akadályon.

negyvenedik_poszt_17.jpg

Fogalmam sincs, hogy hogy lett 32 km. A lépés a sár miatt volt ennyi, sokszor kellett korrigálni, nehogy elcsússzak.

Ekkor hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Áthaladtunk a célon és 8 óra 51 perc után befejeztük a várgesztesi Spartan Supert. Kb. 20 km táv, nagyon durva terepen, sok emelkedővel, iszonyat sok sárral és 27 feladattal. Rengeteg burpee. Még annál is sokkal több apró sérülés, kék-zöld folt. De nincs egyáltalán okom panaszkodni. Elhatároztam, hogy megcsinálom és végig is mentem rajta. Minden egyes percét élveztem, még ha néha a fáradtság elhatalmasodott is rajtam. Saját magammal versenyeztem, saját magamat akartam legyőzni és ez sikerült is. Az, hogy ez a verseny nem nekem van kitalálva, nem kérdés. De pont ezért volt olyan jó érzés mégis teljesíteni.

negyvenedik_poszt_19.jpg

Ezúton szeretném megköszönni Szami barátomnak, aki nagyjából a pálya felén jött velem és készített remek fotókat a küzdelmemről. A kezdetektől támogat mindenben, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki. Gergőnek sem tudom elégszer megköszönni, hogy végig mellettem volt és átsegített a nehezebb akadályokon, néhol szó szerint, néhol pedig bíztatással. Egy kis szerencsével az októberi versenyt is közösen fogjuk teljesíteni, de már sokkal jobb eredménnyel. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az edzőimnek (Marci, Zoli) és azoknak is a támogatást, akik régi ismerősként és ismeretlenül is mellettem voltak és bíztattak, hogy ne adjam fel. Sokkal többet jelent ez nekem, mint bárki gondolná. Örülök, hogy a Spartan közösség befogadott, ígérem nem fogok szégyent hozni ezekre az érmekre!

Életem legjobb élménye volt, sokkal többet kaptam ettől a versenytől, mint gondoltam volna. Makacs vagyok, kitartó és piszkosul motivált. Most pedig következik a felkészülési időszak. Szeretnék a miskolci Beast-en minél kevesebbet burpeezni. Tudom, hogy ez csak és kizárólag rajtam múlik és pont ezért tudom azt is, hogy SIKERÜLNI FOG. #jobbleszek

 

Semmi sem állíthat meg Tovább
Eltelt egy év

Eltelt egy év

harminckilencedik_poszt_bevezeto.jpg

Emlékeztek erre a képre? Tavaly ezen a napon fogalmazódott meg bennem a blog és az életmódváltás ötlete. Akkor még nem is sejtettem, hogy mekkora ereje lesz ennek a dolognak. Sosem gondoltam volna, hogy ennyien nyomon fogják követni az átalakulásomat és, hogy ilyen sok embert fogok motiválni azzal, ha kitartóan küzdök a céljaimért.

A változáshoz idő kell

Mindig mondogatom, hogy a változáshoz idő kell. Eleinte valószínűleg azért mondogattam, hogy magam is nyugtatgassam és ne várjak azonnali sikereket. Persze az elmúlt egy év alatt megtanultam, hogy ez a hatalmas közhely tényleg igaz. Ahhoz, hogy megváltozzon az ember - akár kívül, akár belül - idő kell. 

harminckilencedik_poszt_02.jpg

Az első edzés előtt nem volt őszinte a mosolyom.

Talán az egyik legfontosabb dolog az, hogy fejben rendeződjenek a dolgok. Körvonalazódjon a cél, utána pedig megtaláljuk azokat a módszereket, amik segítségével el tudjuk érni mindazt, amit kitűztünk magunk elé. Ez egy hosszú tanulási folyamat, ahol megismered saját magad, a tested és a lelked egyaránt. Nincsen olyan megoldás, amivel varázslat szerűen javulást lehetne elérni. Kemény munka, kitartás és céltudatosság kell ahhoz, hogy valaki a legjobbat hozza ki magából. Ha ezek közül tényleg minden megvan és a csillagok állása is kedvező, na akkor lehet változást elérni. Akkor is csak lassan.

harminckilencedik_poszt_03.jpg

Én sajnos ezt rossz sorrendben közelítettem meg. Elhatároztam, hogy lefogyok. Mindenre odafigyeltem, a diétára, az edzésre, az új életmóddal járó lemondásokra. Az időmet megtanultam beosztani, folyamatosan növeltem a fizikai terhelést, a drasztikus diétát mérsékeltem, ahogy jöttek az eredmények. Minden napom újabb kihívás volt, próbáltam jobb lenni saját magamnál. Ez nagyon jól működött, nincs okom panaszra, viszont valami elkerülte a figyelmem. Nem foglalkoztam azzal, hogy fejben elrendezzem ezt a sok impulzust, ami nap, mint nap ér.

harminckilencedik_poszt_04.jpg

Talán a pizza az egyetlen dolog, ami egyáltalán nem hiányzik. Ettem belőle eleget! :D 

Többen mondták, mikor elkezdtem az életmódváltást, hogy szenteljek időt arra, hogy az elmémet is edzzem. Ezt tök nagy hülyeségnek gondoltam és csak megvontam a vállam. "Mit tudnak ezek az emberek, ez egyáltalán nem számít. Diéta legyen meg testmozgás, aztán kész!"- gondoltam magamban. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. 

harminckilencedik_poszt_05.jpg

Úgy voltam vele, hogy ez egy öngerjesztő folyamat. Az egyik változás hozza magával a másikat majd. Ha majd látom kívülről azt, hogy mennek le a kilók, akkor majd javulni fog a kedvem, sokkal vidámabb leszek és magabiztosabb. Ugye alapvetően azért álltam neki az életmódváltásnak is, mert egy mélypontra értem az életemben és abból szerettem volna kijönni. Abban bíztam, hogy ez majd segít abban, hogy egy teljesebb, boldogabb életet éljek. Többé kevésbé így is lett.

harminckilencedik_poszt_06.jpg

A blog indulása óta felfelé ível ez a görbe és továbbra is töretlenül dübörög. Több száz új embert ismertem meg, rengeteg üzenetet, lájkot és kommentet kapok folyamatosan a közösségi oldalakon és már élőben is van, hogy oda mernek jönni hozzám olyanok, akik követik az átalakulásom és szorítanak azért, hogy elérjem a céljaimat. A kilók mennek le folyamatosan, a ruháim egyre jobban állnak, tudok már rendes üzletben venni magamnak szinte bármit. Az edzettségi szintem soha nem látott méretet öltött. Olyan dolgokra vagyok képes, amire a legvadabb álmomban sem számítottam volna. Néha saját magam is képes vagyok meglepni.

harminckilencedik_poszt_07.jpg

Az akadályversenyeken való részvétel egy olyan fejezetet nyitott az életemben, ami kalandokkal és izgalmakkal teli. Sosem voltam motiváltabb, mint most. Folyamatosan találok magamnak újabb és újabb kihívásokat, újabb célokat, amik visznek előre. Ha nincs kedvem edzeni menni - néha ilyen is van egy fárasztó nap után -, akkor általában arra gondolok, hogy "na most kell csak igazán elmennem". Felkerekedek és a saját rekordjaimat döntögetem. Olyankor mindig eszembe jut, hogy ehelyett feküdhettem volna otthon és csinálhattam volna a jó nagy semmit. De akkor csak egy helyben toporognék, vagy ami rosszabb, lehet visszacsúsznék. 

Szóval összességében javult minden körülöttem. A hétköznapi dolgok sem megterhelők már, be tudom kötni a cipőmet, könnyedén ki tudok kelni az ágyból. Beleférek akármelyik székbe normálisan. Ezek mind olyan dolgok, amik ezelőtt nehezemre estek. DE! És ez most egy nagyon nagy de. Sajnos a fejemben mégsem tudom elrendezni úgy a dolgokat, ahogy azt kellene.

Mint a népmesében

Emlékeztek arra a bizonyos népmesére, amikor az okos lány vitt ajándékot, meg nem is? Na, én pont így érzem magam. Nehéz megmagyaráznom, de mostanában, amikor tükörbe nézek, akkor csunyábbnak látom magam, mint egy évvel ezelőtt. Látom is a változást, meg nem is. Boldogabb is vagyok, meg nem is. Iszonyatosan sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez bizonyára azért van, mert most már nagyon odafigyelek saját magamra. Minden apró hibám látom, és minden apró hiba sokkal nagyobbnak tűnik, mert eddig egyáltalán nem vettem észre őket. Oly sok éven át próbáltam kizárni ezeket a dolgokat, igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy hogy nézek ki, gyakorlatilag tagadásban éltem.

harminckilencedik_poszt_09.jpg

Még sok van hátra. 

Most meg, amikor már megszabadultam 60 kg-tól, teljesen másképp nézek saját magamra. Kezd látszódni rendesen az arcom, az erek megjelentek a kezemen, a csontjaim körvonalazódnak. Az 5XL és 6XL-es ruhákról XXL-re csökkent a méretem, még a cipők is lötyögnek már rajtam, amin tök meglepődtem. Összességében csak pozitív változásról beszélhetünk. Rengeteget küzdöttem, hogy idáig eljussak, viszont fejben nem értem még el erre a szintre. Az önbizalmam nincs még a helyén. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehetne ezen javítani. De biztos vagyok benne, hogy most ez a következő nagyobb kihívás, amivel meg kell küzdenem.

harminckilencedik_poszt_08.jpg

Egyszer talán el fogom felejteni azokat a dolgokat, amik az előző 25 évben meghatározták az életem és hatással voltak a mindennapjaimra. Mindenesetre szerintem aki ennyi évig kövérként élt, az nem fog egy év alatt másképp saját magához állni. Legalábbis én nem tudok most még. Sokszor észreveszem magamon, hogy a régi berögződött szokásaim ugyanúgy jelen vannak még mindig, pl. folyamatosan igazgatom a pólómat, holott már nem lóg ki belőle a hasam, ha látok egy szűkebb helyet, akkor inkább kikerülöm, pedig simán elférnék és még csomó ilyen apróság van, ami berögzült az évek során.

Hogyan tovább

Azt kell mondjam, hogy a blog teljes mértékben betöltötte azt a funkciót, amire eredetileg kitaláltam. Most a napokban pár posztomat ismét elolvastam és nagyon jó volt visszaemlékezni a kezdetekre. Megmosolyogtam azt, ahogyan ebbe az egészbe belevágtam és, hogy mennyire nem voltam felkészülve arra, ami várt rám. Utólag persze már nagy a szám és könnyen beszélek, de valahogy mégis el kellett kezdenem. Ha visszamehetnék az időben, akkor csak annyit változtatnék, hogy előbb elkezdtem volna ezt az életmódot. Az izomláz is annyira a hétköznapjaim részévé vált már, hogy fura lenne, ha nem lenne.

Biztos vagyok abban, hogy nem szeretném abbahagyni, amit egy évvel ezelőtt elkezdtem. Szerencsére ez egyszer sem fordult meg még a fejemben. Persze mindenkinek vannak nehezebb napjai, nekem is volt jópár. De ez nem tántoríthat el attól, hogy elérjem a céljaimat. Sőt! A legnehezebb talán olyankor felülkerekedni saját magunkon, amikor semmi sem úgy megy, ahogy kéne. Ez az igazán nagy dolog. 

pluszminusz_torta.jpg

Köszönöm a tortát az Élelem étteremnek! Full egészséges, minden mentes süti ;)

Az előző posztban írtam arról, hogy most lelassult - már-már meg is állt a fogyásom. Sajnos tényleg ez a helyzet, bármit csinálhatok, a súlyom mostanában nem változik, csak a centiméterek és a tükörben látott eredmény. Úgyhogy módosítanunk kell a diétán. Lehet az edzésterven is változtatni kell majd valamilyen szinten, vagy az intenzitáson növelünk, vagy az alkalmakon, ezt majd a Marci kitalálja. Jöhetnek az újabb kihívások, készülök a versenyekre. Az egyik nagy álmom az a Spartan Trifecta lenne, amiből egy már megvan. Kettő versenyt kell még teljesítenem hozzá, az egyik (Spartan Super) nemsokára esedékes lesz, alig több, mint egy hét múlva. Igyekszem most minden energiámat arra összpontosítani.

Ezúton szeretném megköszönni az edzőim (Zoli, Marci) segítségét, a CrossFit Arrabona nyújtotta lehetőségeket, a kollégáimnak a RAW Agency-nél, hogy nap, mint nap elviselik a hülyeségeimet, a barátaimnak és mindenkinek, aki támogat akár csak egy jó szóval a céljaim elérésében. Nagyon nagy fába vágtam a fejszém, és nem is gondolnátok, hogy milyen sokat jelent az a szeretet, amit az elmúlt egy évben kaptam tőletek! Bízom benne, hogy a következő év legalább ennyire izgalmas lesz, ha nem sokkal izgalmasabb! Nagy terveim vannak továbbra is, úgyhogy maradjatok velem. Amúgy is még van legalább 60 kg, amit le kell dobnom! :D 

Teljesen új ember lett belőlem, az életem egyéb területein is sikeresnek mondhatom magam, és bízom benne, hogy hamarosan fejben is meg tudom újítani magam. Nem elfelejteni, a változáshoz idő kell. #jobbleszek

 

Eltelt egy év Tovább
Ismét legyőztem saját magam, sőt!

Ismét legyőztem saját magam, sőt!

harmincnyolcadik_poszt_bevezeto.jpg

Az idei év eddigi legnagyobb meglepetéseként sikeresen teljesítettem a Pannonhajszát 7+ km-es távon. Na nem az a meglepetés, hogy teljesítettem, inkább a körülmények és a magamhoz képest elért fejlődés volt az, ami igazán meglepett. Régen volt poszt, úgyhogy ne szaladjunk ennyire előre! 

Élet a Spartan Sprint után

A verseny utáni napokban szinte felrobbant a postafiókom Facebookon. Akkora szintű szeretetet kaptam vadidegen emberektől, amekkorára legvadabb álmaimban sem számítottam volna. Rengetegen megosztották azokat a képeket/videókat, amiken én szereplek és többszáz bíztató és gratuláló komment is érkezett. Volt szerencsém pár emberrel közvetlenebb kapcsolatba is kerülni és pár üzenetet váltani, aminek nagyon örültem. Sok erőt merítek ezekből az élményekből, bár még mindig furán kezelem a dolgot. Igérem belejövök lassan ebbe is! :D Ez a hatalmas "lelkifröccs" egyébként a lehető legjobb időben érkezett, mert kezdtem magam alatt lenni. Idén a súlyom nem változott szinte semmit. Az elmúlt 6 hónapban megrekedtem a bűvős 160kg-os határnál és sehogy sem megy lejjebb ez a szám. Persze az állóképességem sokkal jobb, a ruhák is egyre jobban állnak rajtam, de ha bárki megkérdezi, hogy mennyinél tartok, akkor azt kell mondanom, hogy 60kg-ot fogytam még "csak" eddig. Ilyenkor általában látom az embereken a csalódást, vagy a meglepődöttséget és a jónéhányadik ilyen beszélgetés után sajnos én is hajlamos vagyok egy kicsit elgondolkozni ezen, pedig nem szabadna. 

harmincnyolcadik_poszt_02.jpg

Sajnos ugye a bokám teljesen lenyúztam, aminek köszönhetően legyengült az immunrendszerem és a sok vitamin ellenére még a herpesz is kijött a számon. Ezért nem igazán fotózgattam magam, és edzeni sem tudtam elmenni egy egész hétig, amíg teljesen be nem gyógyult a lábam. Kicsit sántikáltam is pár napig, ez eléggé kellemetlenül érintett. Persze az jobban zavart, hogy így a crossfit edzéseket is ki kellett hagynom. Lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy nem mozgok semmit, és izgultam a Pannonhajsza miatt is, hiszen csak egy hónapom volt arra, hogy még készüljek rá, mindenesetre a nagyobb sebesülés elkerülése végett inkább "lábadoztam".

Mélypont

Talán most először éreztem azt, hogy igazán mélypontra kerültem. Hónapokig nem változott a súlyom, nem tudtam azokat az eredményeket felmutatni, amire mindenki kiváncsi lett volna. Részben ezért sem írtam a blogra, mert nem akartam csalódást okozni azoknak az embereknek, akik követik az átalakulásomat. Ez tök nagy butaság volt tőlem, hiszen ez egy olyan dolog, ami ugyanúgy meghatározó része az életmódváltásnak, mint a sikerek és a hamar elért eredmények. Ez van sajnos, tovább kell lépni ezen. Szerencsére csak a blogírással voltam ilyen tróger, az edzéseket ugyanúgy folytattam, miután megjavult a lábam. 

harmincnyolcadik_poszt_03.jpg

Lassan pálcika lábam lesz.

Magamhoz képest is folyamatosan jobb lettem és ami pluszban jó érzéssel töltött el, az az, hogy másokhoz képest sem maradtam már el annyira, mint régebb. Ha visszagondolok arra, hogy az első edzésemen a földre sem tudtam leülni, vagy hogy két evezés után begörcsölt a lábam, akkor más megvilágításba kerül az alábbi tábla. A jobb oldali táblázaton láthatunk hat féle gyakorlatot (evezés, amerikai swing, front squat, push press, assault bike, felülés), mindegyiket 3 percig kellett végezni és minél több ismétlésszámot/kalóriát kellett elérni közben. Az én sorom az, amiben az SZY van az első oszlopban. Fogalmam sincs miért így írta fel Marci a nevemet, a Szeky egyértelműbb lett volna :D A lényeg, hogy alig maradtam el a többiek pontszámához képest, és a fentebb teljesítők mindegyike nagyjából fele akkora, mint én. 

harmincnyolcadik_poszt_04.jpg

Az eredmények tehát egyre jobbak lettek, sokkal jobban érzem magam, de mégis az volt bennem, hogy nem vagyok elég jó. Akik nem ismernek és nem tudják, hogy min mentem keresztül eddig, azok még mindig csak egy nagydarab srácot látnak. Nem is sejtik, hogy voltam kétszer ekkora is. Egyik délután elmentem egy hajléktalan mellett, aki részeg is volt és odakiabált nekem, hogy "na mi van dagadék". Persze nem szóltam vissza neki, mit is mondhattam volna. Az önbizalmam soha nem látott mértékre csökkent, pedig abszolút nem volt rá okom. Én tudom, hogy honnan indultam és azt is tudom, hogy mennyi munkát fektettem bele abba, hogy eddig elérjek.

harmincnyolcadik_poszt_05.jpg

A tükör nem csap be sosem.

Pannonhajsza

Ahogy közeledett a következő megmérettetésem napja, egyre jobban izgultam miatta. Sajnos a munkám miatt nem tudtam annyit készülni, mint amennyit szerettem volna, egy-két edzés kimaradt, de igyekeztem javítani a képességeimen. Bicikliztem többet, igyekeztem gyorsabban sétálni, ha mentem valahova és összességében próbáltam növelni a teljesítményemet még jobban. 

harmincnyolcadik_poszt_06.jpg

harmincnyolcadik_poszt_07.jpg

Eltűnt a második állam. :D  

A Spartan emléke még nagyon frissen élt bennem, szóval tudtam, hogy nem egy kéjutazásra kell számítanom. Sőt! A nagykanizsai verseny távja csupán 8,2 km volt, a mostani viszont alapból már 7 km-ről indult. Párszor voltam már Cseszneken és tudtam, hogy milyen szintkülönbségek vannak. Egy jó kondiban lévő embernek is elég megterhelő emelkedőkkel teletűzdelt pályára számítottam. A szervezők természetesen nem okoztak csalódást, sikerült úgy kanyarítaniuk az útvonalat, hogy kellőképpen nehéz legyen a terep.

harmincnyolcadik_poszt_08.jpg

Szombaton reggel elindultunk tehát Győrből Csesznekre, az út nagyjából egy óra volt úgyhogy jó korán kellett kelni a 9 órás rajthoz, hogy időben ott legyünk. Eredetileg úgy volt, hogy Zsolti barátom jön velem a versenyre, de egy sérülés miatt ki kellett hagynia a rendezvényt, így egy sokkal csinosabb kísérőm lett Orsi személyében, aki segített a mentális rákészülésben is és végig bíztatott, hogy ne adjam fel. 

Amikor megérkeztünk a helyszínre, akkor már rengetegen voltak, mindenki izgatottan várta az első rajtot. Több ismerőssel is találkoztunk és olyanokkal is összefutottunk, akik követik a blogot hónapról hónapra, de még nem volt alkalmunk élőben találkozni. Ez sikeresen elterelte a figyelmem arról, hogy már megint mekkora fába vágtam a fejszémet. Egészen addig nagyon izgultam és olyan gondolataim voltak, hogy nem fog menni, de amikor elrajtoltunk, akkor ezek a negatív gondolatok azonnal elmúltak. Nem hagyhattam cserben saját magam, továbbá azoknak az embereknek sem okozhattam csalódást, akik bíztattak és támogattak. Így is nagy nyomás volt rajtam, de hogy ezt is még fokozzuk, egy kamerával végigkisérték az egész versenyem. Erről egy későbbi posztban majd részletesen mesélek, mindenesetre nem könnyítette meg a helyzetem, hogy szinte minden lépésemről felvétel készült.

A táj nagyon szép volt, szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett, minden adott volt egy jó versenyhez. Az első pár feladat könnyedén ment, kúszni kellett villanypásztorok alatt, aztán szögesdrót alatt háton felfelé, aztán négykézláb úgy, hogy a térdünk nem érhetett le. Át kellett mászni egy jókora szalmabála rakáson, amitől egy picit tartottam, nehogy elszakadjon az a kötél, amivel rögzítették ezeket a bálákat. Szerencsére ezzel sem volt probléma, pikk-pakk felmásztam. Aztán betonhengereken kellett keresztülmászni. Haladtunk tovább és egy vizesárokhoz érkeztünk, amin egy bambuszrúd segítségével át kellett lendülni. Soha nem csináltam még ilyet, féltem tőle, hogy belepottyanok a vízbe, ami a verseny további részét lehet megnehezítette volna. Nagy lendületet vettem, szorítottam erősen azt a rudat, majd átjutottam a másik oldalra. Egy picit visszacsúszott a lábam, mert eléggé dagonyás volt az a rész, de épphogy a cipőm beleért a vízbe.A következő akadálynál csúzlival kellett célbalőni. Nem volt egyszerű feladat, két próbálkozás volt, elsőre úgy fölé lőttem, hogy öröm volt nézni, másodszorra viszont mindketten eltaláltuk a kis műanyag palackot. Mentünk tovább és elértünk egy ferde falhoz, ez nagyon magasnak bizonyult, úgyhogy meg sem próbáltuk, büntetésből kerülő úton kellett menni, ami plusz 1 km volt. Ezután megérkeztünk az első frissítő ponthoz. Betankoltunk az izotópos italból, aztán mentünk tovább. Ezután homokzsákot kellett cipelni, majd bálát kellett talicskázni. Ezek nem voltak nehezek egyáltalán. Jó sokat kellett menni, mire elértünk a várhoz. Fel kellett mászni, iszonyat meredek volt, azt hittem meghalok, mire felérek a hegy tetejére. Ott még volt egy kötéllétra, amin könnyedén felmásztam egy kis pihenő után. Ott kukoricát kellett morzsolni, majd következett egy újabb frissítő pont. Itt mosakodni is lehetett, tényleg frissítően hatott, mert a nap hét ágra sütött, úgyhogy jól esett kicsit megmosni az arcunkat. Ezután íjászkodni kellett a vár lábánál. Nem nagyon volt tapasztalatom ebben, szóval egy kis elméleti útmutatás után éppenhogy eltaláltam a célt, szerencsére nem kellett büntetőzni. Ezután vizes vödröt kellett cipelni. Ez alapvetően nem lett volna nehéz, de előttünk sokan kipacsálták a vödör tartalmát, úgyhogy meglehetősen csúszós lett a talaj. Szerencsére nem sikerült fenékre esni, de volt pár meredekebb pillanat. :D Aztán gólyalábon kellett megtenni egy bizonyos távot, itt sokáig próbálkoztam egyáltalán pár lépést tenni, de sajnos a rajtam található felesleg miatt vagy túl előre dőltem, vagy túl hátra. Biztos ment volna, ha egy pár órát szórakozok vele, de erre nem volt idő. Mentem hát büntetőzni. A burpee valamivel könnyebbnek tűnt most, mint Spartanon. Talán az is hozzájárult, hogy rövidnadrágban voltam és könnyebben mozogtam így, a ruha nem akadályozott semmiben.

Sajnos a sok hegymenettől a vádlim iszonyatosan elkezdett görcsölni. - Nem elfelejteni, legközelebb legyen magnézium nálam, plusz előtte is csomót meg kell inni, hogy ezt elkerülhessem! - Próbáltam lenyújtani, de hosszú távon nem lett jobb sajnos a helyzet. A következő feladat zsákban ugrálás volt, hát persze, hogy a legjobban vádlit igénybevevő feladat :D Ilyen a szerencsém, mindenesetre ezt is meg tudtam csinálni, csak párszor megálltam közben, hogy az elviselhetetlen fájdalom kicsit alábbhagyjon. Ezután mentünk tovább és egy libikókán kellett átmászni, ami jó magas volt és nagyon koncentrálni kellett, nehogy leessünk. Ezután már láttuk a parkoló autókat, tudtuk, hogy a cél nem lehet messze. Kötélmászás következett, Orsi majdnem felért a tetejére, én meg sem próbáltam, szóval büntetőzni kellett. A következő feladat ismét nagyon nehéznek bizonyult, gerendákon kellett átmászni alul, felül, meg lajhár mászásban egy kötélen átmászni és mindezt egy akadályon belül! Meg sem próbáltam ezt sem, hiszen az első gerendán leestem volna :D Túlélésre játszottam, úgyhogy csináltam kényelmesen a burpeeket inkább.

Itt már nagyon fáradt voltam, de tudtam, hogy nincs sok hátra. Úgyhogy eszembe sem jutott az, hogy feladjam. Fel kellett megint mászni egy nagyobb dombra, itt egy korábbi akadálynál kifüggesztett memória feladványra kellett válaszolni, szerencsére ez volt talán a legegyszerűbb feladat mind közül. Ezután hatalmas meglepetésemre megjelent két barátom, Zsolti és Ádi, akik még mondták is, hogy nem tudnak eljönni, mert más dolguk van. Annyira megörültem nekik, hogy el sem tudom mondani. Egy újabb energialöketet kaptam az utolsó méterekre, amiért nagyon hálás vagyok. 

Mentünk tovább és elérkeztünk a legdurvább akadályhoz. Én még ilyet nem is láttam, álló gerendák voltak sorba rendezve és azokon kellett átmászni. Ezt sem próbáltam meg, csináltam a büntetőket, de biztos vagyok benne, hogy jövőre szeretném teljesíteni ezt az akadályt, hatalmas élmény lehet!

harmincnyolcadik_poszt_09.jpg

Ezután már csak két feladat volt hátra, egyensúlyozva hátrafelé kellett mászni egy gerendán úgy, hogy kézzel végig érinteni kellett azt. Eleinte szokatlan volt ez a feladat, de aztán szépen lassan végig értem. Az utolsó előtti lépésnél véletlenül letettem a lábam, kibillentem az egyensúlyomból, gyorsan körülnéztem és reménykedtem benne, hogy nem látta senki. Persze rengetegen voltak ott, mindenki látta :D Viccesen mondtam, hogy most ne nézzen oda senki, nevettek és mondták, hogy nem láttak semmit, visszaléptem a gerendára és megtettem a maradék két lépést, ekkor az ott állók megtapsoltak és gratuláltak, hogy egyáltalán odáig eljutottam. :)

harmincnyolcadik_poszt_10.jpg

Innen már csak egy utolsó feladat volt, egy rönköt kellett egy kijelölt pályán elhúzni. Jó nagy darab rönköt választottam, úgyhogy az pont jó volt még a végére, de szinte meg sem kottyant, mert már láttam a célt.

harmincnyolcadik_poszt_11.jpg

Ezután már a cél következett, 2-300 méter lehetett. De ezt már futva és nevetve tettük meg Orsival, hatalmas öröm volt befejezni a versenyt. Sikerült ismét legyőznöm saját magam.

harmincnyolcadik_poszt_12.jpg

Nem mindenkinek őszinte a mosolya :D 

harmincnyolcadik_poszt_13.jpg

Véletlen megállítottam az órán az időmérést, szóval a kezdő és befejező idpontot kell nézni :D 

Ez, hogy legyőztem magam, többszörösen is igaznak bizonyult. A nagykanizsai Spartan Sprinthez képest majdnem 10 perccel hamarabb beértem a célba egy olyan versenyen, ahol több volt a feladat, nagyobb volt a szintkülönbség, és több, mint 2 km-el hosszabb is volt a táv. Sikerült bebizonyítanom saját magamnak, hogy bármilyen célt tűzök ki az életben, el tudom érni, csak küzdeni kell érte. A kitartó és alázatos munka meghozza az eredményét, de hát mindannyian tudjuk, a változáshoz idő kell! 

Rengeteg biztatást kaptam a verseny alatt a versenytársaktól és Orsi is végig mellettem volt és nem hagyta, hogy akár egy pillanatra is elbizonytalanodjak a saját képességeimben. Hálás vagyok, hogy elkísért ezen a "túrán" és örülök annak, hogy ő is kilépett a komfort zónájából. Nagyon sokat kaptam ettől a versenytől, és ennek köszönhetően a mélyponton is sikerült átlendülnöm. Nem volt egyszerű, hiszen fejben helyre kellett raknom ezeket a dolgokat.

A komfort zónám már valahol jó régen elhagytam, szóval igyekszem mindig újabb és újabb kihívásokat keresni. A következő megmérettetésem (várgesztesi Spartan Super, 13km+ és 25 akadály+) kevesebb, mint 20 nap múlva lesz, úgyhogy egyelőre csakis ez lebeg a szemem előtt. Lehet, hogy nem fogok minden héten versenyre készülni, de biztos vagyok benne, hogy megtalálom azokat a rövidtávú és hosszútávú célokat, amikért érdemes napról napra felkelnem és küzdenem. #jobbleszek

Ismét legyőztem saját magam, sőt! Tovább
Aroo!

Aroo!

harminchetedik_poszt_bevezeto.jpg

Amikor jelentkeztem életem első akadályfutó versenyére, akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Spartan Race-en belül több kategória van; Sprint, Super és Beast a három legelterjedtebb (?), de van kifejezetten gyermekek számára (Spartan Kids), valamint nagyon elszánt emberek számára is versenyzési lehetőség (Hurricane Heist, Ultra Beast). Amikor elhatároztam, hogy szeretnék egy ilyenen részt venni, akkor láttam, hogy sajnos a gyerekeknek szánt versenyről a korom miatt lecsúsztam, így maradt a Sprint. A hirdetésben az volt, hogy 5+ km táv, 20+ akadály és ha valami nem sikerül az akadályok közül, akkor 30 burpeet (négyütemű fekvőtámasz) kell megcsinálni. Nagyjából másfél óra alatt teljesíthető a verseny.

Mi baj lehet?

A hirdetésben található számokhoz képest a verseny végül 8,2 km hosszú lett és 25 akadályt tartalmazott. Persze ezt előre nem lehetett tudni, úgyhogy nagy reményekkel vágtam neki életem első sport versenyének. Tavaly ugye túráztunk már egyet, megmásztuk a Kékestetőt. Az felfelé kb. 7 km volt és 2 óra alatt tettük meg a távot, ezért arra gondoltam, hogy most 3 óra alatt be tudom fejezni a versenyt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem sikerülhet, vagy feladom útközben. A kérdés inkább az volt, hogy mennyi idő alatt érek be a célba. 

Nos ez az idő majdnem 4 óra lett. Négy nagyon hosszú óra volt ez, ami alatt nem csak a feladatokkal kellett megküzdenem, de a testem korlátait is le kellett győznöm. Mivel egy hónapja voltam mérésen, ezért megközelítőleg tudom csak, hogy a súlyom még mindig 160 kg körül mozog. Illúzióim tehát nem voltak, csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjek a célba, ami nem is volt olyan egyszerű.

A nagy nap

Szombaton tehát első feladatként el kellett jutnunk Győrből Nagykanizsára. Ez egy szép háromórás utat jelentett viszonylag kellemes időjárással, a nap épphogy csak egy kicsit égetett, szóval ki lehetett bírni. Időben indultunk, mert a verseny előtt két órával kellett megérkeznünk a rendezvény parkolójába, ami már szinte teljesen megtelt, mire odaértünk. Letettük az autót és át is öltöztünk ott helyben. Gergő sem volt még Spartanon, szóval nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, illetve a munka és egyéb elfoglaltságok miatt egyikünknek sem volt ideje jobban körüljárni a kérdést, csak mentünk és nem foglalkoztunk semmivel. Persze, ha utánanéztünk volna az eseménynek, akkor könnyen kiderült volna az is, hogy a parkoló 2-3 km távolságra van a verseny helyszínétől számítva. Így hát nyakunkba vettük a várost és gyalog nekivágtunk az útnak. 

harminchetedik_poszt_02.jpg

A tó túloldalán egy kisebb tömeg látható. Több, mint 9000 ember vett részt az idei első magyar Spartan Race-en.

A fél órás séta után megtaláltuk a fesztivált, viszont amilyen okos voltam, bokazokniban és edzőcipőben mentem, így mondanom sem kell, az egyik bokámat teljesen lenyúztam. Még el sem kezdődött a verseny, de már lesérültem. Tipikus egyébként, nem is én lettem volna. Szerencsére volt nálam jó vastag váltózokni, mert azért annyit tudtam, hogy majd vizesek leszünk, szóval nem árt a váltóruha. Ez pillanatnyilag megoldotta a problémámat. A verseny egész ideje alatt eszembe sem jutott, hogy gyakorlatilag a sarkamon van egy jókora nyílt seb. 

harminchetedik_poszt_03.jpg

Odaértünk hát a nagykanizsai Csónakázó-tó mellé, ahol hatalmas tömeg volt. Beregisztráltunk, megkaptuk a rajtszámunkat, az időmérő chip-es karszalagot, a fejpántot és egyéb szalagokat, amikkel egy ingyenes italra voltunk jogosultak, valamint a csomagmegörzőbe helyezhettük el a táskánkat. Nagyjából a rajt előtt fél órával készültünk el mindennel, akkor már egyre fokozódott a hangulat. Egészen addig tök nyugodt voltam, de a helyszínen elkezdtem izgulni. Mi van akkor, ha nem fog menni? Mi van akkor, ha kudarcot vallok? 

A kudarc nem opció

Persze a kételyeimet nagyon hamar eloszlattam, hitelben különben sem izgulunk. Szinte azonnal magával ragadott a hangulat, szólt a zene, sütött a nap. Szépen elkezdtünk melegíteni a rajtra, aztán ezt közösen is megtettük. A szinpadon volt egy speaker, aki mondta, hogy hogyan melegítsünk, hogy a lehető legjobbat kihozhassuk magunkból. Amikor elérkezett a 14:45-ös rajt ideje, akkor egy falon kellett átmászni, hogy egyáltalán a rajtvonalra állhassunk. Egy pillanatra megtorpantam, hisz még sosem csináltam ilyet. De szerencsére Gergő barátom végig mellettem volt és ahol szükség volt rá, ott segített és bakot tartott. Felszállt a rózsaszín füst és megindult a tömeg.

Én nem akartam rohanni, tudtam, hogy ha már a legelején lefő a kávé és elhasználom minden erőmet, akkor hordággyal kell a hegyről levinni majd :D Persze ezt nem szerettem volna, meg szerintem a szervezők sem örültek volna neki.. Úgyhogy megpróbáltam kocogni az első párszáz méteren. Beálltam egy kényelmes tempóra, de éreztem, hogy tüdővel nem fogom bírni sokáig, úgyhogy nem erőltettem. Az első feladatban abroncsokon kellett átlépkedni, ez nem okozott különösebb problémát. Aztán a következő feladat már bonyolultabb volt. Palánkok alatt, fölött és között kellett átmászni. Ezután egy jó hosszú szakasz következett, ahol csak menni kellett.

harminchetedik_poszt_04.jpg

Fotó: Spartan Race Hungary - Attila Jakab

Hegynek felfelé vezetett a kijelölt út, majd az erdőn keresztül egy patakhoz érkeztünk, ami mellett rengeteg farönk volt, ezek közül kellett választani egy szimpatikusat és, mint utólag kiderült 600 méteren keresztül kellett cipelni, majd ugyanoda visszarakni. A férfiak számára 30 kg-os farönkök voltak előkészítve, a nőknek pedig 20 kg-os husángokat kellett cipelnie. Megmondom őszintén ez a feladat volt az egyik legegyszerűbb, hiszen 10 hónappal ezelőtt még 60 kg-os felesleget cipeltem magamon napi szinten, szóval annyira nem volt megterhelő. 

Ezután át kellett menni a patakon, ami nagyon hideg volt és nagyjából derékig ért, szóval pont teljesen átázott a nadrágom. Melegítőbe mentem, hogy védjem a lábszáramat és kényelmesen tudjak mozogni is. Itt szeretném megjegyezni, hogy ennél butább ötletet még sosem találtam ki. Az XXL-es mackónadrágom úgy megszívta magát vízzel, hogy 2-4 kg többletsúlyt szereztem magamnak. Ez még hagyján, hiszen később volt szögesdrót alatt kúszás is, ami ilyen agyagos iszapos valami lett délutánra, és az még durvábban ráragadt a nadrágomra, amitől majdnem le is csúszott többször is. Csak a kínlódás volt vele, úgyhogy legközelebb tuti rövidnadrágban megyek.

Miután átkeltünk a vizen, egy falon kellett átmászni, ez majdnem két méter magas volt, itt is jól jött a korábban alkalmazott bak Gergő segítségével. Ballagtunk tovább ezután hegyről le, hegyre fel, erdőn keresztül. A tájra egyébként nem lehet panasz, nagyon szép volt. Viszonylag hamar lemaradtunk a mezőnytől, mert inkább biztosra mentem és nem kocogtam tovább, sétáltam csak. El is érkeztünk egy olyan feladathoz, aminél sajnos büntetőt kellett csinálnom. Egyensúlyozni kellett egy gerendán. Félig eljutottam, amikor mellettem leesett valaki és megmozdult az egész szerkezet, aminek köszönhetően én is kibillentem az egyensúlyomból és leestem. Ezt csak egyszer lehetett megpróbálni, úgyhogy álltam is neki a 30 burpeenek. Ennyit még sosem csináltam egyszerre, úgyhogy próbáltam beosztani 5-ösével, hogy ne legyen annyira megterhelő. Ettől függetlenül nagyon is megterhelő volt. :D

Az egyensúlyozás után át kellett kelnünk a tavon, ami nyakig érő vizet jelentett, mondanom sem kell, itt már nem csak a nadrágom volt csurom víz, hanem a pólóm is. A pólóm egyébként egy Pluszminuszszázas póló volt, alatta pedig egy Reebok aláöltözet póló, hogy egyben tartsa a testemet. Sajnos a FEHÉR pólómból a verseny végére barna lett, és azóta is tartja ezt az új színét 3 mosás után, szóval azt hiszem ezen már semmi sem segít. 

A következő feladathoz érve kicsit megijedtem. Az akadály neve small "A" cargo volt, ami lényegében egy kifeszített háló volt, amivel a rakományt szokták rögzíteni hajókon/repülőkön. Erre kellett felmászni, majd a másik oldalon le és bennem végig az volt, hogy tuti el fog szakadni a súlyom alatt. Persze ha belegondolunk, akkor viszonylag nagy terhelésre vannak tervezve ezek a hálók, szóval még csak a közelében sem voltam annak, hogy akár egy varrásnyira szétjöjjön bárhol is, de a régi beidegződések még mindig aktívan élnek bennem. 

A tizedik feladatnak neki sem álltam. Itt gyűrűn, csövön és köteleken kellett egyik pontból a másikra eljutni függeszkedésben, ami számomra egyelőre elképzelhetetlen. Elbírom magam két kézzel, de ha már csak egy kézzel kell tartanom magam, akkor az egyáltalán nem megy egyelőre, szóval a burpee mellett döntöttem. Nagyon jófejek voltak az önkéntes segítők, bíztattak és az egyik srác be is mondta, hogy hatalmas tapsot érdemlek, hogy egyáltalán eljutottam odáig. Iszonyatosan sok erőt adott ez és nagyon jól esett. Az egész verseny alatt úgy éreztem amúgy, hogy ez egy olyan közösség, ahol támogatják a másikat és nem nevetik ki azért, mert lassabb, vagy nem olyan könnyedén oldja meg az akadályokat. Mind a versenyzők, mind a pálya melletti nézők bíztatása nagyon felemelő érzés volt. Nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani. Ezek után nem is volt már kérdés, hogy végigcsinálom a versenyt. 

Nagyjából a táv felénél járhattunk, amikor egy ferde falon kellett átmászni. Ez már nagyobb kihívás volt, mint a többi fal, de Gergő ismét bakot tartott, és így nagy nehezen át tudtam valahogy mászni. Az ezt követő akadály ismét egy saját testsúlyos feladat volt. Magyarországon most volt először ilyen, az a neve, hogy "Bender" és lényegében pár cső van egymás fölött elhelyezve jó magasan, amire fel kell mászni, majd a másik oldalán le. Ezt sem tudtam megcsinálni, úgyhogy jöhetett az újabb burpee csomag. Ezzel együtt már háromszor kellett büntetőznöm, ami 90-et jelentett. Te jó ég.

Aztán fel kellett mászni egy hegyoldalon egy kifeszített kötélhálón, ezzel nem volt probléma, szerencsére se segítségre nem volt szükség, se büntetőznöm nem kellett.

A célegyenes

Rákanyarodtunk a célegyenesre, ami nem akarok hülyeséget mondani, de nagyjából másfél km hosszú szakasz lehetett, amin csomó akadály volt. A többi el volt osztva azért elég szellősen, de a végére besűrűsödött minden. Itt már sokkal több néző is volt, itt látványos feladatok voltak. 

Az első feladat ezen a részen az Olympus fal volt, ami egy ferde fal tele lyukakkal, kapaszkodókkal és láncokkal az oldalán. Ezen oldalazva kell átmenni úgy, hogy a földet nem lehet érinteni közben. Nagy meglepetésemre sikerült megcsinálnom ezt a feladatot, pedig már lelkiekben készültem a büntetőre.

Ezután dárdát kellett hajítani, ami sikerült, beletaláltam a szalmabálába, de a dárda sajnos kicsúszott belőle. Büntetőt kellett csinálnom, de a segítők nagyon jófejek voltak és azt mondták, hogy elég csak a felét megcsinálni, azaz 15 darabot. Namármost itt én már nagyon fáradt voltam, szinte alig éltem és nem álltam készen a büntetőre. 

Igazi harcos! Igaz társakkal! Nekem ez a Spartan Race! Együtt ugyanazon úton ! Respect és példakép! Arooo! Ui. Erre csak büszkék lehetünk!

Közzétette: Spartan Race Training Group SRTG Mátészalka – 2018. április 16.

Ami ekkor történt, arra nem is nagyon találok szavakat. Az ottani segítők bíztattak, hogy simán meg tudom csinálni. Ekkor körémgyűltek és azt mondták, hogy csináljuk együtt! Ez akkora erőt adott, hogy megújult erővel mentem tovább. Hihetetlenül jó fejek voltak, ezúton is köszönöm nekik, ezt a gesztust sosem fogom elfelejteni. Ezután kötélmászás következett. :D Ezt végképp nem tudtam megcsinálni, de Gergő bevállalta helyettem. Itt már 3,5 órája mentünk, szóval egy kicsit elnézőbbek voltak a szervezők és szemethunytak afelett, hogy testi adottságaimból adódóan erre egyelőre még nem vagyok képes.

Már csak pár feladat volt hátra, úgyhogy mentünk tovább bőszen, hiszen tisztán láttuk már a célt. A következő akadályként szögesdrót alatt kellett kúszni. Ez inkább csúszás volt már, mert akkora dagonya lett belőle a verseny végére, hogy valahol kúsztam, valahol csak toltam magam a kezeimmel előre. Veszélyes volt ez az akadály, mert nem tudtam úgy menni, hogy ne akadjak bele a szögesdrótba. Szerencsére a segítők egyből rohantak oda és egy kicsit feljebb emelték a szögesdrótot, nehogy megsérüljek. Mentem előre, nem néztem semmit, ekkor már a ruhám csupa sár volt, még talán a fülem mögött is sáros voltam. Nagy küzdelmek árán átjutottam az akadályon, közben a nézők bíztattak, tapsoltak és kiabáltak, hogy menni fog. Itt már nem adhattam fel tényleg. Ha odáig eljutottam, akkor nincs visszaút. Feltápászkodtam és viccből meg akartam ölelni egy segítőt, akin tiszta ruha volt, jól jött ki, mert mindenki nevetett :D

Ezután egy két méteres falon kellett átmászni, itt a Gergő mellett egy másik srác is bakot tartott, így sikerült átmásznom az akadályon. A falat majomlétra követte, sajnos ezt ugyancsak büntetővel kellett kiváltanom, a segítők ismét jófejek voltak, elfelezhettük a Gergővel, így miután ő megcsinálta a feladatot 15-15 büntetőt csináltunk és mehettünk tovább. Ezután át kellett menni a tavon a part mentén, ez lemosta valamelyest a sarat a ruhámról. De jó hideg volt, úgyhogy egyáltalán nem volt kellemes. 

Az utolsó előtti előtti előtti feladat az volt, hogy egy jó nehéz (fogalmam sincs mekkora) zsákot fel kellett húzni kötéllel magasra, aztán szépen visszaengedni. Ezt meg tudtam csinálni, pedig kicsit nehezítette, hogy sáros/vizes volt a kezem és csúszott a kötél nagyon, mindenesetre nem volt vele probléma.

Ezután ismét a rakományt rögzítő háló volt, de ez már nagyon magas volt. Átmásztam ezen és közben megint azon aggódtam, hogy ó jaj, nehogy elszakadjon alattam :D Ekkor már a jótékonyságból futók is beértek minket, szóval hatalmas tömeg volt. Mindenki drukkolt és bíztatott, hisz ezután már csak egy feladat következett.

Ez egy ferde fal volt, amire fel kellett mászni egy kötél segítségével. Nos ez a fal nagyon csúszós volt, biztosan meg van a technikája, hogy hogyan is kell ezt végrehajtani, de hát fogalmam sem volt róla, szóval próbáltam megkapaszkodni a kötélben és felfelé mászni. Ment is egy darabig, de aztán a tetejénél lecsúszott a lábam és nem tudtam magam felhúzni már a kötélen. Ismét eszembe jutott, hogy hoppá, még mindig 160 kg vagyok. Nekifutottam mégegyszer, de megint nem sikerült. Aztán tanakodtunk, hogy most akkor hogy kéne, vagy egyáltalán hogy jutok át azon az akadályon, hiszen már csak az választ el a hőn áhított éremtől. Megtettünk akkora utat és pont a végénél adjam fel? A kudarc nem opció.

Mindenki bíztatott, hogy most már nincs sok hátra, sikerülni fog. Jött a többi versenyző is, ők is mondták, hogy segítenek. Gergő felmászott az akadályon, megkapaszkodtam a kötélben és elkezdtem felfelé mászni. Gergő megfogta a kezem, húztam magam, majd egy másik srác is elkezdte tolni hátulról a lábamat, aminek köszönhetően nagy nehezen felértem az akadály tetejére. Ekkor az összes néző úgy tapsolt, mint az állat. Hihetetlen élmény volt, hogy ilyen sokan megtapsolták azt, hogy épphogy felevickéltem valahogyan a ferde falra. Kicsit meg is hatódtam, annyira jó érzés volt, hogy vadidegen emberek velem együtt izgultak és segítettek küzdeni. Ezután már csak a tűzugrás volt, ami igazából csak egy jelképes dolog.

Spártaiak lettünk!

Ezután megkaptuk a pólót, a finisher érmet és a trifecta egyik cikkelyét, kaptunk banánt és innivalót. Egész nap nem ettem semmit, úgyhogy az nagyon jól jött akkor. Rengetegen jöttek oda gratulálni, sok emberrel pacsiztunk. Szívmelengető érzés volt. Megszereztem életem első érmét. Sosem voltam még ilyen boldog. 

harminchetedik_poszt_05.jpg

Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny nem az olyan alkatú embereknek való, mint én, de nagyon motivált az, hogy ennek ellenére mégis végigcsináljam. A kitartásom és az akaraterőm meghozta gyümölcsét és hatalmas motivációt kaptam ennek a versenynek köszönhetően ahhoz, hogy elmenjek a következő fokozatra is, ami már 13+ km és 30+ akadály. Két hónapom van rá felkészülni és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy végigcsináljam azt is.

Nagyon sok lájkot, kommentet és üzenetet kaptam az utóbbi napokban olyanoktól, akik látták, hogy mit vittem véghez. Elképesztően jó érzés ezt átélnem, úgyhogy szeretném megköszönni mindenkinek a bátorító szavakat, továbbá az edzőimnek, Marcinak a felkészítést, Zolinak pedig az étrendet, de különösen Gergőnek, aki végig mellettem volt és együtt csinálta velem életem első versenyét. 

Jöhet a következő! AROO! 

Aroo! Tovább
Eltelt a kilencedik hónap

Eltelt a kilencedik hónap

harminchatodik_poszt_bevezeto.jpgAz idő egyre gyorsabban telik, rengeteg minden történik körülöttem. Úgy érzem, hogy sok dologról le is maradok és nem tudom megélni úgy, ahogy azt igazán kéne. Ez talán az egyik hátránya az új életmódnak, egyszerűen nincs időm unatkozni, vagy azon sajnálkozni, hogy hétfő van (talán ez nem is akkora hátrány..). A fenti két kép között majdnem napra pontosan egy év telt el, csak annyi a különbség, hogy 60 kilóval könnyebb vagyok ma már, mint akkor. Megígérem, ha elérem a célom, akkor készítek egy harmadik képet is Dancsó Péterrel, csak a poén kedvéért! :D

Benne voltam a tévében

Annak ellenére, hogy ez a február elég rövid volt, meglehetősen sok dolog történt velem. A blogon már összesen 215 EZER megtekintés van, ami jóval meghaladja azt a nézőszámot, amire valaha is számítottam. A megnövekedett érdeklődés azt hozta magával, hogy megkerestek a FEM3-on futó FEM3 Café nevű műsortól egy interjú erejéig és a Győr+ rádióban is beszéltem arról, hogy mégis mekkora fába vágtam a fejszémet. 

harminchatodik_poszt_02.jpgVettem egy nadrágot a műsor miatt egy IGAZI BOLTBAN, elég vagányan nézek ki benne. A TV2 székházban pedig egy ilyen szobában kellett várni amíg adásba kerültem.

Mindig sejtettem, hogy egyszer bekerülök a tévébe. Reméltem, hogy nem valamelyik híradó, vagy a Kékfény lesz az, ahol majd láthatnak az emberek, de aztán végülis a TV2 csoport egyik csatornája, a Fem3 volt az, ahol először beszéltem a történetemről a nagyérdeműnek. Az egész egy facebook üzenettel kezdődött, hogy szeretnének látni a műsorban, adjam meg a telefonszámom és beszéljünk róla. Eleinte nagyon szkeptikus voltam, a mai világban sosem lehet tudni, hogy mi átverés, vagy mi nem. Pont a napokban dőlt be rengeteg ember egy ingyenes Tesla autó sorsolásnak a facebookon, úgyhogy nyitott szemmel kell járni. Szóval egészen a műsor napjáig igyekeztem titokban tartani a dolgot, mert kicsit tartottam attól, hogy valaki szórakozik velem. 

Több telefonos egyeztetés után egyre biztosabb voltam benne, hogy ez tényleg megtörténik, tényleg benne leszek a tévében. Hihetetlenül örültem neki, számomra hatalmas szó, hogy egy élő műsorban szerepelhettem. Egy keddi napon kellett felutaznom Budapestre a TV2 székházába, ahol a stúdió volt. Jó korán indultunk Szamival, hogy elkerüljük a reggeli dugót, és biztosan időben odaérjünk az adásra. Instrukcióként azt kaptam, hogy fél órával előbb legyek ott, hogy fel tudjanak készíteni. Amikor odaértünk, akkor egy fogadószobába kísértek minket, ahol egy televízión lehetett nézni az élő adást. A műsor egyik szerkesztője hozott egy nyomtatványt, amit alá kellett írnom. Az volt benne, hogy nem reklámozhatom a blogomat, nem mondhatom ki a nevét. Ezután átkísért a smink szobába, ahol egy kis púdert tettek a homlokomra, hogy ne csillogjon a sok lámpától. Ezután átkísért egy másik szobába, ahol rámrakták a mikrofont. Amikor ide bementünk, akkor többen is köszöntek nekem, hogy "szia Gábor", integettek, mindenki nagyon kedves volt és tényleg olyan érzésem volt, hogy vártak már és mindenki tudta, hogy miért megyek. Egyáltalán nem izgultam, úgy voltam vele, hogy ez is egy olyan nap, mint a többi. Bemegyek, leülök és válaszolok pár kérdésre. Mi baj lehet?! Nem szakmai dolgokat fognak kérdezni, nem vizsgázni fogok, csak egyszerűen magamról és az életemről kell mesélni. Full egyszerű az egész. Na igen! 

Amikor beléptem a stúdióba és megláttam a sok lámpát, a szép díszletet, a stábtagokat és a nagy kijelzőket, akkor hirtelen ökölbe szorult a gyomrom. Azt sem tudtam mi van. Aztán sikerült összekapnom magam, vártam szépen a soromra. Véget ért az előttem lévő interjú, reklámot adtak és megkezdődött a következő szegmens velem. Egy néni integetett, hogy akkor most kéne beülni a kanapéra. Elfoglaltam a helyem, köszöntem a műsorvezetőknek, akik hihetetlenül kedvesek és lelkesek voltak. Nagyon meglepődtem és jó érzéssel töltött el, hogy ennyire jófejek voltak velem. Felkészültek belőlem, ők is tudták, hogy miért megyek és tök közvetlen volt az egész beszélgetés. Megmondom őszintén, én még nem mertem visszanézni az adást, szóval nem tudom, hogy mondtam e hülyeséget, vagy sem, igyekeztem nagyon, hogy a lehető legértelmesebb mondatok hagyják el a számat, aztán ez vagy sikerült, vagy nem :D Ha legközelebb megyek, amikor már elértem a +-100-at, akkor biztos rutinosabb leszek! :)

harminchatodik_poszt_03.jpg

A város hangja

A televíziós szereplésem után felkerestek a Győr+ rádiótól, ahol ugyancsak az átalakulásomról kellett beszélnem. Itt már egyáltalán nem izgultam, hiszen nem voltak kamerák, amik rögzítik minden egyes gesztusomat, szóval elengedhettem magam és felszabadultan beszélgettem a műsorvezetőkkel. Lentebb meghallgathatjátok, hogy miket beszéltem, ahogy a televíziós felvételt, ezt sem mertem még visszahallgatni, szóval nem tudom, hogy jó dolgokat mondtam e, vagy sem.

Mindenesetre hatalmas élmény volt ez is, hiszen nem minden nap szerepelhet az ember egy héten belül a tévében és a rádióban is. Kicsit úgy éreztem, hogy elege lesz az embereknek belőlem, mert szó szerint már tényleg a csapból is én folytam. :P

Saját póló + videó

harminchatodik_poszt_04.jpg

Amikor annak idején elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy eljutok ehhez a mérföldkőhöz. Elkészítettem a saját logómmal ellátott pólót, amivel szerettem volna pár barátomnak megköszönni, hogy egészen eddig támogatott abban, hogy elérjem a célom. Tolerálták azt, hogy a szabadidőm eléggé megcsappant és bátorítottak arra, hogy továbbra is haladjak a céljaim felé. Bízom benne, hogy továbbra is mellettem állnak majd és büszkén viselik ezt a pólót. Lényegében ez nem csak egy póló, hanem az elmúlt 9 hónap kínlódásának szimbóluma. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ez létrejöhessen, úgyhogy büszke vagyok rá.

A másik büszkeségem az alábbi videó. Sajnos / vagy nem sajnos a videó előbb elkészült, mint a pólók, szóval azért nem azt viselem benne. Viszont szeretnék minél több embert arra motiválni, hogy kezdjen el sportolni és ne féljen segítséget kérni. Sportolni elképesztően jó. Furán hangozhat a számból, de az elmúlt közel egy év alatt többet sportoltam, mint az elmúlt 24 évemben. Szerintem manapság már egy hét alatt többet sportolok, mint régen :D Szóval nagyon nagy örömmel készítettem ezt a videót, valamivel jobb minőségű, mint az első.

 

harminchatodik_poszt_05.jpg

Ahogy a képen is látszik, kezd egyre emberibb formám lenni. Az első alkalommal, amikor mentem a Marcihoz, akkor egy XXXXXL-es póló volt rajtam, amiből kilógott a hasam. A fenti képen egy XXL-es méretűt hordok, de már ez is kezd kicsit lógni itt-ott. Egyszerűen nem tudok betelni ezekkel a pólókkal. 

Jó sok időmbe telt, mire összeszedtem ezt a sokmindent, ami történt velem az elmúlt hetekben. Természetesen azt már le sem írom, hogy kedden, csütörtökön, szombaton járok még mindig crossfitre, és mellette péntekenként van egy mobility is, amit ugyancsak nagy lelkesedéssel csinálok. Szükségem is van minden edzésre, mert játékon kívül megcsinálom a CrossFit Open gyakorlatait - erről majd írok egy másik posztot, plusz alig több, mint egy hónap van már csak hátra a Spartan Sprintig. Nagy erőkkel készülök rá, hogy ne érjen meglepetés. 

A következő posztban a kérdéseiteket fogom megválaszolni, szerencsére van egy csomó. Ha esetleg van még olyan dolog, amire kiváncsiak vagytok és nem írtam még róla, akkor tegyétek fel nyugodtan a kérdéseiteket az alábbi dobozban. 

Eltelt a kilencedik hónap Tovább
A nyolcadik hónap is letelt

A nyolcadik hónap is letelt

harmincotodik_poszt_bevezeto.jpg

A bal oldali kép és a jobb oldali kép között egész pontosan 261 nap telt el. Amikor lefotózkodtam azzal a dobozzal, utána nem is nagyon akartam sehol sem visszalátni azt a képet. Talán Instagramra feltöltöttem, de nem volt fent sokáig. Itt már éreztem, hogy nagyon nagy a baj. A mosolyom egyáltalán nem őszinte, pont azért, mert tudtam, hogy mennyire durván elszaladt velem a ló. Ez volt talán a legrosszabb időszak, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem az életmódváltást. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben. Lelkileg és testileg is nagyon megviseltek az extrém túlsúllyal járó apró dolgok is. Nem is találtam több képet már magamról közvetlenül az első edzésem előtti napokból.

Mennyi az annyi

A legfrissebb képen viszont mintha már egy egészen más ember szerepelne. Fejben és testben is rengeteg változás történt az elmúlt 8 hónap alatt. A legjobban tényleg az ilyen képeken lehet látni, hogy míg régen csak egy hatalmas golyó voltam, most már kezd körvonalazódni a vállam, a csuklyás izmom, a csontjaim egyre látványosabbak. A képek persze nem adják át teljesen azt, hogy mennyivel lettem kisebb, szóval az alábbi táblázatban látható adatokkal talán könnyebb lesz érzékeltetnem, hogy mégis mi minden változott.

Mellkas Bal kar Jobb kar Bal láb Jobb láb
2017.06.19. ~160 cm 51 cm 49 cm 86 cm 84 cm
2018.01.16. 131 cm 39,5 cm 41,5 cm 72 cm 70,5 cm

 

Azt hiszem különösebben nem szorul magyarázatra, a táblázatban található számok a legelső mérés és a legutolsó mérés megközelítő adatait mutatják. A legelső mérésnél a mellkas azért csak kb. 160 cm, mert sem a mérőszalag, sem a Marci nem ért át rendesen, szóval nem tudtuk pontosan lemérni. Mindenesetre ezek az értékek sokkal többet számítanak nekem, mint amit a mérleg nyelve mutat, bízom benne, hogy hamarosan ezek a számok is még kisebbek lesznek.

harmincotodik_poszt_02.jpg

Az összehasonlító képeket úgy vágom egymás mellé, hogy a két szeme egyenlő távolságra van egymástól.

Plusz egy edzés

Az utóbbi pár posztban nem volt szó a box edzésekről. Ennek az az oka, hogy a karácsony előtti időszakban a felgyülemlett munkának és a közelgő ünnepeknek köszönhetően nem volt időm arra, hogy elmenjek hétfőn és szerdán este 19:00-kor még egyet edzeni. Persze én tudom a legjobban, hogy időnk mindig arra van, amire szeretnénk, hogy legyen, de valahogyan mégsem tudtam összehozni. Megcsúsztam az ebédjeim főzésével, a mosogatással is, egyszerűen összecsaptak a hullámok a fejem fölött. Sajnos módosítanom kellett az eredeti elképzeléseimen és ideiglenesen félre kellett tennem a boxot. Ezúton szeretném megköszönni a Gladiátor Box Clubnak, valamint a boxnet.hu-nak, hogy az ő jóvoltukból ingyen és bérmentve kipróbálhattam ezt a remek sportot. Nagyon megszerettem az ökölvívást, teljesen más edzésforma, mint a crossfit, tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek. Egyelőre viszont abba kell hagynom. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni még a boxhoz, de szeretnék még előtte több feleslegtől megszabadulni.

harmincotodik_poszt_03.jpg

Persze azért, mert a boxot most félretettem, a crossfit edzést ugyanúgy csinálom, mint eddig. Heti három alkalommal járok továbbra is, és most szeretném ezt kibővíteni még egy mobility edzéssel. A mobilitás, hajlékonyság nagyon fontos ahhoz, hogy a funkcionális edzéseket helyesen végre tudjam hajtani. Ezeken az edzéseken pedig főleg olyan nyújtó, lazító és átmozgató gyakorlatok szerepelnek, amik jót tesznek az izületeknek, az izomrostoknak és összességében az egészséget is nagyban javítják. Sokszor van olyan problémám egy-egy crossfit edzésen, hogy saját magamnak útban vagyok. Nem vagyok elég hajlékony, nem tudom úgy kinyújtani a lábam vagy a kezem, ahogy kéne és ez sérülésekhez is vezethet. Ezért gondoltam arra, hogy egy ilyen mobilitást fejlesztő edzésen rendszeresen részt vegyek. Még egyelőre csak tervezgetem, de jövőhéten el is megyek egy ilyen csoportos foglalkozásra, hogy megnézzem mégis miről van szó. Veszíteni nem veszíthetek vele, sőt.

burpee.gif

Mivel jelentkeztem a Pannon Hajszára és a Spartan Sprintre is, egyre több olyan gyakorlatot fogok végezni a privát edzéseken, amik ezekre a versenyekre készítenek fel. A héten végrehajtottam az első igazi burpee gyakorlatot, aminél undorítóbbat aligha tudok elképzelni (fenti gif). Ez egy igazán tüdős, állóképességet igénylő gyakorlat, ami nagyon meg tudja dobni a pulzust rövid idő alatt. Egymás után 15 db-ot csináltam meg, de azt hittem, hogy ott halok meg a gumiszőnyegen. Többet kell csinálnom majd ezt, hiszen ha egy feladatot nem tudok megcsinálni valamelyik versenyen, akkor büntetésből 30 db-ot kell ebből a csodálatos gyakorlatból megcsinálni. Remek kilátások, alig várom már!

Kérdezz-felelek

Egyre több olyan kérdést kapok, ami komolyabb hangvételű, ennek nagyon örülök, viszont vannak olyan kérdések, amelyekre személyességük miatt nem tudok kitenni ide a blogra, viszont szívesen válaszolnék rá privátban. Ezért mostantól opcionálisan lehetővé teszem, hogy aki szeretne privát választ kapni a kérdésére, az megadhatja a kérdőívben az e-mail címét és tudunk levelezni, vagy akár arra is lehetőség van, hogy a blog facebook oldalán feltegyétek üzenetben a kérdéseteket. 

harmincotodik_poszt_04.jpg

Nem mindig sikerül jól a közös kép edzés után.. 

A nyolcadik hónap is letelt Tovább
Híztam?

Híztam?

harmincnegyedik_poszt_bevezeto.jpg

A címben felvetett kérdésre egy egyszerű igen, vagy nem is elég lenne, viszont ez ennél most sokkal bonyolultabb. Több bejegyzésemben olvashattátok már, hogy a mérleg számomra egyfajta viszonyítási pont, különösebben nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. De azért mégis mindig ott motoszkál a fejemben állandóan, hogy mégis hány kiló lehetek. A lógó bőr után a legtöbbet elhangzott kérdés az az, hogy na és most hány kiló vagy? Lehet tudni, hogy mennyi ment le? Sajnos ezek azok a kérdések, amikre egy hónapban csak egyszer tudok pontos választ adni. Direkt nem mérem magam minden nap, teljesen feleslegesnek érzem. A mérleg hajlamos arra, hogy összezavarja az embereket, a tükör és a centiméterek viszont nem hazudnak. Van különbség egy 60 kilós szín tiszta izom ember és egy alacsony 5-10 kg felesleggel rendelkező ugyanakkora súlyú ember között kinézetben, hiszen 1 kg zsír térfogata sokkal nagyobb, mint 1 kg izomé. Pontosan ezért sima mezei mérleg helyett minden hónap elején testösszetétel vizsgálaton veszek részt.

Ünnep, oly szép

A januári mérésre rettegve mentem el, hiszen otthon voltam egy hetet, fetrengtem csak egész nap, egy edzésem kimaradt és a diétát sem tudtam úgy betartani az ünnepek alatt. Viszonyításként az alábbi táblázatban az első, az egy hónappal ezelőtti és a jelenlegi adatokat láthatjátok. Mindegyik mérés ugyanazon a gépen történt azonos adatok felvételével. 

InBody 720 testösszetétel analízis

Súly (kg) Vázizom tömeg (kg) Ásványi anyagok (kg) Testvíz (l) Zsigeri zsír (cm2) Fehérje (kg) Zsírtömeg (kg)
2017.06.19. 199,7 55 5,56 71,3 294 18,9 103,8
2017.12.06. 161,2 49,7 5,74 64,1 210,7 17,1 74,2
2018.01.16. 163,3 51,9 6,1 67,8 186,1 17,9 71,5

 

Ahogy a második oszlopban látni lehet, decemberhez viszonyítva a súlyom több lett. Amennyiben csak ezt az adatot vesszük figyelembe, akkor igen, híztam. Viszont ha jobban megvizsgáljuk a táblázatban szereplő adatokat, akkor láthatjuk, hogy a zsírtömegem 2,7 kg-al kevesebb, tehát fogytam. Kicsit úgy érzem magam, mint az egyszeri lány a népmesében: fogytam is, meg nem is. Bonyolult a dolog, éppen ezért határoztam el hét hónappal ezelőtt, hogy nem a mérleg lesz az, ami után vakon megyek majd. A tükör, a ruháim és a mérőszalag által kapott visszajelzések alapján tudom a legjobban eldönteni, hogy jó e az, amit csinálok. 

harmincnegyedik_poszt_03.jpg

A legelső kép akkor készült, amikor elkezdtem az életmódváltást, a pólóm 5XL-es és kilóg a hasam belőle. A jobb oldali kép ma készült az XXL-es melegítőmben és az XXXL-es pólómban. 

CrossFIT

harmincnegyedik_poszt_02.jpg
Nyáron szakadt rólam a víz, amikor megérkeztem biciklivel a Crossfit Arrabonába.
Kezdem érezni a telet egyre jobban. A biciklin elég éles a -1 vagy esetenként annál hidegebb hőmérséklet. Mindenesetre semmi sem tántoríthat el attól, hogy elérjem a célomat. Persze jobb lenne a meleg, puha ágyamban tölteni legalább fél 9-ig a reggelt, de az ágyból még senki sem váltotta meg a világot. Sajnos a tél egy elég kegyetlen és demotiváló évszak. Szürke, hideg, komor, sötét. De ahogy a mondás is mondja, a nyári test télen készül, nem lehetnek kifogásaim. Csinálni kell, nincs megállás. Szerencsére a Marci nagyon jó edző, fenn tudja tartani az érdeklődésemet még ennyi idő után is. Minden alkalommal nagyon várom már, hogy csinálhassam azokat a feladatokat, amiket kiszab. 
harmincnegyedik_poszt_04.jpg
Szerencsére hamar sikerült visszarázódni a diétába és az edzések pörgésébe. Gyártósoron gördülnek a csirke-zöldség kombók a konyhánkból, olyan sok, hogy szinte el sem akar fogyni. Aztán hamarosan új étrendet is kapok a Zolitól, amitől azt várom, hogy egy kicsit változatosabbak legyenek az étkezéseim, mert most leginkább csak a zöldség köreten és a csirkehús fűszerezésén szoktam változtatni, de ezeket már csukott szemmel is bármikor elkészítem. 
harmincnegyedik_poszt_05.jpg
Összességében elégedett vagyok az eddig elért teljesítményemmel, mindenesetre van még hova fejlődni, ez az év nagyon sok kihívást tartogat majd a számomra, többek között a Pannonhajsza (május 19.)  és a Spartan Sprint  (április 14.) Nagykanizsán, ezekre a versenyekre már be is neveztem, de erről majd egy következő posztban írok bővebben!

Híztam? Tovább
Hello, 2018!

Hello, 2018!

harmincharmadik_poszt_bevezeto.jpg

Olyan gyorsan eltelt az elmúlt pár hét, hogy szinte észre sem vettem. Mégis annyi minden történt, hogy nehéz lesz kezelhető mennyiségű karakterbe sűríteni. Mindenesetre megpróbálok rendesen összefoglalni mindent, biztos vagyok benne, hogy ki is fogok hagyni pár dolgot, de akit csak az érdekel, hogy hogy haladok az életmódváltással, annak már a fenti kép megfelelő támpontot nyújthat. Bal oldalon nagyjából 200 kilósan épphogy tudok ülni a pápai foci pálya vip lelátójának enyhén leélt műanyag székén. Mondjuk a szék nem is látszódik, olyan nagy voltam, de ne vesszünk el a részletekben! Jobboldalon viszont már a természeti elemeket és a gravitációt meghazudtolva egy kezdetleges kézenállást mutatok be. Ez éppenséggel már a negyedik próbálkozásom volt, mert az első három kép annyira nem volt jó: szemből volt, bemozdult, stb... (köszi Marci! :D).

Címszavakban összefoglalom, hogy mi változott eddig tehát:

  • Kisebb vagyok,
  • Van könyököm,
  • Kezd látszódni a térdem,
  • Vannak kézcsontjaim,
  • Van nyakam,
  • Megjelent a csuklyás izmom,
  • Van fülem,
  • Megjelent pár ér az alkaromon,
  • Látszódik a bicepszem
  • Combfeszítő izmok kezdenek látszódni

Furán hangozhat, de a fent felsorolt dolgokra még csak mostanában kezdek felfigyelni, szinte minden nap találok magamon valami apróságot, aminek lehet örülni és eddig annyira nem találkoztam ilyesmivel. Mintha egy vadiúj testet kapnék részletről részletre.

Álljunk meg egy ásónyomra!

A lényeget végülis leírtam, de mégsem mehetek el szó nélkül az előző három hét történései mellett. Viszonylag nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt 6, lassan 7 hónap alatt. Rengeteg kinlódás, izomláz és munka van a hátam mögött, mégis talán ez az utolsó három hét volt az, ami igazán próbára tette a kitartásomat. Szó sincs arról, hogy nagyon durvákat csaltam volna, vagy abbahagytam volna az egészet és felfüggesztettem volna az edzést erre a rövid időre. Nem, ez egyáltalán nincs így, viszont azt sem mondhatom, hogy mindent maradéktalanul betartottam az ünnepek alatt. 

harmincharmadik_poszt_01.jpg

Három évvel ezelőtt már nem tudtam hordani ezt az Adidas kabátot, most meg már nagy rám.

Karácsony tájékán ismét beindult a szokásos reklámügynökségi gépezet, ami arról szól, hogy mindenki még az utolsó pillanatban meg akarja váltani a világot, itt egy karácsonyi ajándék, ott egy üdvözlőlap.. Amit elkezdtünk, ne toljuk át jövőre és még sorolhatnám. Ez azt eredményezte, hogy nagyon elhavazódtam mindennel és ez részben a diéta rovására is ment. A sok munkának köszönhetően olyan fáradt voltam az ünnepek előtt, hogy nem volt energiám nekiállni főzni minden nap. Ezért ezeken a napokon rendelni kényszerültem, vagy elmentünk menüzni egy közeli étterembe. Ha már nem tudtam elkészíteni rendesen magamnak az adagokat, nagyon odafigyeltem arra, hogy véletlenül se egyek olyat, ami esetleg teljes mértékben felboríthatná a diétámat. Húst ettem zöldséggel többnyire, a menü mellé pedig húslevest tészta nélkül főtt zöldségekkel. Megmondom őszintén, igazi felüdülésként hatott ez a pár alkalom, hiszen már nagyon kezdett unalmas lenni az általam készített csirke-zöldség kombó.

harmincharmadik_poszt_03.jpg

Teljesen karácsonyi hangulatban voltunk a Sacival és a ho ho hos pulcsi is jobban állt már rajtam.

Szerencsére ez a hajtás a reggeli crossfit edzéseimet nem befolyásolta, azokat végig tudtam tartani. Közvetlenül Karácsony előtt egy nappal, a két ünnep között és már január 2-án is mentem edzeni, így csak egy edzés maradt ki az ünnepek alatt, ami szerintem nagyon jó teljesítmény.

harmincharmadik_poszt_05.jpg

A 2017-es év első (május 29.) és utolsó (december 28.) edzése. 

A boxszal viszont más a helyzet, az estékbe nyúló munkanapok miatt legtöbbször 19:00-kor még bent voltam az irodában, így nem értem oda az edzőterembe verekedni. Az év végére nagyon elfáradtam, talán pont így volt a legjobb, lehet nem tudtam volna teljes erőbedobással részt venni azokon az edzéseken.

Kis Karácsony

A Karácsonyt otthon töltöttem anyukámmal. Nagyon rákészült, hogy majd csinálja nekem a csirkemellet és a zöldséget, de ragaszkodtam a tradicionális ízekhez. Kijelentettem, hogy a halászléből és a sült halból nem engedek, hisz a hal a kedvenc ételem. Bárhogy elkészítve, bármennyit meg tudok enni belőle. Készített is nekem, ahogy minden éven szokott, arra viszont odafigyeltem, hogy a köret zöldség legyen és inkább többször egyek kevesebbet, mint egyszer nagyon sokat. Szerencsére megúsztam nagyobb zabálás nélkül ezt az ünnepi időszakot, pedig nagyon féltem tőle, hogy majd elgyengülök és akkor nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Mivel az egész blog alapja az őszinteség, el kell mondjam, hogy természetesen minimális mennyiségű süteményt is fogyasztottam. Zserbóból is ettem és ilyen háztartási kekszből készült pudingos csodát is, aminek fogalmam sincs mi a neve. Persze ezekből sem ettem sokat, igyekeztem minimálisra szorítani, de úgy éreztem, ha már karácsony van, akkor talán egyszer belefér. Azt mondják, hogy nem az a lényeg, hogy mit eszel a karácsony és a szilveszter között, hanem az a lényeg, hogy mit eszel a szilveszter és a karácsony között. Nincsen lelkiismeret furdalásom, nagyon finom volt, még ha a cukorsokk hatására kicsit rosszul is lettem utána. :D

harmincharmadik_poszt_06.jpg

Reebok Speed TR - köszi cavefit.hu!

A csomó ajándék mellett, amit kaptam, saját magam is megleptem két dologgal. Azért emelem ki ezeket, mert mindkettő az edzéseimet szolgálja és nagyon örülök nekik. Az egyik az egy Reebok Speed TR crossfit cipő. A facebookon botlottam bele egy hirdetésbe, miszerint 60% kedvezmény van a Cavefit oldalán a Reebok termékekre. Készletkisöprés miatt volt ekkora engedmény, a legtöbb dologból már csak egy-egy darab volt, cipőkből is csak nagyon kevés méret. Megnéztem tehát az oldalt, és azonnal bele is szerettem ebbe a cipőbe. Nagyon jól néz ki és a lábamat is tökéletesen tartja. Egy kicsit szélesebb a lábfej résznél az eleje, valószínűleg azért, hogy futásnál kényelmesebb legyen. A futás engem még nem érint, viszont egy kicsit szélesebb a lábfejem, úgyhogy nekem is pont kapóra jön a megnövelt orr rész. Az akciónak köszönhetően a 30.000 Ft-os cipőt potom 12.000 Ft-ért megvettem. A hülyének is megéri, ilyen jó vásárt én még sosem csináltam, általában mindig ráfizetéses tranzakcióim szoktak lenni, de most hatalmas szerencsém volt. Nagyon örülök neki, azóta is felváltva használom a Nano 7-tel. 

harmincharmadik_poszt_07.jpg

A másik ajándék a képzeletbeli karácsonyfám alatt egy 42mm-es Apple Watch Series 3 volt, azon belül is a Nike+ kivitel. Na már most, futni biztosan nem fogok még egy jódarabig, viszont ennek a verziónak a szíja tele van lyukakkal, ami lehetővé teszi, hogy jobban szellőzzön a szíj alatt a csuklóm, ami a durván izzasztó edzések során nem egy utolsó szempont. Nagyjából már az első óra megjelenésekor, 2015-ben megtetszett a dolog, viszont horror áron árulták, mint minden más almás terméket. Így három évvel később már jóval elfogadhatóbb ára van, de még így is kétszer annyiba kerül, mint egy jobb Polar óra. Ami ugyancsak meggátolt abban, hogy vegyek egy ilyen órát, hogy a szíja egyszerűen nem volt jó a kezemre. Többször is elhatároztam már, hogy megveszem, de ugyanaz a probléma lépett fel ennél is, mint a ruháknál - Nem volt a méretemben. Ahogy a fenti képen is jól látható, július végén már fel tudtam próbálni, be tudtam kapcsolni a szíját, de iszonyatosan szorított és egyáltalán nem volt kényelmes. 5 egész hónappal később a csuklóm teljesen átalakult, így megpróbáltam megint és ugyanakkora szíjjal ugyanaz az óra már lötyögött rajtam. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora öröm volt számomra.

harmincharmadik_poszt_08.jpg

Az órában rejlő lehetőségek pedig egy újabb fejezetet nyitottak az edzésben is, hiszen tudom követni szinte az összes mozgásfajtát. Folyamatosan monitorozza a pulzusomat, az égetett kalóriákat, a megtett kilómétereket / lépéseket és ezáltal olyan adatokhoz juthatok, amik segítségével továbbra is motivált maradhatok, plusz az egészségem és állóképességem alakulását is nyomon tudom követni. Ettől függetlenül szerintem jól is néz ki és nem utolsó sorban még a pontos időt is mutatja! :D (Szeretném leszögezni, hogy sem a cipőt, sem az órát nem azért szereztem, mert valamilyen szponzoráció keretén belül olcsóbban jutottam hozzá, vagy valaki megtámogatott volna ezekkel. Keményen megdolgoztam értük, bár én lennék a legboldogabb ember, ha ingyen lett volna mind a kettő!)

harmincharmadik_poszt_09.jpg

Egész pontosan egy év telt el a két kép között.

Békésen teltek az ünnepek, 2017 nagyon gyorsan eltelt, úgyhogy újult erővel vághattam neki 2018-nak. Nem tétlenkedtem, január 2-án már mentem is edzeni a Marcihoz. Egyre több mindenre vagyok képes, aminek iszonyatosan örülök. Próbálom feszegetni minden edzésen a saját határaimat, más különben nem tudom lellenőrizni, hogy fejlődök e egyáltalán, vagy csak egy helyben toporgok. Ahogy a poszt elején láthattátok, a kézenállás az egyik nagy vágyam volt mindig is. Amikor jóval kisebb voltam, akkor sem tudtam ilyet csinálni soha. Elég nehéz még akkor is megcsinálni, ha az ember ideális testsúllyal rendelkezik, rajtam pluszban még rengeteg felesleg is van. Gondolhatjátok, hogy mennyire boldog voltam, amikor sikerült megcsinálnom. Még nyáron kinéztem magamnak egy gyakorlatot, ami kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, de gondoltam, hogy ez biztos csak a látszat. Fél év alatt jutottam el arra a szintre, hogy egyáltalán megpróbáljam és viszonylag helyesen kivitelezhessem.

A gyakorlat pedig nem más, mint a török felállás. A videón látszik, hogy lényegében mit is kell csinálni. Amikor nekiálltam nyáron az életmódváltásnak, a földre sem tudtam rendesen leülni, szóval ha onnan nézzük, hogy hol kezdtem, ez viszonylag nagy teljesítménynek számít, amivel nagyon elégedett vagyok. 14 kg-os kettlebellel csináltam meg, a jövőben mindenképpen szeretnék felmenni a 20 kg-osra és sokkal folyamatosabban szeretném csinálni a gyakorlatot, de sajnos még útban vagyok magamnak.

Összefoglaló, tervek erre az évre

Azt kell mondjam, hogy a 2017-es év egy érzelmi hullámvasút volt elejétől a végéig. Nagyon rosszul indult, de valahogy sikerült visszaterelgetnem az életem egy sokkal élhetőbb mederbe. Ha valamit másképp csinálnék, akkor az az lenne, hogy nem haboznék és előbb nekiálltam volna az életmódváltásnak. Könnyebb így élni, sokkal tartalmasabb az életem, mint ezelőtt, aktívan töltöm az időmet, azt csinálom, amit szeretek és közben az egészségem is sokkal jobb lesz. 

harmincharmadik_poszt_10.jpg

Nos, nem tudom mi ez a fej, de biztos nagyon erősen feszítettem :D 

Kezd egyre jobban látszódni a bicepszem, a bőröm is egyre jobban lóg. Megjelentek rajtam a terhes csíkok is (striák), de összességében mégis boldog vagyok, hiszen ez valami új kezdete. Egyre jobban látom magamon a változást, minden apróságra felfigyelek és ezáltal újabb és újabb erőt szerzek ahhoz, hogy csináljam továbbra is és haladjak a céljaim felé. Egy olyan cél, amit tavaly kitűztem és már nincs is olyan messze, hogy elérjem.

2018 minden szempontból jobb év lesz. Sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt valaha álmodni mertem volna. Éppen ezért jelentkezem több teljesítménytúrára is, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tényleg meg tudom csinálni. Idén mindenképp megyek Pannonhajszára és Spartan Sprintre, ez a kettő fix, de ahogy fejlődök továbbra is, biztos vagyok benne, hogy más alkalmakat is találok, ahol megmérkőzhetek saját magammal.

harmincharmadik_poszt_11.jpg

Egyre jobban kezd elkülönülni a vállam és a csuklyás izmom. A jobboldali képen mintha már ki lennék pattintva :D 

A változáshoz persze idő kell, nem győzöm hangsúlyozni, szóval ha valaki azon gondolkozik, hogy nekiáll életmódot változtatni, akkor ne gondolkozzon tovább, minél előbb el kell kezdeni, mert az eredmények nem jönnek maguktól.

Hello, 2018! Tovább
Mennyi az a 60 kg?

Mennyi az a 60 kg?

harminckettedik_poszt_bevezeto.jpg

Megszabadultam 60 kg feleslegtől, ezért arra gondoltam, hogy megmutatom, hogy mégis mennyi az annyi. Szerettem volna venni valamiből 60 kg-nyit, hogy jól látható legyen, hogy mekkora túlsúly volt rajtam. Az első gondolatom az volt, hogy veszek zsírt, de ezt az ötletet hamar elvetettem. Elég elcsépelt, és ha már veszek valamit, akkor mindenképp olyat szeretnék, ami hasznos lehet esetleg más számára is.

Nemrég szereztem tudomást arról, hogy a nagyon hátrányos helyzetű gyerekeket amikor elveszik a szüleiktől, vagy lemondanak róluk, vagy bármi más szörnyű oknál fogva egyedül maradnak, akkor már nem minden esetben kerülnek árvaházba, hanem nevelőszülők viselik a gondjukat. Sajnos, vagy szerencsére én még sosem hallottam ilyesmiről, ezért nagyon ledöbbentettek azok a történetek, amiket hallottam. Amikor megtudtam, hogy a közvetlen ismeretségi körömben vannak is ilyen nevelőszülők, nem gondolkodtam tovább, azonnal tudtam, hogy nekik szeretnék segíteni.

harminckettedik_poszt_02.jpg

Ő itt Brendon!

Igyekeztem olyan dolgokat választani, amire szükség lehet egy átlagos háztartásban. Olyan dolgokat, amikből rengeteg fogy el, főleg akkor, ha három kisgyerek is van a háznál. Elmentünk tehát bevásárolni, vittünk bevásárolókocsit is, mert azért 60 kg elég sok. Nem mondom, hogy nehéz volt bepakolni a kocsiba, de azért ha kézben kellett volna a kasszától kivinni a parkolóig ezt a sok cuccot, akkor azért megterhelő lett volna és tuti el is fáradtam volna rendesen. Hihetetlen, hogy ezt a nagy túlsúlyt cipeltem magamon csomó ideig nap, mint nap.

harminckettedik_poszt_03.jpg

A kulisszák mögött Szami, Virág, Brendon és Fecóka.

Beszéltem a nevelőszülőkkel, elmondtam nekik a tervemet és nagyon örültek neki. Szerveztünk egy fotózással egybekötött személyes találkozót, amikor oda tudtam nekik adni ezt a kis csomagot. Természetesen a gyerekek is jöttek és eltöltöttünk egy kis időt együtt. Csináltunk pár fotót és megismerhettem a szívszorító történetüket, ami csak még jobban megerősített abban, hogy remek helyre került ez a kupac liszt és cukor. Frissítés: Utólag megtudtam, hogy mivel olyan sok ez a 60 kg, további csomagokat készítettek belőle és több rászoruló között fogják szétosztani egy részét. 

Elképesztően jó érzés az, hogy ezzel az aprósággal segíthettem valakin, valakiken. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. Durva belegondolni abba, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy hatással legyünk más emberek életére. Amikor elbúcsúztunk a családtól, akkor a kezembe nyomtak egy kis meglepetést, amit ők készítettek nekem. Egy kis mappát, ami egy emléklapot tartalmazott. Az emléklapon a kicsik kézlenyomata és fényképe szerepelt. El sem tudom mondani, hogy mennyire jól esett ez a gesztus, biztos vagyok benne, hogy a szobám falát fogja díszíteni ez a lap! :) 

Ezúton szeretném megköszönni a sok segítséget Szaminak, aki a képeket készítette, illetve az ötlettől a megvalósításig végig mellettem volt! Ha tehetitek, ti is segítsetek embertársaitokon és ne csak karácsonykor! A mondás, mi szerint "jobb adni, mint kapni" teljes mértékben igaz! A poszt végére pedig iderakok egy összehasonlító képet is, hogy ez se maradjon el. A tükörért bocsánat, ígérem le fogom takarítani most már tényleg!

harminckettedik_poszt_04.jpg

Mennyi az a 60 kg? Tovább