A változáshoz idő kell.

#jobbleszek

Három a magyar igazság

hetedik_poszt_bevezeto.jpg

Mivel cserben hagyott szeretett bringám a múltkori edzésnél, ezért el kellett vinnem szerelőhöz. Amikor odamentünk, akkor nagyon sokan voltak, így egy kicsit várni kellett, hogy egyáltalán ránézzenek a járgányra. Kis vizsgálódás után megállapították, hogy eltört egy igen fontos alkatrész, ami az egész hajtókart a helyén tartotta és meggátolta az oldalirányú mozgást. Természetesen ebből az alkatrészből nem volt nekik olyan, ami pont ehhez a típushoz való. Meg is lepődtem volna, ha könnyedén megy minden.

Ideiglenesen visszapattintották hát a hajtókart a helyére és valamivel oda is rögzítették. Megrendelték a szükséges alkatrészt hozzá és azt mondták, hogy a hét vége felé mehetek ismét, akkor megjavítják rendesen. Addig meg hajtsam óvatosan. Ennyit arról a tervemről, hogy megdöntöm a rekordomat az edzőterem felé vezető úton. Na majd máskor. A lényeg, hogy jussak oda időben és érjek is utána haza. A héten még nem baj, ha nem indulok a Tour de France-on. 

Nagybevásárlás

Miután semmit sem kellett fizetnünk ezért a két órás mutatványért, ki is próbáltam. Kicsit bizonytalanul tekertem, mintha lötyögne, vagy lelazulna ugyanúgy, mint mielőtt leesett. A közeli LIDL-be mentünk, mert elő kellett készülnöm a következő napi ebédekkel. Most először vettem csirkemellett az elmúlt három hetes diétám során, mert csak most volt készleten. Eddig a SPAR-ba jártam, és ott rendre elfogyott a csirke, ezért mindig pulykát kellett vennem, na de most betáraztam. Azonnal vettem 3 kg zacskós csirkemellet, amiből kettőt lefagyasztottam, egyet pedig elkészítettem később. Kb. 5000 Ft-ot fizettem összesen, ami nem mondható nagyon soknak, hisz a csirke mellé vettem még 300g tonhalat is.

hetedik_poszt_02.jpg

Kellett fűszer is na.

Napi 5 étkezésből 1 vacsora

Az ebédről és a reggeliről beszéltem már részletesebben, de a vacsoráról nem esett még szó. Vacsorára 100g tonhalat és 100g zöldséget szoktam enni. Szerencsére a SPAR-os adag elfogyott, így ebből is kellett újat vennem. Legalább kipróbálom, hogy itt milyen a tonhal. Olcsó, kb. 3000 Ft kilója, egy doboz 470 Ft és 140g tonhal van benne. (Az árak közelítő értékek, nem tudok megjegyezni ennyi mindent. :D) Sajnos lyukra futottam ezzel a választással, mert nem figyeltem a polcon és véletlenül olajosat vettem. 

hetedik_poszt_03.jpg

Olcsó ára ellenére mégsem volt olyan jó választás ez a fajta tonhal. Valamiért nekem nem ízlett, bár nem is az a lényeg. Mindenesetre most 3 napra levan a gond, mert vettem két dobozzal is (még jó!). 

Sok-sok víz!

Miután megvacsoráztam, neki is álltam mosogatni, majd előkészíteni a következő napok menüjét. Egyre rutinosabb vagyok az ételek elkészítésében is, már csukott szemmel meg tudnék párolni szerintem egy ilyen zacskó mirelit zöldséget. Nagyon mondjuk nem lehet elrontani, de azért büszke vagyok a teljesítményemre. A csirkehúst mindig igyekszem kicsit fűszeresebbre csinálni, hogy ellensúlyozza a zöldséget. 

hetedik_poszt_04.jpg

Előtte

hetedik_poszt_05.jpg

Utána

Nagyon nem tudok panaszkodni az ebédeimre, mivel én készítem őket, szerintem finomak. Így a harmadik héten már hozzá is szoktam, hogy saját magamnak csomagolom el az ételt. Ha valami folytán nem sikerülne pont délben megennen a 3-ból az első adagot, akkor a többi is arányosan csúszik annyit és két órás időközönként fogyasztom el az előre bekészített tápot. Kezdem egyre jobban megszeretni ezt az új módit, szívesen főzök, szívesen mosogatok, szívesen megyek boltba is. Érdekes lesz majd ezt mondjuk visszanézni egy hónap múlva, hogy mégis miket ettem, miket főztem. Bízom benne, hogy majd akkor is ugyanígy fogok vélekedni erről, ha már jó pár kg csirkét elfogyasztottam, a zöldségről nem is beszélve. Kezdődjön hát a 3. hét!

Hirdetés

süti beállítások módosítása